Chipmunk-19

Szerepek

2012-02-06T20:58:00.002+01:00

Anya vagyok. Feleség vagyok. Munkatárs vagyok. Beosztott vagyok. Ügyfél vagyok. Futó vagyok. Adós vagyok. Néző vagyok. Olvasó vagyok. Partner vagyok. Kapcsolattartó vagyok. Ellenség vagyok. Volt barátnő vagyok. Testvér vagyok. Sógornő vagyok. Blogger vagyok. Volt osztálytárs vagyok. Barát vagyok. Barátnő vagyok. Páciens vagyok. Felhasználó vagyok. Sofőr vagyok. Rádióhallgató vagyok. Rajongó vagyok. Admin vagyok. Szomszéd vagyok. Tulajdonos vagyok. Vevő vagyok. Előfizető vagyok. Példakép vagyok. Unoka vagyok. Pr-es vagyok. Önkéntes vagyok. Fogyasztó vagyok. Számlafizető vagyok. Dolgozó anya vagyok.

De legtöbbször csak egy gyerek vagyok.

Elképesztő, tél van!

2012-02-04T18:18:00.000+01:00

Miután fittyet hánytam az elmúlt napokbangenerált tömeghisztériára a tél körül, ma hosszú-hosszú idő után újraegyedül futottam. Mi több, egészen a Városligetig merészkedtem autóval. Kicsittartottam attól, hogy félúton leállítanak a katasztrófavédelem és/vagy aMagyar Honvédség emberei és ellenőrzik, hogy van-e a csomagtartóban termoszbanmeleg tea, három napra való tartós élelmiszer, hólánc és pokróc, de azt kellmondjam mindenféle fennakadás nélkül, kiegyensúlyozott 30 km/h-s sebességgel(néhol ötvenig is húzattam) biztonságosan eljutottam a Közlekedési Múzeumnállévő szelektív hulladékgyűjtőkig. Ez a bevett parkolóhelyünk, ha a Ligetbenkötünk ki.

Napok óta készültem erre a futásra, mert azidén/tavaly télen még egyáltalán nem esett olyan rendes hó. No annyira nemvagyok ám rajongója a hónak, sőt azt gondolom, hogy övön aluli húzás téltábornoktól, hogy két ilyen langyi hónap után bekeményít, de úgy voltam vele,hogy ha már így jártunk, akkor hozzuk ki belőle a legjobbat. Nagyon szeretekhóban futni (amikor még nem túl nagy), mert valahogy sokkal nyugodtabb ésmeghittebb ilyenkor minden. Estelett volna igazán jó, de nem tudtam felmérni, hogy mennyire van hideg, ígydélben merészkedtem ki az utcára. (Mivel nem volt vészes és fel is öltöztemrendesen, ezért holnap megismétlem sötétedés körül a Margitszigeten.).

A hidegre való tekintettel Barnabást nem vittemmagam, így viszont vihettem zenét, amire ~~hónapok~~ évek óta nem voltpélda.

Az ilyen hidegben való futásnak az a titka, hogysokkal jobban be kell melegíteni, mint máskor és az is jó, ha alacsonyabbpulzuson futunk, mint máskor, mert akkor kevésbé lihegünk és kevésbé vanesélyünk a meghűlésre.

Legnagyobb meglepetésemre a Városligetben nemvoltam egyedül és tényleg lehet valami meghittség ebben a havas futásban, merta velem szembefutókkal enyhe kézlendítéssel üdvözöltük egymást. Gábor kérésérekészítettem egy videót, amiben egyáltalán semmilyen érdekes dolog nem történik,sőt, kifejezetten unalmas és úgy lihegek rajta mint, Darth Vader. Futás közbenegyáltalán nem lehet videózni és azért a mínusz 6,5 fok sem biztat arra, hogykesztyű nélkül nyomogassam a kütyü gombjait.

Cserébe csináltam két szép fényképet is, ezek jobban visszaadják a hangulatot

Ilyen lábfotó már nagyon régen készült

Ez a rész hó nélkül is nagyon szép egyébként

Az elején elég nehéz volt, mert sok helyen teljesen szűz volt a hó, szembe fújt a szél és egyáltalán nem voltam bemelegedve. Jó volt egyedül futni, mert így egyáltalán nem kellett semmire és senkire figyelnem. Nem aggasztott, hogy vajon Barnabás kilát-e sapkája alól, nincs-e túl hideg neki. Nem kellett kínlódni a babakocsi összeszereléssel, gyerek belepréseléssel. Nem feszélyeztek a bámészkodók, akik legtöbbször úgy néznek rám, mintha ufót látnának, amikor babakocsival futok. Tudtam, hogy itthon nyugodtan megfürödhetek, mert Gábor leköti a gyereket. Szóval tényleg igazán kikapcsolódhattam. Fura is volt a könnyedség, már egészen hozzászoktam, hogy tolok magam előtt 20 kilót.

Futás után pikk-pakk bepattantam az autóba, feltekertem a fűtést és a szinte teljesen hómentes Hungárián hazavezettem. Ekkorra már teljesen kitisztult a fejem és szabadon cikáztak a gondolatok.

A Petőfin az egyik műsorvezető éppen valami esküvős-bevonulós zenét cikizett és javasolta az esküvő előtt álló ifjú pároknak, hogy inkább erre a zenére vonuljanak be, mert az sokkal viccesebb lenne:

Hát, nem tudom, ízlések és pofonok, de elképzeltem, hogy milyen lenne egy olyan esküvő, ami ezzel kezdődik. Valószínűleg viccesnek találnám és jól érezném magamat.

Aztán arra is gondoltam, hogy mialatt én itt futok, Johi biztosan a tengerparton fut és végülis a szűz hóban futás kicsit hasonlít a homokban való futásra - leszámítva a bazi hideget és a szúrós hópelyheket, amiket a felerősödő szél a szemembe vágott. Bárcsak én is futhatnék tengerparton.

Aztán arra is gondoltam, hogy vajon jogos-e Attiláék aggódása és tényleg túlvállaltam-e magam futócélokkal az idei évre. Mert mióta utoljára maratont futottam, sok minden változott. Lett egy gyerekem, ezzel együtt sokkal kevesebb szabadidőm. Lett pár kiló súlyfeleslegem, ami bár nem nehezíti a futást, de könnyebb lenne, ha nem lenne. Ráadásul itthonról dolgozó részmunkaidős anyuka lettem. Meglátjuk. Úgy gondolom, hogy azok a célok nem tekintendők szentírásnak és ha valami mégsem úgy alakul, ahogy eredetileg terveztem, akkor sincs semmi baj.

Aztán a hó csak esett és esett és viszonylag sok kanyart kell bevenni, ahhoz, hogy eljussunk ide hozzánk és akkor meg arra gondoltam, hogy bárcsak valaki megtanítani driftezni...

Holnap késődélután Margitsziget.
Jön valaki?

2012-es futócélok

2012-01-28T22:17:00.000+01:00

Tegnap felhívott Tomi és megkérdezte, hogy hogy megy a futás és lenne-e kedvem félig körbefutni a Balatont kb. másfél hónap múlva. Tomival sok száz kilométerben gazdag közös futómúltunk van. Évekkel ezelőtt vele futottam először körbe a Balaton egy négyes váltóban és utoljára is vele futottam körbe, mielőtt terhes lettem. Akkor már csak ketten nyomtuk és 195 kilométeren osztoztunk négy nap alatt. Nagyon megható volt, hogy nem felejtett el ebben az elmúlt pár hónapban és az is megható volt, hogy feltételezte, hogy az állóképességem elbír 30 km-t két nap alatt. Szinte gondolkodás nélkül igent mondtam.

A félig csak két napot jelent (a korábbi négy helyett) és úgy gondolom, hogy ez simán bevállalható egy gyerekkel is, különösen akkor, ha a két nap futást megfűszerezzük egy egyéjszakás szállodai tartózkodással valahol Balatonfüred környékén. Kacérkodtam már korábban ezzel a versennyel, de mióta Barnabás a főnök, nehézkes felelősségteljesen elígérkezni egy váltóversenybe, ahol az esetleges távolmaradásommal mások felkészülését is veszélyben sodorhatom. (Tavaly novemberben beneveztem egy 10 km-es versenyre, de Barnabás előző este belázasodott - fogzás miatt, mint később kiderült -és így nem tudtam elmenni.) Most erre az esetre is van forgatókönyvünk - ha én nem tudok menni valami miatt, Gábor beugrik helyettem.

Ráadásul Tomi ajánlata a lehető legjobbkor jött. Van ez az újévi fogadalmam, hogy hetente háromszor futok, de hogy őszinte legyek, kicsit el vagyok vele maradva. Kenhetném Barnabásra, de az szemétség lenne és leginkább hazugság. Tény, hogy télen egy kicsit nehezebb felhúzni a futócipőt és ha ehhez még egy gyereket is öltöztetni kell és a kocsit is össze kell szerelni (mert másképp nem fér el), akkor az is előfordulhat, hogy mire mindezzel végzünk, jön egy hóvihar orkánerejű széllel és vetkőzhetünk is lefelé. Ha mindezt egyedül kell véghezvinni, futással, vetkőzéssel, szereléssel és zuhanyzással együtt, akkor az egy egész délelőttöt betöltő program.

Visszatérve az újévi fogadalomra, az igazsághoz sokkal közelebb áll az a verzió, hogy már rám fért egy kis motiváció. Nekem ugyanis jobb úgy futni, hogy lebeg a szemem előtt valami cél, ami segít abban, hogy tudatosabban, rendszeresebben és tervezettebben fussak. Korábban mindig volt valami nagy tervem: félmaraton, Balaton körbefutás, első 30km, első maraton, egyéni csúcs 10 km-en stb. Mivel azonban nem tudtam, hogy milyen lesz egy gyerekkel futni, az idei évre nem nagyon terveztem semmit. Illetve a semmit egy kicsit túlzás, mert szeretnék egy nagyon jót futni a Nike Félmaratonon és kicsit félve, de gondoltam egy októberi maratonra is.

Tomi azonban adott egy kezdő lökést tegnap, Johi pedig a mai akciójával (majd remélem fog róla írni és a blogba is felrakja azokat a képeket, amiket ma a fb-on láttam) újra belobbantotta a szívemet. Kicsit leültem, tervezgettem és ez lett belőle :

BSI FélBalaton Szupermaraton - hármasan Tomival és Ákossal. Jó idő esetén Barnabás is beszáll a buliba.
Vivicittá Félmaraton - Z. barátnőm azt mondta becsatlakozik.
Milánó Maraton négy fős váltóban - Barnabással
Coca-Cola Női Futógála
Nike Félmaraton - itt nagyon szeretnék két órán belül futni
Spar Budapest Maraton - még edzéstervet is csináltam

nagyon sok hetes maratoni edzésterv a Runner's World-től

Továbbá nagyon szeretnék sokszor kifutni Budapestről Szentendrére a Dunaparton.

Van valakinek kedve csatlakozni valahol?

Legtöbb helyen lehet ám váltóban is futni és vannak egészen rövid távok is kocafutóknak.

Na?

ui. még arra is gondoltam, hogy benevezek a New York Maratonra...ezt évek óta tervezem...a szintidőt nem tudom megfutni, viszont van egy fasza lottórendszerük, ahol kisorsolhatnak. És a három évig nem sorsolnak ki, akkor a negyedikben automatikusan indulhatok. ha meg mégis kisorsolnának, akkor egy évet lehet tolni és lefutnám jövőre. addigra tutira fel tudnék készülni tisztességesen.

Mióta Barnabás mászik, nálunk ilyen állapotok vannak

2012-01-26T20:55:00.002+01:00

ugye ezzel nem vagyok egyedül????

Szerda

2012-01-25T20:27:00.000+01:00

ez egy szar nap volt

A törvény embere

2012-01-23T21:04:00.002+01:00

2012- t többek között azért is szeretem már a legelején, mert végre született egy olyan törvény, amely tiltja a dohányzást éttermekben, szórakozóhelyeken, munkahelyeken stb. és többek között a társasházak közös helyiségeiben is. Szóval végre megértük Magyarországon is, hogy elmehetünk úgy egy étterembe, hogy nem kell más füstjét szívni és ha járnánk diszkóba - ahová nem járunk, és nemcsak azért mert van egy kilenc hónapos gyerekünk - akkor hazajöhetnénk úgy, hogy nem ömlik a nikotin a ruhánkból. Amikor legutóbb - először és azóta utoljára - kimenőn voltam azon a nagyon felkapott szórakozóhelyen, annyira bűzlöttem a cigarettafüsttől, hogy itthon az első utam a fürdőkádba vezetett, a ruháimé pedig a mosógépbe. Még hajat is kellett mosnom, pedig pontosan négy órával előtte mostam utoljára.

A törvénynek köszönhetően azonban megszűnt a dohányzás a lépcsőházakban is. Mérföldkő ez itt Kőbányán. A mi lépcsőházunkban ugyanis mindenki úgy szívta eddig a cigarettáját, mintha kötelező lett volna. Viszonylag sok konfliktusom volt ebből, mert semmi sem undorítóbb annál, mint amikor tejfehér füstfelhőn kell keresztül hazaérnem. Meg is jegyezték többen, hogy a szőke, harmincas fiatalasszony már megint jártatja a pofáját.

Aztán megszületett Barnabás. (azon a napon egyébként, amikor hazahoztuk a kórházból, éppen egy munkás ember csiszolta géppel a lépcsőház kövezetét).

Szóval hazahoztuk és a dohányzás elleni egyszemélyes harcom újabb lendületet kapott. Szerencsétlenségünkre ugyanis pontosan a lépcsőház ajtó felett lakunk. Ez sok esetben előnyös is lehetne. Már többször elképzeltem például, hogyha tűz ütne ki, csak rákötnék egy lepedőt a radiátorra, kilógatnám az ablakon, Gábi kimászna, ledobnám neki a gyereket, lemásznék én is és máris megmenekültünk. Tök nagy szívás lehet az ötödiken lakni, rácsokkal elbarikádozva.

A lépcsőházajtó mellett azonban van egy kis bungaló, ahol házmesterünk Misi és a macskája végzik áldásos tevékenységüket. Szinte éjjel-nappal. Ha nem dolgozik, akkor meccset néz, trécsel a lakókkal vagy a macskájával szórakozik. Misi a törvény embere. Az ő világában a komfliktusokat csakis jogszabályok által lehet megoldani. Legyen az törvény, önkormányzati rendelet vagy a házunk szervezeti és működési szabályzata. Előszeretettel hivatkozik ezen jogszabályok legkülönbözőbb paragrafusainak legkülönbözőbb bekezdéseire, ha egy kutya az udvarra szarik, ha valaki azon az időkereten kívül merészel fúrni, ami az szmsz-ben benne foglaltatik vagy ha az egy-parkolóhelyes-lakások tulajdonosai esetleg két autóval parkolnak az udvaron.

Misiről azt kell még tudni, hogy láncdohányos. Elmondása szerint 40 éve szívja és semmi baja nincsen ötvenhat évesen. Nos, Misi ránézésre legalább hetvenhatnak néz ki és nemcsak a fogai sárgák a nikotintól, hanem az egész feje. Misivel nem ápolunk éppen harmonikus viszonyt. Mert Misi az ablakunk alatt lévő bungalóban láncdohányozik. Mivel nekünk minden ablakunk egy oldalra néz, nincsen túl sok lehetőségünk szellőztetésre. Így amikor tavasztól-őszik szellőztetünk, akkor szívjuk bungalóból a lakásunkba áramló cigarettafüstöt. Ez már önmagában is kellemetlen, de ha egy pici baba is lakik a lakásban, akkor az már oly mértékű trágárság, amit én nem tudok tolerálni.

Szóval egy szép kora nyári napon elindultam, hogy megbeszélem Misivel a dolgot. Elmeséltem neki, hogy Barnabást itt szoptatom az ablak mellett és bizony nagyon egészségtelen, hogy közben az ő füstjét szívjuk. (A bölcsőhalált kiváltó kockázati tényezők közül külön kiemeltem a passzív dohányzást.) Eleinte nagyon udvarias voltam és mindenféle okos indokot felhoztam. Még helyet is javasoltam neki, a bungalótól mintegy 15 méterre, ahol ráadásul még le is tudna ülni egy szép padra egy szép fa alatt. Vagy mehetne egy kört a ház körül.

Misi csak annyit tudott mondani, hogy ő bizony láncdohányos és ő bizony ott dohányzik, ahol akar. Mert a törvény nem tiltja.

Szép szóval nem találtam meg az utat Misi szívéhez és viszonylag hamar oltári üvöltözésbe kezdtem, majd annyival búcsúztam, hogy ezzel még nincs vége.

Teltek-múltak a hónapok, kapcsolatunk megrekedt egy elég alacsony szinten.

Újév második napján, vidéki időtöltésünkről hazatérve, különös izgalommal nyomtam meg a gombot a kapunk távirányítóján, majd kéjes mosollyal fordultam Gábihoz nyugtázván, hogy mostantól minden jogom megvan Misi feljelentéséhez, amennyiben nem oda illő helyen dohányzik. (Hajdanán ugyanis az én csetepatém után a férjem is megpróbált vele kiegyezni - ő sokkal higgadtabb és komolyabb tud lenni - és Misi neki bevallotta, hogy a bungaló tulajdonképpen nem is az ő helyisége, hanem a társasházé és tulajdonképpen nem is dohányozhatna ott.)

A feljelentés nem jött össze, mert különös dolog történt. A törvény ugyanis törvény és annak minden betűjét b.e. k.e.l.l. t.a.r.t.a.n.i! Egy délelőtti futóedzésből hazaérve, éppen botorkáltam fel Barnabással a lépcsőház ajtó felé, amikor Misi kibújt a bungalójából a legújabb faliújságra szánt hirdetményével. A hirdetményben az állt, hogy a törvény szerint a lépcsőházban, a liftben és a társasház minden egyéb közös helyiségében tilos a dohányzás. A cigarettát a lépcsőház ajtóhoz vezető lépcső első fokáig el kell dobni. Én voltam az első, akinek a hirdetményt megmutatta. Kedves voltam, megköszöntem.

A minap Gábor szólt, hogy jöjjek már az ablakhoz és nézzem meg, hogy jól látja-e, amit lát. Ez a látvány fogadott. Azóta többször is láttuk, tényleg komolyan gondolja.

Misi áll a lépcső első fokánál és dohányzik.

Nem sétál, nem ül le, ott áll és dohányzik.

Misi, a törvény embere.

Állásinterjú

2012-01-08T21:26:00.000+01:00

Ez egy öt évvel ezelőtti történet, de így visszagondolva, veszett egy sztori. Azért bír némi hírértékkel még most is, mert a csattanóra csak a minap jöttem rá. Valamelyik éjszaka. Belém hasított, mint a villám.

Évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy ennél a cégnél fogok dolgozni. Öt év közszolgálat után valamilyen indíttatásból azt gondoltam, hogy jó lesz nekem egy kicsit a biznisz szférában dolgoznom és mérhetetlen jóindulattal fordultam szinte minden lehetőség felé. Hozzám közelállók próbáltak lebeszélni az ilyen meredek váltásról, de annyira szomjaztam az új környezetet - új város, új munka, új munkatársak - hogy menthetetlenné váltam és fejest ugrottam a totális ismeretlenbe. (Végül is kalandnak nem volt rossz - így utólag visszagondolva)

A hihetetlen lendület nem tartott sokáig és hamar rá kellett döbbennem, hogy ezzel a váltással életem egyik legrosszabb döntését hoztam. Tényleg. Nem lettem itt PR-es (mint ahogy ígérték), ellenben járhattam miden nap céges busszal Dunaújvárosba reggel 6.20-kor és szagolhattam egy büdös koreai főnök nikotintól bűzlő fejét napi 8-9 órán keresztül, aki egyébként naponta hatszor az asztalunk végénél lévő kukába köpte a turháját. Nem hallgathattam zenét munka közben (fülesen), ebédelni csak 12.00 és 12.20 között lehetett, többször rám szóltak, ha nem ültem egyenes háttal az íróasztalomnál, sokszor önkéntes munkában kellett takarítani az irodaházat és környezetét és olyan is volt, hogy a büdös szájú koreai kiküldött cigicsikket szedni. Persze nem mentem és ezért egyhamar elátkozottá váltam, nem is sokkal később még a kirúgással is megfenyegettek.(Később nagyon improvizatív módon felmondtam. Ezt a sztorit áthoztam a régi blogból.)

A kilenc hónap alatt megállíthatatlanul küldtem az önéletrajzokat, szinte ész nélkül (akkor még kevésbé voltam gyakorlott álláskeresésben). Többször felhívtak és elég sok interjún is voltam, de mind közül ennek a cégnek a megkeresése volt a legkecsegtetőbb. Regionális pozícióba kerestek PR-est Ljubljana-i munkavégzéssel. Akkoriban azt gondoltam, hogy kellőképpen jártas vagyok a gumi-bizniszben. És a munkakeresésben is. Túldimenzionált magabiztossággal sasszéztam be az állásinterjúra, ahol egy középkorú, ősz hajú faszi várt és egy kb. negyvenes nő. Nem emlékszem milyen nemzetiségűek voltak, de az interjú angolul ment. Egy darabig el is csacsogtunk kellemesen, jöttek az ilyenkor szokásos kérdések tanulmányokról, tapasztalatokról, motivációkról stb. stb. stb. Végig a nő kérdezett, aztán egyszer csak megszólalt a pasas és megkérdezte, hogy miért akarok eljönni a jelenlegi munkahelyemről.

Mivel különösebb stratégiám nem volt - nagyon elítélendő módon - az őszinte beszédet választottam. Nagyon-nagyon tapasztalatlanul, ám annál bájosabban és mindenféle diplomáciai érzék nélkül, kifejtettem neki, hogy mit is gondolok az ázsiai vállalatokról és az ő vállalati kultúrájukról, amibe én olyan tökéletlenül passzolok.

A mai napig emlékszem a faszi fejére. Mély megdöbbenéssel ült velem szemben. Az interjú hátralévő része formális udvariaskodásba torkollott, majd fapofával búcsút vettek tőlem. Soha többé nem hallottam róluk. Nem is értettem miért. Legalább annyira lehettek volna jófejek, hogy a szokásos "sorry, no" levelet elküldik.

Aztán az éjszakai villámcsapás hatására nemrég bepötyögtem a gugliba, hogy brigdestone.

Nem, ez nem egy angol cég. Még csak nem is amerikai. Vagy akármilyen angolszász, bár lássuk be nagyon-nagyon megtévesztő a nevük.

Hanem japán.

Vagyis elmentem egy japán (!!!) céghez interjúzni, majd kifejtettem nekik, hogy mennyire okádnom kell az ázsiai vállalati kultúrától és az ázsiai főnököktől.

Baszki, milyen ember csinál ilyet?!!!!

2012-es újévi fogadalmak

2012-01-02T16:48:00.000+01:00

Ma reggel a méltán népszerűtlen Csak csajok reggeli magazinban azt hallottam, hogy az újévi fogadalom, mint olyan, egy nagy baromság. Azért, mert ha újévi fogadalmat teszünk, akkor azzal tulajdonképpen nyugtázzuk, hogy valamilyen változásra van szükségünk az életben. Ahelyett, hogy elfogadnánk az éppen aktuális helyzetünket, mert akkor valószínűleg sokkal boldogabbak lennénk. Mivel nem azon kattognánk, hogy mennyire rossz is nekünk. Arról nem is beszélve, hogy ha valamit nem sikerül betartani, akkor csak még csalódottabbak leszünk. Pfff.

Nahát, szerintem meg ez a baromság. Mert az újévi fogadalmaknak szerintem igenis van helyük az életünkben - mint ahogyan a változásoknak is egyébként, mert azokban szerintem a fejlődésünk kulcsa van, bla, bla, de most nincs kedvem belemenni ilyen mélyfilozófiai tartalmakba. Szóval az újévi fogadalmak egyrészt segíthetnek számot vetni az előző év tapasztalataival, tanulságaival, másrészt segíthetnek valóra váltani hétköznapi (értsd szó szerint) vágyainkat. Arról nem is beszélve, hogy szerintem roppant szórakoztatóak.

Vegyünk egy egyszerű példát.

Fogadom, hogy soha többé nem nézek Angelina Jolie filmeket vasárnap esti főműsoridőben az HBO-n.

Tavaly még nem volt ilyen fogadalmam, de ha lett volna, akkor már most egy boldogabb ember lennék. HBO előfizetőként ugyanis mi mindig nagyon várjuk a vasárnap estéket, mert akkor van az új film. Kisgyerekünk van, moziba nem járunk, torrentezni nem szoktunk. Az HBO egy olyan klasszikus megoldás. Nyolckor kezdődik a film. Addigra készen kell lenni a fürdéssel, gyermekgondozással, altatással, ágyazással stb. Mert nincs is attól jobb érzés, mint amikor egy fárasztó hét végén végre bekuporodhatunk a takaró alá és kezdődhet a film. Ráadásául reklám sincs. Ötből négyszer jó élményünk van, de Angelina Jolie az elmúlt pár hétben kétszer is megszívatott. Egyszer a Salt ügynökkel, tegnap meg ezzel Az utazóval. Borzasztóan rossz film mindkettő (elnézést, ha ezzel bárki érzéseit megsértem), egy borzasztóan unalmas színésznővel, akinek akkora szeme és szája van, hogy nagyon nehéz mellette bármi másra figyelni, ha a nő feje megjelenik képernyőn. Ráadásul szerintem anorexiás, mert aki három szülés - ebből kettő iker volt (!) - után így néz ki, az vagy kurva jó géneket örökölt, vagy valami egészen nem normális dolgot csinál a színfalak mögött

Szóval ha tegnap este nem Angelina Joliet bámultuk volna, akkor például olvashattam volna tovább Steve Jobs életrajzát, vagy aludhattam volna vagy írhattam volna Barnabás naplójába vagy csinálhattunk volna bármi más dolgot kettesben stb. Vagyis ha lett volna fogadalmam és betartottam volna, akkor sokkal tartalmasabb lett volna az esténk. Ezért én most szeretném ténylegesen megfogadni, hogy soha többé nem nézek Angelina Jolie filmeket a vasárnap esti főműsoridőben az HBO-n.

A hosszú bevezető után pedig íme a többi:

Megszereltetem a kaputelefont Gábival. Vagy valaki mással.
Hetente megtanulok egy új ételt főzni.
Lefogyok öt hét kilót.
Egészségesebben fogunk táplálkozni Gábival.
Tényleg kevesebbet fogok csúnyán beszélni, mert még a végén tényleg a buzi lesz a gyerek első szava.
Kevesebb csirkét eszek. Ha mégis csirkét ennék, akkor legalább a szárnyát.
Egyáltalán nem fogok nézni semmilyen trash realityt. Nincs több Éden Hotel, Aranypart...
Minden nap elolvasok egy zenei és/vagy gazdasági témájú cikket a neten azért, hogyha Gábi hazaér munkából, tudjak hozzá szólni két felnőtt mondatot a gyermekgondozás sűrűjén túl.
Szerzek egy Dolce Gusto kávéfőzőt.
Befejezem Murakami Kafka a tengerparton c. művét, amit 8 hónapos terhesen raktam le, miután valaki kivágta egy élő macska szívét.
Sokkal többet fogok olvasni. Valahogyan találok rá időt.
Hetente legalább háromszor elmegyek futni.
Keresek a vasalónak egy végleges helyet a lakásban.
Soha többé nem eszünk földimogyorót a lakásban.
Többet írok Barnabás naplójába.
Nem nézem többet a Csak csajok magazint.

Nektek vannak újévi fogadalmaitok? Vagy szerintetek is baromság?

2011 számokban

2011-12-30T20:27:00.000+01:00

51
bejegyzés, amit ebben az évben írtam

összehasonlítás az előző évekkel

(csak mert imádom a diagrammokat)

282
olvasói észrevétel ehhez az 51 bejegyzéshez

0
azaz, nulla külföldön töltött éjszaka

1
szállodában töltött éjszaka

0
azaz nulla repülővel megtett kilométer

20
érdekes kulcsszó, amivel rátaláltak a blogomra (helyesírást szándékosan nem javítottam):

dagiemberek
igazi medve
körömvágás lábon
miért ne fussunk?
néger és fehér hippi lány
menyhárt tamás idézetek
agyvíz szivároghat az orrból
amatőr kamionos képek
csokimikulások összehasonlító táblázat
dohánytermesztés házilag
elhagytam a számomat, megadod a tiedet
fuss végig a pályán a vakonddal
hogyan lehet a faszodat meg növesztened
hogyan szúrjunk ki a szomszéddal?
kamionos dvd filmek
mcleod lányai stevei terhes
mit jelent, ha kigyulad a benzin lámpa
nénik beszélgetnek
rendrakási sorend
vigantolt cseppentettem a szemébe

1
futóverseny, amin az idén ~~elindultam~~ elindultunk Barnabással

1
alkalom, amikor férjhez mentem

11
óra, amit összesen vajúdással töltöttem (ötöt otthon, hatot a kórházban)

20820
perc, amit szoptatással töltöttem (ez 347 óra, 14,5 nap, több, mint két hét!)

6
kedvenc írás

4
vendég az idei (kudarcos) blogtalálkozón

30
perc, amit a műtőben töltöttem, míg kiszedték belőlem a gyereket

94
km, amit futva tettem meg, majdnem mindig babakocsival

7
nap, amit a szülés után konstans sírással töltöttem az ösztrogén-hormon kiürülésének köszönhetően

3
perc, amit egy olvasó átlagosan eltölt a blogon

1344
darab pelenka (hozzávetőlegesen), ami Barnabás elhasznált (ez majdnem 16 csomag a megapackból)

73435
forint, amit erre a pelenkára költöttünk (hozzávetőlegesen)

365
éjszaka, amit nem aludtam át

7
vagyis inkább 9 felesleges kiló, amit a testemet borítja

4
alkalom, amikor Barnabás fürdés közben belekaksizott a fürdőkádba

1
alkalom, amikor szőke hajat szerettem volna, de véletlenül barna lett (ez pont tegnap volt)

2
csecsemőnővér, akit jól szájba kellett volna vágnom a szülészeten

1
offline találkozó egy online baráttal

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Little darling, the smiles returning to the faces

2011-12-23T22:51:00.002+01:00

Az első saját filmem. Én rögzítettem és vágtam meg a cuccokat.

Boldog karácsonyt!

Évi vagyok

2011-12-21T15:36:00.000+01:00

Évi vagyok, 32 éves. Mindjárt 33. Van egy kisfiam. 8 hónapos. Van egy férjem is. Ő 29 éves. Igen, fiatalabb, mint én. Egy kis lakásban élünk. Budapesten. Nem túl jó környék, de elvagyunk, mint a befőtt.

Évi vagyok. Futó. Leginkább a hosszútávokat szeretem. Futottam már nagyon sok félmaratont. Egyszer maratont is. Hosszú volt, de alig várom a következőt. Mostanság leginkább babakocsival futok. Legtöbbször a Puskás Ferenc Stadion körül a betonkörön, de néha kimegyünk a Margitszigetre. Nemrégen a János-hegyen voltunk. Felfelé nagyon nehéz volt.

Évi vagyok. Jó munkám van és a munkahelyemet is szeretem. Legtöbbször írogatok ezt-azt. Hírleveleket szerkesztek. Ügynökségeket koordinálok. Filmet gyártok. Tréningeket tartok más embereknek. Néha szemetet szedek vagy kerítést festek, ha a szükség úgy kívánja. Pár hete levadászott a Google. Interjúztam is egy londoni csajjal, de végül sajnos nem sikerült. Nem bánom. Jó emberekkel vagyok körülvéve, bár néha azt kívánom, hogy jobb lenne, ha Budapesten lenne az irodánk, hogy ne kelljen annyit autózni. Két-három hete újra dolgozom. Itthonról. 4 órában. Mondjuk így nem kell autózni.

Évi vagyok. Gábor felesége. Lassan egy éve férjes asszony. Tegnap kezitcsókolommal köszönt egy ifjú ember a lépcsőházban. Néha azt gondolom, hogy nem vagyok jó feleség. Nem szeretek háztartást vezetni és szoktam Gábort basztatni olyanokért, hogy miért hagyja a csokis papírt az asztalon vagy miért nem mosogat el néha magától. Lassan négy éve élünk együtt. Először nem akartam hozzámenni, mert egyáltalán nem voltam házasságpárti, de aztán meggondoltam magam, mert nem akartam a bejegyzett élettársa lenni. Meg persze szeretem is. Mármint Gábort.

így nézek ki.

bár a hajam rövidebb, mert a szoptatás miatt nagyon hullott, így levágattam.

és mostanában leginkább szemüveget hordok.

Évi vagyok. Anyuka. Kicsit hirtelen jött, bár terveztük. Mégis meglepett, hogy elsőre sikerült. Nem szerettem terhesnek lenni, csak a második trimeszterben. Mert előtte mindig csak hánytam. Meg refluxom volt. Aztán állandóan pisilni kellett. Barnabással a 20. héttől csináltuk a kapcsolatanalízist, így mélyen érintett, hogy nem tudtam megszülni és császármetszés lett a vége. Ezt még nem dolgoztam fel. Azóta sem. Azért szeretnénk majd kistestvért. Többet is.

Évi vagyok. Van három diplomám. Mind humán tárgyú. Egyiket sem használom. Bár a politológiával majdnem 5 évet dolgoztam a szakmában. 10 éve élek Budapesten, mert egyetem után itt kaptam munkát. 76 000 volt az első fizetésem. És a második. És a sokadik is. Túl sokat nem lehetett belőle félretenni. Hét évet laktam albérletben. Ha az egyetemet is belevesszük, akkor tizenkettőt. Mindenféle főbérlőnél. Mindenféle emberekkel. Volt, akit szerettem, többükkel inkább csak megvoltunk.

Évi vagyok. Szeretem a sorozatokat. Mindenfélét megnézek. Most a Társas játék a kedvencem. És a Gengszerkorzó, bár ez utóbbi nagyon felkavaró tud lenni. Szeretem a CSI minden formáját. Ha van időm, megnézem a Nyomtalanult. Néha elcsípem a Semmi közepént az HBO-n. Mostanában sokat nem olvasok. Sajnos. Bár Agassi önéletrajzát nagyon bírtam. Réz András újabb szorongásait letettem, mert kiábrándítóan szar volt. Most Steve Jobs életrajzát olvasom. Utálom, hogy nincs kocsim, mert babakocsival nagyon nehéz Budapesten közlekedni. Szeretnék hosszú hajat, de sosincs türelmem megnöveszteni. Szeretek utazgatni, bár az elmúlt egy évben nem voltam külföldön. Évek óta először telt el úgy egy év, hogy nem ültem repülőn. Elegem van a csirkéből, mostanában minden porcikám marhahúst enne. A karácsonyi menü is steak lesz zöldbors mártással.

Évi vagyok. Devizahiteles. Penész a társadalmon. Nem is. Inkább gomba a társadalom penészén.

Mi van...

2011-12-13T09:48:00.001+01:00

...az én cipősdobozomban?

egy kifestő
egy mesekönyv
egy közepes termetű plüss jegesmedve (puha, össze lehet nyomni, így elfér)
egy zsiráfos bögre
egy pár Coca-Colás kulcstartó
egy pár Coca-Colás hűtőmágnes
egy picike rózsaszín Moleskine jegyzetfüzet mindenféle titok dokumentálására vagy matricák beragasztására
egy lila gyöngyös nyaklánc
egy másik lila nyaklánc nagyon szép medállal
egy fekete fehér pöttyös nyakbaakasztó
egy Milka csokimikulás
egy tábla Tibi Kid tejszelet
egy Milky Way szelet
egy 24 darabos színesceruza készlet
egy A/5-ös csíkos jegyzetfüzet
egy csomag kék és egy csomag arany gyöngy
egy picike plüss elefánt és egy picike plüss szarvas
egy fogkefe és egy fogkrém
pár hajcsatt és hajgumi
egy hajráf
egy picike baba
egy picike fa cica
egy körömlakk (ez lehet, hogy nem kéne, de hátha hétvégén megengedi az anyukája, hogy kifessék a körmét)

Egy 5-6 éves kislánynak csináltam.
Ti csináltok? Péntekig még lehet.

www.ciposdoboz.hu

János-hegyi futókirándulás

2011-12-12T11:56:00.001+01:00

Leszámítva, hogy azóta úgy érzem magam, mint akit jól megvertek egy bottal, egészen jó volt. Aki először fut babakocsival, az semmiképpen se hegynek felfelé próbálja ki. Még szerencse, hogy volt kivel megosztani a feladatot.

9k, a fele hegynek fel

szinttérkép

Elm utca

2011-12-05T19:57:00.001+01:00

A Chipmunk-19 blognak több spin-offja is van. Például az egykoron méltán népszerű és híres lábblog, ami mostanában leginkább csak stagnál vagy a kevésbé fantáziadús című Barnabás naplója gyerekblog, amit majd egyszer a főszereplője remélhetőleg el fog olvasni.

Ezennel tisztelettel szeretném bemutatni a legifjabbat - mármint spin-offot - ami az Elm utca nevet kapta és egy nagyon régi vágyamat váltja valóra: az éj leple alatt tett pszichedelikus utazásaimat örökíti meg. Pusztán csak azért, hogy ne felejtsem el őket.

Én ugyanis legendásan agyament dolgokat szoktam álmodni és ráadásul legtöbbször emlékszem is rájuk. Kaptam már felkérést arra, hogy vigyem színpadra a Három királyok történetét funky-soul stílusban és olyan is volt már, hogy Barnabáson méhen belüli agytranszfúziót akartak végezni. Kávéztam már futóverseny közben és egyszer hibernáló-fegyverem is volt, amivel nagyon sok fura űrlényt hibernáltam Tiszaújvárosban a Spar körül.

Mióta Barnabás megvan és mióta kétszer-háromszor is felébred éjszakánként, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a történetek duplikálódnak vagy triplikálódnak (tudom, hogy nincs ilyen szó, most találtam ki).

Már sokkal korábban el kellett volna kezdenem lejegyezni őket

Benne voltunk a tévében

2011-12-04T09:50:00.001+01:00

Megígértem a múltkor, hogy írok egy picit arról a másik díjról is, amit mostanában kaptunk. Nem akarok én ám itten senkit munkahelyi dolgokkal fárasztani, vasárnap reggel meg különösen nem, de az est fénypontját - vagyis azt a jelentős médiatörténeti eseményt, hogy Barnabás és az anyukája benne voltak a tévében - mindenképpen ki kell emelnem.

Valamint azt is mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy a program, amiért a plecsnit kaptuk, szívem csücske és már több, mint három éve dolgozunk rajta, leginkább Zsuzsival és Dórival. Arról nem is beszélve, hogy ez talán az egyik legemberibb dolog, amit az ember csinálhat egy nagy multinacionális vállalat berkein belül. Szóval igazán meghatódtam, amikor kiderült, hogy egy ilyen fontos évben miénk a dicsőség.

itt lehet többet olvasni önkéntességről, ha valakit érdekel

Ezért szerdán szépen puccba vágtuk magunkat - Barnabás is, még a mellényét is fel akarta venni - és tiszteletünket tettük a gálán, férjestül, gyerekestül. Kicsit izgultam, hogy a gyermek hogy fogja bírni a kb. 18.30-as kezdést, de az ilyen rendhagyó dolgoktól mindig felélénkül és mozgósítja energiatartalékainak utolsó bitjeit is. Természetesen késve érkeztünk, arról nem is beszélve, hogy Gábor még kb. fél óráig keresett parkolóhelyet a Millenáris környékén, így Barnabással ketten küzdöttünk a regisztrációval, vetkőzéssel, régi ismerősök üdvözlésével és a TV2 riporternőjével.

Vittünk szép, picike ajándékokat, ugyanis az ünnepség hagyományőrző módon, évről-évre mindig mikulás-csomagok készítésével kezdődik hátrányos helyzetű gyerekek számára. Serényen csomagoltunk a gyermekkel és Dórival, amikor hirtelen oda toppant mellénk egy picinke stábocska: egy riporternő, egy operatőr egy óriási fejlámpával, ami pont az arcomba tolta a fényt és talán egy harmadik ember. A hirtelen izgalom miatt erre nem is emlékszem pontosan.

így kell interjút adni egy gyermekkel

a zakó alatt felgyűrődött a blúzom és olyan, mintha budspencer karom lenne

Az izzasztó reflektorfényben kettő kérdés hangozott el, amelyekre válaszolva gondosan bemutattam a picinke ajándékokat, majd 2-3 nem túl hosszú mondatban elmagyaráztam, hogy mi vagyunk az est egyik díjazottja és mi is az apropó, amiért itt vagyunk. Én ilyen picike törülközőt hoztam - majd ennyi került adásba .

Tulajdonképpen vicces és Barnabás kifejezetten jól mutatott a híradóban.

Idén nem megyünk több gálára .

ui: ez pedig a bemutatkozó kisfilmünk. Érdekessége, hogy a rendező azt mondta ne rakjam le a gyereket, tök menő, hogy velem van.

A lista

2011-11-29T14:59:00.001+01:00

Ha híve lennék az ordenáré karácsonyi pénzköltésnek, akkor készítenék egy karácsonyi kívánságlistát és ajánlanám bárkinek, aki ajándékot szeretne nekem venni. A következő dolgok lennének rajta:

bármilyen L'Occitane termék - de leginkább levendulás kézkrém vagy shea vajas ajakbalzsam
iPhone 4S
valamilyen jó szakácskönyv - de leginkább olyan, amiben van jó sok steak recept vagy pedig Julia Child remekműve, A francia konyha művészete
Brooks futócipő - pont olyan, mint a Johié

a képet Johitól kölcsönöztem

vásárlási utalvány tetszőleges összeggel valamelyik jó kis boltba, amit az éveleji leárazások idején költenék kel
valamilyen szép színes New Balance cipő - de leginkább pirosas
valamilyen szép színes Saltwater szandál - de leginkább sárga
masszázsbérlet - bár nem hiszem, hogy lenne időm eljárni
téli technikai futófelső
Moleskine jegyzetfüzet és/vagy határidőnapló
egy kocsi
zsírleszívás
egy hétvége Brugge-ben a kibaszott hattyúkkal
egy mosogatógép
egy pár jó minőségű gumikesztyű
bármilyen jó könyv
egy Nescafé Dolce Gusto kávéfőző
egy csomó mogyorós kávé a Kraftfoodstól
egy faliszőnyeg
3,5 millió forint készpénzben

Még szerencse, hogy egyáltalán nem vagyok híve az ordenáré karácsonyi pénzköltésnek és így ez a lista is hipotetikus. Tőlem meg mindenki valamilyen kézi készítésű cuccot kap megint.

Házimunka

2011-11-26T15:48:00.001+01:00

Ma reggel valahol Budapesten

Ded békésen alszik a hintájában

Feleség {mosogatás után, pizsamában}: Mintha mostanában elkummantanád a házimunkát, nem?

Férj {elnyűtt otthoni pólóban} hallgat.

Feleség: Egész nap csak pakolok. Mosogatok. Mosok. Teregetek. Hajtogatok. Porszívózok..stb. stb. stb.

Férj {sunyin mosolyog}: Tudod, hogy ez nálam periodikus.

Feleség {beidegesedik a sunyi vigyoron, közben válogatja szennyest}: Ezt akartam én??? Egész nap csak itthon lenni a négy fal között egy gyerekkel és közben pakolni dolgokat egyik helyről a másikra?

Férj: szoktam teregetni...

Feleség: jah.

Férj {szomorú}: hallgat.

Feleség: Baszki, egyszer elmegyek itthonról, de tuti nem jövök haza, csak három nap múlva...

Pár órával később egy ~~impozáns~~ budapesti étteremben, ebédre várva

Ded békésen alszik a babakocsiban

Feleség {szép ruhában, jókedvűen, smirglipapírszerű, berepedezett bőrét, kiszáradt tenyerét és ujjait mutatja a férjnek}: Látod, hogy néz ki a kezem a sok mosogatástól? Állandóan sikálok valamit. Vagy a kádat. Vagy a wc-t. Vagy egy lábast.

Férj: {szép ruhában, jókedvűen, csodálkozó pillantásokkal, mélyen megdöbbenve felesége csúnya tenyerén}: Azta, mitől olyan?

Feleség: Mondom, hogy a sok mosogatástól....

Férj {fapofával}: Kéne neked egy jó minőségű gumikesztyű...

A babakocsis futás szépségeiről

2011-11-24T08:38:00.000+01:00

Már akkor tudtam, hogy babakocsival fogok futni, amikor Barnabás még gondolat sem volt. Azok az ismeretlen nők inspiráltak, akikkel, versenyről-versenyre találkoztam az ország legkülönbözőbb helyszínein és tolták maguk előtt azt a furcsa háromkerekű szerkezetet benne egy poronttyal.

Aztán egyszer csak lett nekünk Barnabás és következett 12 futásmentes hónap. Az első és utolsó futásom között napra pontosan 12 hónap telt el. Teljesen véletlenül egyébként. Futni persze nem mertem a terhesség alatt, de ~~sport~~, mozgás nélkül sem akartam létezni, így olykor-olykor kimentem nordicozni a Népligetbe, itthon pedig 2-3 naponta jógáztam egészen a végéig. Arról ne is beszéljünk, hogy a rubintrékák és victoriabeckhamek korában, (nagyon helytelenül) szinte ciki a gyermek és a méhlepény súlyánál többet hízni. Amit persze én pont leszartam, de azért figyelni akartam arra, hogy a súlyom egészséges határok között maradjon. 16 kiló lett a vége, amiből még mindig van öt. Már egészen összeszoktunk. A terhesség vége felé egyszer úszni is voltam és csak ajánlani tudom minden (egészséges, problémamentes) terhes nőnek: olyan lehet a Holdra szállás gravitációkönnyed környezetben, mint 7 hónapos terhesen – némi súlyfelesleggel és egy gyerekkel a hasban– elmerülni egy medencényi vízben. Azóta is bánom, hogy nem mentem többször.

Az első futásra akkor került sor, amikor felocsúdtam a szülést követő első pár hét okozta sokkból és a nem-alvás okozta kimerültség is némileg csökkenni kezdett. Felöltöztem futóruhába és kitörtem a négy fal közül. Két szoptatás között 1900 métert ~~futottam~~ gyalog-galoppoztam a Népligetben a kis körön. Barnabás ekkor négy hónapos volt. Rettegtem az olyan városi legendáktól, hogy a mozgástól elmegy a tej vagy a tejsav átmegy a gyerekbe és neki is izomláza lesz stb., így alaposan utánajártam a dolgoknak. Lassan, de biztosan kezdtem. Az tudtam, hogy a tempót és a távot hétről-hétre fokozatosan kell emelni, így elsőre két percig futottam csigatempóban és két percig gyalogoltam 1900 méteren keresztül. Azt nem mondom, hogy szórakoztató volt, ráadásul ahogy újra beindult a futás okozta vérkeringés a testemben, azt hittem belehalok a viszketésbe. Fura volt.

A tökéletes futó babakocsi kiválasztásához szükség volt némi időre és persze az sem könnyítette meg a helyzetünket, hogy az én elképzeléseimnek megfelelő járgányt Európában gyakorlatilag nem gyártanak. Olyat akartam, aminek legalább 40 centi átmérőjű, felfújható gumikerekei vannak, stabil küllőkkel. Az első kereke rögzített (nem rögzíthető), van rajta kézifék, lábfék és igazi napellenző, ami megakadályozza, hogy kiégjen a gyerek retinája. És persze stabil biztonsági öv. Utána olvastam egy-két honlapon (többnyire a Runner’s World ajánlásával) és egy pár videót is végig böngésztem a YouTube-on. A győztes az amerikai gyártmányú F.I.T. Jogger nevezetű csodajárgány lett, amit egy lengyel on-line bababoltból tudtunk megrendelni hosszas lengyel-angol levelezés után.)

Az első közös futásra a Margitszigeten került sor, mivel úgy gondoltuk ott a legjobb minőségű az út a babakocsis futásra. Ma már nem így gondoljuk. Én nagyon izgultam, hogy Barnabás hogy fogja bírni. Persze pont összefutottunk egy kollégával, akitől Barnabás persze tökre megijedt és persze tökre elkezdett üvölteni.

A bőgés után a budai oldalon indultunk el, a betonon a biztonság kedvéért. Jóleső érzéssel, már-már nagyképűen toltam magam előtt a kocsit gyalog-galoppozás közben és csodálkoztam azon, hogy mennyire csodálkozik rajtunk mindenki. Két kilométer után találkoztam azzal a fiúval, akivel évek óta mindig találkozunk hol az egyik, hol a másik oldalon, de még soha egy szót sem szóltunk egymáshoz, sőt még csak nem is köszöntünk. Mikor őt ott megláttam, tudtam, hogy a világ mit sem változott, újra (még mindig) szeljük a kilométereket, a különbség csupán annyi, hogy én egy gyereket is tolok magam előtt.

A gyerek egyébként jól bírja a futást, bemelegítésnél még nézelődik, aztán gyakorlatilag az első kilométeren elalszik. A gyerek anyja is jól bírja egyébként, bár a kar- és hátizmaimnak azért hozzá kellett szoknia, hogy futás közben még kb. 25 kilót tolok magam előtt.

Kell némi elszántság ahhoz, hogy az ember futócipőben egy babakocsival és egy kisbabával nekirugaszkodjon a Margitszigetnek, de ha sikerült áthidalnunk a kezdeti idő- és energiahiányt, nem mindennapi élményben lehet részünk.

A kétkedőknek pedig itt van tíz érv a babakocsis futás mellett:

sokkal több ember mosolyog ránk futás közben, mintha babakocsi nélkül futnánk
nekünk nem kell kerülgetni senkit – no nem mintha a tempó ezt kívánná - látván a babakocsit, nagyon előzékenyen mindenki ki fog kerülni minket
a babakocsi jótékonyan eltakarja a szülés után súlyfelesleggel terhelt alsóbb testrészeinket (persze csak akkor, ha szemből nézzük és persze ez leginkább csak lányok esetében igaz)
köszönhetően a babakocsi praktikus kis tároló rekeszeinek, mindig van hely frissítőnek
ha ritkán is, de mégis összefutunk egy szembejövő babakocsis futóval, a találkozás tutira udvarias integetésbe, talán hangos köszönésbe torkollik
emberek között lehetünk, ami már önmagában is nagy szám azután, hogy több hétig hesszeltünk a négy fal között egy kisbabával
a járgánnyal nagyon különlegesnek érezhetjük magunkat, mert garantáltan mindenki meg fog minket bámulni, különösen akkor, ha nem egy felkapott, futók által gyakran látogatott helyen futunk
futás közben is élvezhetjük gyermekünk társaságát
ha elfáradunk és egy kicsit megállnánk, a pihenőt nyugodtan rá lehet fogni a gyerekre: „jaj, kiesett a cumija”, „csak megigazítom a takarót”
dolgunk végeztével pedig csak bátran kukkantsunk be a kölyökhöz és hagyjuk, hogy megjutalmazzon bennünket egy széles vigyorral.

Jótanácsok futást szülés után újrakezdőknek:

várd meg, míg a kisbabád legalább hat hónapos lesz és csak utána ültesd bele a futós járgányba. Addigra erősödik meg annyira a kis gerince, hogy már nem terheli meg a zötykölődés
ha még szoptatsz, lassan kezd el a mozgást, a tempót és a távot fokozatosan emeld hétről-hétre
figyelj a megfelelő folyadék-bevitelre és futás után is pótold a szükséges folyadékmennyiséget
vegyél fel erős sportmelltartót, ami garantáltan megtartja, de nem szorítja a szoptatós ciciket
futás előtt szoptasd meg a gyereket (vagy fejd le a cicidet), hogy kiürüljön és könnyebb legyen a mozgás
futás után alaposan zuhanyozz le, hogy a gyerek ne érezze rajtad az izzadtságot
évszaknak megfelelően rétegesen öltöztesd fel a gyereket és a biztonság kedvéért legyen nálad egy kis takaró is
nyáron lehetőleg ne fuss vele közvetlen napfényben
vigyél a gyereknek cumit, játékot, bármit, amit szeret, hogy ne unatkozzon futás végén kanyarodjatok el egy játszótér felé, hadd élvezkedjen ő is egy kicsit

Linkajánló:

1. Aki többet akar tudni a témáról, olvassa el Karlowits-Juhász Tamás minden részletre kiterjedő cikkét
2. Összehasonlító cikk a Runner’s World magazin honlapján
3. Angol nyelvű videó a YouTube-on egy gyakorló anyukától:

Na, jó futást!

Kökívánatra az ünnepségről

2011-11-23T10:30:00.001+01:00

Őszintén be kell valljam, hogy a szóban fordó díjtadó ünnepségnek sokkal nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Ezzel persze nem a szervezők érdemeit akarom ám lekicsinyelni (már ha van ilyen szó egyáltalán), valószínűleg arról van szó, hogy ez a fajta klasszikus smúzolás egyáltalán nem az én műfajom.

A férjem természetesen elfelejtette, hogy a feleségének hat es fél hónap után kimenője volt, így halált megvető bátorsággal ült a bankban fél hétig és intézte az ügyeit. Így kénytelen voltam elkezdeni a készülődést kettesben Barnabással. Ez a fajta készülődés sosem volt az erősségem és korábban is hajlamos voltam addig-meddig pepecselni mindenféle dolgokkal, hogy az indulás pánikszerű hisztériába torkollott.

Nos egy egy csecsemő jelenlétében az ember már sokkal okosabb és az egész napos pöcsölés luxusát teljesen nyilvánvalóan nem engedheti meg magának. Így például a hajamat már délelőtt megcsináltam - Barnabást amúgyis teljesen elvarázsolja a hangosan zúgó hajszárító, én meg amúgyis utálom a frissen mosott hajat. (A biztonság kedvéért hajszárítás után még egy rózsaszín New York Yankees sapkát is húztam a fejemre, hogy lelapítsa a túlságosan is púpos hajamat.)

Barnabás fürdését kivételesen szigorúan hétre időzítettük, szóval amikor fél hétkor Gábor még nem volt itthon és nekem már régen túl kellett volna lennem legalább a saját tisztálkodásom részen, kezdett szorulni a hurok. Így Barnabást pihenőszékestül bepréseltem a fürdőszobába a mosógép-fürdőkád-mosdókagyló háromszögébe, én pedig kényelmesen beültem egy kád vízbe. Barnabás kitartó figyelme mellett persze annyira nem lehet ellazulni, így a postás és rendőrkacsával folyamatosan játszottam neki a kád szélen.

Éppen elkészültünk, amikor az apukája betoppant az ajtón és csak akkor esett le neki, hogy egy rendhagyó estéről van szó, amikor elkezdtem kisteni a szempilláimat és már a kezemben volt az arcpirosítós kis dobozka. A gyereket sikerült problémamentesen megetetni és lefektetni, engem pedig várt a taxi 19.45-kor. Az est talán legnagyobb szenzációja - nyilván a díj után - hogy a taxisnak 0, azaz nulla darab fog volt a szájában. A Doboz hely tényleg jó, bár ha szabad akaratomból választhatnék, a következő kimenőt valószínűleg nem ezen a helyen szeretném eltölteni.

A szervezők teljesen nyilvánvalóan nem voltak tekintettel a szoptatós anyákra, mert az ünnepség majd' egy órás késéssel kezdődôtt. A várakozás Dórinak és Juditnak köszönhetően kellemesen telt a teltházig telepréselt helyen, ahol a meghívottak 30 százaléka tudott csak leülni. D ez nyilván a koncepció része volt.

A díj átvétele a várakozásokkal ellentétben kevésbe volt megható pillanat - persze nagyon-nagyon örültünk neki - de nem hallottuk rendesen, hogy ténylegesen a nyertest - vagyis minket - szólítják- e fel a díj átvételére, így nagy bizonytalanságban tolakodtunk előre. Szégyenlőségem okán biztattam Juditot, hogy jöjjön ki velem a plénum elé, de ő még tőlem is szégyenlősebb, így sunyi módon hátul maradt (igen, igen, tudom, hogy olvasod). Arról senki nem szólt előre, hogy fotó is készül, így az utolsó pillanatban fordultam a fotós felé, (Ramon szerint) a világra rácsodálkozó fejjel. Ez lett az eredménye :

ha közelebbről megnézzük, még bandzsa is vagyok

Az est hátralévő részét nikotinfelhőbe burkolt beszélgetéssel folytattuk, majd tíz után pár perccel már taxiban ültem egy szabályos fogsorral rendelkezőmtaxisofőr társaságában. Itthon az első utam a fürdőszobába vezetett, ahol újabb nikotinmentesítő fürdés és hajmosás következett és éppencsak elkészültem, mikor a kisfiam kissé ziláltan ismét enni kért.

mindent egybevetve nagyon jó volt kimenőzni, különösen Dóri, Judit, majd később Zsófi és Robi miatt, de még jobb volt hazajönni a kis pusingfejű kisfiamhoz.

Mivel mostanább csak úgy potyognak a díjak, a legközelebbi díjátadó jövőhét szerdán lesz, ahová kiscsaládommal együtt érkezem. Persze ez emberi időben kezdődik. Ez esetben tudom, hogy nyertünk - bár megígértem, hogy a helyszínen majd jól meglepődünk - , mert a nyertesekkel készült egy kisfilm, amiben Dórival nyilatkozunk és a rendező jófejségének köszönhetően Barnabás is jelen van a filmben, mint mellékszereplő. No de erről majd jövőhéten.

ui: Dóri és Judit egyébként kolléganők, ha valaki nem tudná.

Anya ma ünnepségre megy

2011-11-17T12:45:00.001+01:00

Mégpedig díjátadó ünnepségre. Ami egyben azt is jelenti, hogy hat és fél hónapja először ez az első, hivatalos kimenőm. Tulajdonképpen lehetne az egy és feledik is, mert egyszer Gáborral már megpróbáltunk romantikusan vacsorázni a kisvárosi olasz étteremben, de mikor Barnabás félálomból felriadt és kiszúrta, hogy nem az anyja, hanem a nagyanyja próbálja altatni a kiságyában, féktelen tombolásba kezdett, és megfékezésére az előétel és a főétel között haza kellett rohannom. Mire visszaértem, a férjem szalonspiccere itta magát, a főételem meg kihűlt, a desszertig meg el sem jutottunk. Szóval ezt csak a legnagyobb jóindulattal lehet kimenőnek tekinteni.

Nem olyan régen azonban, a munkatársaim benevezték két belső kommunikációs kisfilmemet a Kreatív magazin Prizma PR versenyébe. Ezeken még tavaly dolgoztam - sok más okos emberrel együtt innen és innen - amikor a kommunikációs vezetője voltam egy céges IT-projektnek. (Nem is IT, de hosszú lenne most elmagyarázni, hogy miért nem és ez most itten egyáltalán nem lényeges, így sokkal egyszerűbb). Jól sikerült mindkettő, szívesen megmutatnám őket, majd utánajárok lehet-e. Szerencsére másoknak is tetszett és a filmekkel shorlist-esek lettünk, vagyis bekerültünk a döntőbe és ma este van az eredményhirdetés.

Barnabással még ruhát is vettünk nekem. 2400 volt, nem hagyhattuk ott. Barnabás meg különben is szeret vásárolni, mert bájologhat magával a próbafülkék tükreiben.

Szép ruha, különösen azért, mert (szemből) nem látszik benne az öt-hat kiló felesleges zsírpárna a felsőtestemen

Kicsit izgulok, mert:

gyakorlatilag hónapok óta nem voltam ilyen sok ember között
mi van, ha Barnabás megint kikészül, hogy nem vagyok itt, amikor elalszik
az esti szoptatáshoz van időzítve az indulásom, és mivel nálunk nincsen szigorú napirend, valószínűleg nem érek oda pont nyolcra
a díjátadó egy felkapott, belvárosi helyen lesz és kicsit szégyenlős szoktam lenni az ilyen helyeken
nem tudom lesz-e elég időm hajat belőni (na jó, ez már félig kész), némi sminket felapplikálni az arcomra, körmöt festeni stb. G. későn ér haza, B. meg nincs jó passzban a kibújóban lévő fogai miatt.
találkozni fogok egy csomó régi arccal, akiket ezer éve nem láttam
nem tudom kibírom-e ébren fél tizenegyig
jó lenne, ha kapnánk valami díjat.

Na majd írok, hogy hogy sikerült.

Ó mennyei frittata

2011-11-15T11:39:00.001+01:00

A Chipmunk-19 blogon időről-időre megjelennek bizonyos táplálkozással kapcsolatos írások - többnyire elrontott ételekről. Szeretek főzni, de rendszeres gyakorlása - kiváltképp mostanság - idő és energia hiányában elmarad. Manapság jobbára Barnabásnak főzök, mivel már javában benne vagyunk a hozzátáplálás időszakában. Szeretek több adagot megfőzni neki egyszerre, így nem kell naponta pöcsölni az olyan jelentőségteljes tevékenységekkel, mint a zöldség- és gyümölcspucolás, főzés, pépesítés, mosogatás és a többi. Felnőtteknek való flinces-flancos finomságok elkészítésével nem bajlódok (csak hétvégén), mert G. szerencsére önellátó módon ebédel a céges kantinban, én hozzám pedig egy nagyon helyes kis ételfutárfiú jön minden reggel.

(Próbálkoztam a főzéssel mikor Barnabás 2-3 hónapos lett, de annyira sajnáltam elpazarolni az időmet a konyhában, ahelyett, hogy Barnabással foglalkoztam volna, hogy inkább visszaálltam az ételrendelésre.)

Tegnap azonban mennyei vacsorát rittyentettem kisujjból mintegy 20 perc alatt és kellőképpen motivált vagyok ahhoz, hogy ezt itt most elmeséljem.

A vacsorával többnyire gondban vagyunk. G. legtöbbször elég későn ér haza ahhoz, hogy valami komolyabb dolgot együnk - arról nem is beszélve, hogy kényesen ügyel a súlyára. Barnabás 7 körülre már elég k.o., szóval gyors, könnyen elkészíthető és könnyen emészthető ételekben kell gondolkozunk. Én ráadásul szeretek meleget enni, mert valamiért azt gondolom, hogy az egészségesebb.

Na a frittata pont ilyen, minden igényünket kielégítő étek.

Annak ellenére, hogy a tojásnak minden formában - kivéve nyersen - viszonylagosan nagy rajongója vagyok már évtizedek óta, a frittataval csak 32 és fél évesen találkoztam. Tehát nemrég. Ráadásul egy hollywoodi romcomban, annak ellenére, hogy a frittata tradicionális olasz étel. Harrsion Ford azonban olyan mesterien adta elő, hogy a film vége után gyakorlatilag az volt az első dolgom, hogy keressek egy jó receptet.

itt most nem főz senki, tessék csak megnézni a filmet, vicces

A fritttataban az tetszik leginkább, hogy elkészítésének nincsenek merev szabályai és a tojás kivételével gyakorlatilag teljesen liberálisan kezelhetjük az összes többi hozzávalót. Szabadon improvizálhatunk zöldségekkel, felvágottakkal, sajtokkal és fűszerekkel, ahogy éppen kedvünk tartja - vagy ahogy éppen a hűtőnkből telik.

Én tegnap hat tojást vettem elő és egy 2dl-es tejszínt. (Ez jó, ha sűrűbb egy kicsit.) A tojásokat egy kancsóban vertem fel, majd hozzáöntöttem a tejszínt. (Azért kancsóban, mert abból roppant egyszerű volt kiönteni a cuccot). Előtte gyorsan kivajaztam a muffinsütőm kis lyukacskáit és ezekbe a kis lyukacskákba töltöttem ezt a tejszínes-tojásos csuda dolgot. Igaziból serpenyőben is kellene, de a pinteresten láttam egy jó receptet és totál belezúgtam a muffinsütőben sült frittataba.

Ezután jön az igazán klassz rész. Ugyanis a kis lyukacskákba - vagy a nagy serpenyőbe, tetszés szerint - elkezdhetünk beledobálni mindenféle földi jót. Én tegnap paradicsomot, sonkát, téliszalámit, sajtot és egy kis krémsajtot dobáltam a tojásba.

Ha a dobálást befejeztük, az egész cucc mehet az előmelegített sütőbe, hogy ott jól megsüljön. Kb. 15 perc kell neki, attól függően, hogy mekkora adagot sütünk.

Az a legjobb benne, hogy melegen és hidegen is finom és minket egyáltalán nem zavart, hogy az olaszok ezt leginkább reggelire eszik. Vacsorának is kiváló volt.

Aki eggyel magasabb szintű virtuális gasztronómiai élményre vágyik, az látogasson el a kedvenc gasztroblogmra, a Soulkitchenre.

ui. Szívesen veszek könnyű vacsora-ötleteket, ha valaki esetleg megosztaná.

10 darabos kérdés-szett (nagyon) kezdő szülőknek

2011-11-07T18:15:00.002+01:00

A minap gondoltam egyet és levettem a polcról az egyetlen - kölcsönkapott - gyermekneveléssel szakértően foglalkozó könyvünket. Annak idején szándékosan nem költöttünk terhes- és kisbaba szakirodalomra, mert a mai világban ~~ember~~ anya legyen a talpán aki derekasan helyt tud állni és magabiztosan el tud igazodni a gyermeknevelést körülölelő információtengerben. Nekem már a terhességnél is egy stratégiám volt, amit a gyermeknevelés kapcsán is próbálok tudatosan továbbvinni: nem ~~nagyon~~ olvasok semmit a témával kapcsolatban. Sem újságot, sem könyvet, sem internetes oldalakat. Persze ezt ~~nehéz~~ lehetetlen megállni és ha hellyel-közzel sikerül is tartanunk magunkat, még akkor is ott vannak a kéretlen tanácsadók, akik előtt bizony nem illik befogni a fülünket. Így hamar megszületett a második alapvetésünk is, mégpedig az, hogy mindent a magunk módján csinálunk. Ahogy nekünk jó. Lehetőleg nem kérdezgetünk másokat (mert mindenki a saját maga módján csinálja és akkor megint csak nem tudnánk eligazodni) és nem vetjük össze a módszereinket semmilyen más tudományos és nem-tudományos módszerrel és Barnabást sem hasonlítjuk más gyerekekhez.

Ez persze így nagyon nehéz, különösen ha az első kisbabánkat pátyolgatjuk, mert tökre semmilyen tapasztalatunk nincsen és tökre semmit nem szeretnénk elcseszni (ami persze megint csak lehetetlen). Így kezdő anyukás elkeseredésemben levettem ezt a bizonyos könyvet és gondoltam fellapozom mit ír a szeparációs szorongásról. Az van ugyanis pár hete, hogy Barnabás gyakorta felébred. Elég gyakran ahhoz képest, hogy korábban szépen lehúzta egyben az éjszakákat. Mindenre gondoltunk: éhes, fázik, melege van, fejlődik valami mozgás-dolog megint, fáj valamije, jön a foga, unatkozik, zavarja a sötét, játszani akar, megzavarta a hozzátáplálás, idő előtt elkezdett szeparációsan szorongani stb. Ennek rendje módja szerint mindenféle praktikával próbálkozunk: megetetem minden ébredésénél (de azért 3-4 óránál nem korábban), több ruhát adunk rá, kevesebb ruhát adunk rá, megigazítom a kiságyban, ha elkezd kúszni és beveri a fejét, kenjük az ínyét dologellel, dentinoxszal (ha úgy ítéljük meg, hogy fáj a foga, ami még persze nincs is neki), felkapcsoljuk a lámpát, lekapcsoljuk a lámpát stb.

(Igazából szerintem egyszerűen csak cici-függő, de erről majd máskor.)

Persze a könyv szart sem ír szeparációs szorongásról, így továbbra is vaktában lövöldözünk, de ahogy lapozgattam kiesett a könyvből egy narancssárga papírcetli. Az egyetlen meglehetősen biztos információforrásnak a gyermekorvos-védőnő kombinációt tekintettük (és tekintjük azóta is) és a gyermeknevelés közben felvetődött életbevágó kérdéseket ilyen színes cetlikre írogattuk, hogy aztán majd jól megkérdezzük őket.

Az első tíz kérdés elég széles spektrumon mozgott az egészen egyszerű választ igénylőtől az egészen komplexig, de az teljesen nyilvánvaló, hogy fél évvel ezelőtt nullkilométeres pályakezdő szülők voltunk:

Mennyit kell szopnia a kisbabának?
Mennyi kell legyen a súlygyarapodás hetente?
Hogyan kell a kukiját tisztítani?
Mikortól vihetjük ki a szabad levegőre?
Miért szopogatja az ujját szopizás után? Éhes még?
Van a fürdetésnek valami trükkje?
Szoptatáskor mindkét mellből kell adni neki vagy szoptatási alkalmanként váltogatni kell?
Mi a teendő légzéskimaradás esetén?
Mennyi ruhát kell ráadni éjszakára?
Olaj, kenőcs, hintőpor?

Amatőrök.

Szerencsére a gyerek mindig is jól szopizott, azóta imád fürdeni, a kukiját nem piszkáljuk, gyakran van levegőn, de a ruházkodás dologgal mindig is bajban leszünk.

Azóta valamiért (majdnem) leszoktunk a kérdés-írogatásról, a legutóbbi tanácsadásra már csak egy kis post-ittel mentem, ami rá volt ragasztva a kiskönyvünkre, amit meg jól odaadtam az asszisztensenk és még meg sem kérdeztem őket ő máris felírt egy Vigantolt, Fenistil cseppeket köhögésre és egy adag Sinlacot.

Persze a gyakori ébredés okát továbbra is rejtély övezi.

ui: ezt a bejegyzést Afrikába ajánlom a rövidhajú lánynak :-)

Inspiráció

2011-10-29T15:13:00.001+02:00

A minap ezt a képet kaptam mms-ben az alábbi szöveggel:

"Ezt több szempontból is te ihletted :) Sok puszi"

Köszi Dóri!

ui: ja és képzeld, van egy ugyanilyen gatyám!

Amikor a férjnél felborul a megszokott rutin

2011-10-12T22:18:00.000+02:00

Tegnap az utolsó jártányi erőmet arra fordítottam, hogy összeszereltem a járgányt és a gyerekkel elindultunk futni.

Napok óta ugyanis olyan vagyok, mint egy zombi. Mint, aki alaposan szétcsapta magát egy buliban, majd háromórás alvás után bement dolgozni és másnaposan, kialvatlanul, égő szemekkel, kiszáradt torokkal, lüktető fejjel végignyomott egy 12 órás műszakot. A gyerek ugyanis napok óta óramű pontossággal 3 óránként kel minden egyes éjszaka. Az okot még nem fejtettük meg. Vagy éhes. Vagy jön a foga. Vagy fázik. Vagy melege van. Vagy kényelmetlen a hálózsák. Passz, mindegy is, ez most nem az a történet, de végülis azt gondoltam, hogy a friss levegő és egy kis testmozgás mindenképpen jót fog tenni mindkettőnknek.

Az idő jónak tűnt és eredetileg azt tervezem, hogy a tőlünk kb. másfél kilométerre lévő sportpályára megyünk - ami mellesleg a Puskás Stadionhoz tartozik - futunk egy fél órácskát és irány haza még sötétedés előtt. Legnagyobb meglepetésemre azonban a stadionban meccs volt - finn-magyar- így biztonsági őrök nem engedtek be a pályára futni. Mellesleg nagyon furcsállották, hogy mi ott ketten megjelentünk ezzel a fura izével és úgy néztek rám, mintha én lennék Magyarország egyetlen élő embere, akinek nincs tudomása a mérkőzésről.

Úgy voltam vele, hogy ha már eddig eljöttünk és magamra erőltettem a futós melltartómat, akkor nem fordulunk vissza. Előtte felhívtam Gábit és megkérdeztem, hogy egy órán belül fel tud-e minket szedni a Városligetben, mert akkor továbbfutnék a Stefánián és még körözgetnék egy párat a Ligetben. De egy órán belül mindenképpen, mert rajtam nincs túl sok ruha és B-nek is nemsokára ennie kell. Szóval tovább folytattuk utunkat a kordonokat szerelő munkásemberek elismerő pillantásai és őszinte sajnálkozásai közepette. A Stefánia egyébként egészen jót futható út babakocsival, ráadásul nagyon szép környék.

Ez a látvány fogadott a Dvorák sétányon

Mire a Városligetbe kiértem, már majdnem 3,5 km volt a lábaimban, igaz, nem nagyon erőltettem meg magam, mert volt pár piros lámpa is és kétszer a cumit is vissza kellett illeszteni B. szájába. A Ligetben a mesébe illő Dvorák sétányon futottam, mert talán itt van a legjobb minőségű út a Ligetben és már a bringások sem voltak olyan sokan. Még mentem három kört - ami kb. 2.5 km lehetett - aztán felhívtam Gábit, hogy merre jár. Most indulok itthonról - kaptam a választ. Ó - mondom - ez nagyon fasza, mert addig pont odaérek a szelektív kukákhoz, ahol mindig parkolni szoktunk és még egy-két barátnős telefont is le tudok bonyolítani. Mire Noémivel befejeztük a beszélgetést,Gábi már kanyarodott is be a sarkon.

Apa és fia nagyon megörültek egymásnak és én is nagyon megörültem, hogy nem kell hazafutnom.

A találkozó azonban pillanatokon belül okafogyottá vált, mert kiderült, hogy Gábi itthonhagyta a gyerekülést...(amit előző nap kiszereltünk, mert úgy volt, hogy anyámékkal elmegyünk az Ikeába)

Gábiról többek között azt kell tudni egyébként - remélem nem öl meg, amiért ezt ide leírom, ő ugyanis nem ilyen kitárulkozós fajta, mint én - hogy nagyon szereti, ha a dolgok a napi rutinnak megfelelően történnek. Amint közbejön valami váratlan dolog - legyen az bármi apró történés - akkor borul a rutin és már krízishelyzet van. Reggelente közvetlenül indulás előtt pl. csak öt dolog megjegyzésére képes - jogosítvány, pénztárca, kapunyitó, telefon, laptop. Ha váratlanul megkérem arra, hogy vigye le a szemetet, akkor máris itthon marad valami.Vagy a telefon. Vagy a kapunyitó. (Persze azt nem értem, hogy a jogsit, pénztárcát, telefont miért nem teszi a laptop-táskába, mert akkor minden sokkal egyszerűbb lenne.)

Szóval abban a pillanatban, amikor én felhívtam és ő azt felelte, hogy most indulok, meglátta az asztalon felejtett rákóczi túróst...harapott egy-kettőt és rohant is tovább, hogy időben odaérjen értünk...hogy ne kelljen gyalog hazajönnünk...

A süti azonban beleköpött a levesbe, felborította az eredeti tervet, az ülés pedig itthon maradt.

Én nagyon-nagyon röhögtem. Ő egyáltalán nem. Barnabásnak meg többnyire tökmindegy volt.

A töküres hátsóülés felett válságtanácsokozást tartottunk a rendelkezésünkre álló lehetőségek felett:

beülünk B-vel gyerekülés nélkül és terv szerint autóval érkezünk haza - ez roppant veszélyes és felelőtlen megoldás lett volna, így hamar elvetettük
Gábi hazajön az ülésért, majd vissza értünk - addig mi megfagyunk és éhen-, szomjanhalunk
mi B-vel elmegyünk Zsuzsiékhoz - ez egyáltalán nem tűnt ésszerűnek, csak hirtelen jutott eszembe
mi B-vel valamilyen tömegközlekedési eszközzel hazajutunk, Gábi meg legalább a babakocsit hazaviszi

Így Barnabással elindultunk az 1-es villamos felé.

Pénz híján - merthogy Gábi a a forgalmival és a jogosítvánnyal együtt a pénztárcáját is itthon hagyta - jegy és mindenféle irat nélkül, futós cicanadrágban, egy ratyi pulcisban, izzadt, csapzott fejjel, a gyerekkel az ölemben felszálltam a bomberdzsekis, focimeccsre igyekvő drukkerekkel teli villamosra.

Én nagyon izgultam, mert rettegek az ellenőröktől és normális körülmények között soha-soha nem szállnék fel jegy nélkül semmilyen tömegközlekedési járműre. Arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag - ebben a szerkóban - úgy is tűnhettem volna, mint aki éppen most lopta a gyereket valahonnan.

Barnabás meglehetősen élvezte a helyzetet, gyakori ide-oda pillantásokkal és egy-egy félmosollyal még a felettünk tornyosuló szkinhed szívét is sikerült meglágyítania.

Végül hamarabb hazaértünk villamossal, mint Gábi, én fürödtem, a gyerek evett, fürdött és viszonylagosan hamar el is szenderült.

Aztán keltünk tízkor (!!!!!), majd hajnal egykor, majd négykor, majd hétkor...

ui. azt meg majdnem kihagytam, amikor a Dvorák sétányon egy velünk szembe bicikliző férfi átkiabált nekem, hogy szuper vagyok...

ui2. és ez a kétszázadik bejegyzés...

Thea kérésére

2011-10-06T21:12:00.000+02:00

Az internet előtti időkben, amikor én még kislány voltam, fanatikusan leveleztem az ország különböző pontjain élő barátaimmal.

Anikó levelei Miskolcról jöttek (Tiszaújvárosba, ami igazán nem nagy távolság és amúgy is minden hétvégén találkoztunk) hetente kétszer is. Többnyire pasiügyekről témáztunk és gyakorta beszéltük ki Anikó kolis szobatársait is. Aztán ha olykor-olykor összevesztünk, akkor heteken keresztül ment a lelkizés - kizárólag levélben!

Aletta levelei Csepelről jöttek. Én mindig hétfőn kaptam meg, este válaszoltam, kedden rohantam a postára, ő csütörtökön megkapta, este írt, pénteken rohant a postára és ez így ment évekig. Alettával együtt triatlonoztunk, versenyeken találkoztunk, jobbára nyáron, így nagyon sok megbeszélnivalónk volt. Pasikról (igenis központi téma volt 13-14 évesen, bár közelében sem voltunk a hapsizásnak), barátnőkről, családról, edzésekről. Hetente küldtünk egymásnak fotókat is, nemrégiben találtam meg egy halom kiskori fotót róla otthon.

Rita Miskolcról írt, később Ausztráliából. Ő is triatlonos volt. Vele gyakran találkoztunk is, sőt, egyszer aludt is nálunk. Emlékszem akkor este néztük meg az HBO-n a Kampókéz c. horrorfilmet (életem első horror-élménye és valószínűleg a Ritáé is). Utána annyira be voltunk szarva, hogy nem mertük lekapcsolni a villanyt és egész éjszaka fényben aludtunk. Én évekig nem tudtam nyugodtan aludni olyan szobában, ahol tükör volt. Rohadtul féltem ugyanis attól, hogy a tükörből kijön kampókéz. (Aki látta, tudja miről beszélek.Aki nem látta, nézze meg.)

Voltak hébe-hóba levelezők is. Ajek (a rendes nevére már nem is emlékszem), Fecó, aki később a tesóm nagyon jó, majd nagyon rossz barátja lett és bevallom, egyszer írtam a Popcorn "Levelezőtársat keresünk" rovatából egy maglódi csávónak. Gőzöm sem volt arról, hogy hol van Maglód és a fiúval egyáltalán nem lettünk levelezőtársak, amiben gondolom nagy szerepe lehetett a válaszlevelében küldött meglehetősen előnytelen fotónak.

Ma már ez egészen másképp megy.

Évekkel ezelőtt, amikor elkezdtem blogot írni, eszembe sem jutott volna, hogy ezt egyszer majd ~~sokan~~ páran olvasni is fogják (rendszeresen), amiket ide összehordok, megosztják velem a gondolataikat és közülük is lesznek olyanok, akikkel valamilyen kapcsolat is kialakul közöttünk a virtuális világban. És aztán lettek. Ez már egy sokkal modernebb kapcsolattartás. Bár nem levelezünk olyan gyakran, mint ahogy azt tettük volna mondjuk 1993-ban, de olvassuk egymás történeteit, megosztunk, hozzászólunk, eszmét cserélünk futásról, fogzásról, könyvekről stb., kedveljük egymás fotóit a Facebookon és talán még az a nap is eljő némelyekkel, amikor kilépünk a virtuális valóságból és ténylegesen megrázzuk egymás kezét. Szia! Évi vagyok! Örülök, hogy találkoztunk végre!

Ilyen virtuális barátnőim Zsuzsi, Johi és Thea. Zsuzsi gondolom most meg van lepődve, hogy ide sorolom, hiszen napi offline kapcsolatban vagyunk, de valljuk be, ha nincs kobbaka annak idején, akkor mi sem kerültünk volna ennyire közel egymáshoz. Johi Izraelből olvas és jobbára azért kezdett el futni, mert elolvasta 1-2 futással kapcsolatos írásomat. Azóta már túl vagyunk egy pár levélváltáson, egyszer már majdnem találkoztunk is, Johi pedig azóta is csak fut és fut. Kaptam tőle egy adag inspirációt úszáshoz és mindig eszembe jut, ha véletlenül lecsúszik egy mekis burger. A héten megyek biopiacra is, hogy vegyek spenótot és megcsináljam azt a zöld lötyit, amit ő szokott inni futás után. Úgy érzem, ha ő itt lenne vagy én ott, akkor barátnők lennénk. Theát egyáltalán nem ismertem korábban. Még csak nem is láttam, bár lehet, hogy van fent a blogján egy fotó róla, de én még nem találkoztam vele. Legutóbb mélyen megtisztelt azzal, hogy benevezte a blogomat a Goldenblog versenybe és azt is bírom, hogy kedvesen szokott noszogatni, hogy írjak már. Emlékeztet arra, hogy vannak emberek mindenféle képernyők előtt, akik bizony csalódottan tapasztalták az elmúlt pár hétben, hogy egy árva betűvel nem gazdagodott ez az oldal.

Szóval én nagyon értékelem ebben a web kettes világban, hogy ilyen kapcsolatok létrejöhetnek. De akkor most a lényegre térnék. Talán egyáltalán nem is illik ez a túlzottan hosszúra sikerült bevezető az írás eredeti apropójához, de ezeket mindenképpen fontosnak tartottam elmondani. Thea ugyanis felkért arra, hogy vegyek részt egy játékban, aminek én roppant mód örültem. A játékra való felkérést pedig a mi virtuálus kapcsolatunk hozadékának tekintem.

A játék szerint öt kedvenc gyerekkori ételt kell megneveznem. Banális egyszerűsége ellenére egészen komoly fejtörést okozott, mert kettőt-hármat pár perc alatt össze tudtam szedni, de a többi némi gondolkodásra késztetett.

1. Az all-time favourite, amit mindig, minden körülmények között képes voltam megenni - és mai is mellesleg - az a bundáskenyér. A tojást gyakorlatilag bármilyen formában el tudom fogyasztani - kivéve nyersen - mostanság frittata formájában kedvelem leginkább. A legfinomabb mindig az volt, amit az apai nagymamám csinált, mert ő valahogy mindig jól eláztatta a kenyeret a tojásban és sosem sütötte meg nagyon. (Manapság a bundáskenyeret úgy esszük - csatlakozva a Thea eredeti írásához érkezett hozzászólásokhoz, hogy a két kenyeret tapasztunk össze majonézzel, köztük csirkemell sonkával, így forgatjuk meg a tojásban és aztán mehet a serpenyőben. Világbajnok reggeli, amivel csak jól indulhat a szombat.)

2. A második helyen is tojásos étel szerepel - fentebb kifejtett okok miatt - mégpedig rántotta formájában. Szintén az apai nagymamám készítésében, kissé taknyosan. Ha nála aludtunk, szerintem majdnem mindig ezt kértem reggelire.

3. A harmadik a paradicsomleves, annak is menzás formája. Én nem tudom, hogy ott miből csinálták, de senki sem tudott olyat főzni. A céges ebédlőben mai napig lehet ilyet kapni és egyszer sem hagynám ki. És az íze a mai napig ugyanolyan, mint általános iskolában.

4. A negyedik a laposhús, vagyis a sima, egyszerű rántott hús. Bár ehhez nem fűznek olyan kellemes emlékek, mint a tojásos kajákhoz, de anyukám elmondása szerint sokszor kértem ilyet ebédre.

5. Ötödiknek egy édességet választottam, mégpedig a somlói galuskát. Annak is azt a formáját, amit nagyon régen a Mogyoró Cukrászdában lehetett kapni Leninvárosban. Anyukám minden évzáró után ide vitt minket jutalmazás céljából. (Persze máskor is mentünk oda, nemcsak az évzáró után.) Ebben a somlóiban volt a világon a legfinomabb csokiöntet. Ehhez a helyhez annyira szép emlékek kötnek, hogyha felidézem őket, akkor esküszöm, még a cukrászda illatát is érzem az orromban.

Köszönöm Theának, hogy rám gondolt és így felidézhettem ezeket a dolgokat. Bocsánat, ha a bevezető egyáltalán nem passzol ehhez a kajás játékhoz, de elkapott a tudatfolyam. Egyúttal bátorkodnék is továbbpasszolni a labdát a következő embereknek, hátha nekik is eszükbe jut egy kis felidéznivaló:

1. Zsuzsinak
2. Johinak
3. Busannának
4. Delishnek, mert őt egyáltalán nem ismerem, de jó kajákról szokott írni
5. Márknak, hátha lesz kedve írni egy kicsit

A kedvenc kaják jöhetnek kommentben is, ha valaki nem írna blogot, de szájmenése lenne.

Továbbá ajánlom ezt a bejegyzést Anikónak, Alettának és Ritának.

Follow-up

2011-10-05T20:44:00.002+02:00

Na tessék, csak tessék.

Haladok a heti teendőimmel. Aktuális állás:

lakásokat meghirdetni - félig kész
bankba telefonálni és részleteket megtudni a végtörlesztésről
beszélni a főnökömmel a januári munkába állásom körülményeiről
Gábort rávenni arra, hogy fúrjon lyukat a falba
~~Anitával, Diával és Kingával időpontot egyeztetni~~
~~biopiacot vadászni a környéken~~
~~Barnabás öt hónapos naplóbejegyzését megírni~~
reagálni Thea felkérésére
véglegesíteni a már megkezdett bejegyzést a babakocsis futásról
~~baba-mama jógának utánajárni, esetleg bejelentkezni~~
~~uszodát keresni Kőbányán~~
~~Barnabás ruháit kivasalni~~
~~felhívni Zsuzsit kenyérsütőgép ügyben~~
~~megköszönni az amerikai unokatestvéremnek a Barnabásnak küldött takarót és egyebeket~~
~~víz és villanyszámlát fizetni~~
népszámlálásos kérdőívet kitölteni

Szegény népszámlálós faszit ma kétszer küldtük el. Először aludt a gyerek, persze az ajtónyitásra felébredt és onnan kezdve 45 percig üvöltött. Nem bírja, ha álmából riasztják. Aztán meg pont vacsoráztunk. Holnap jön, adok neki kérdőívet és azt is lehet pipálni.

Menetközben megszépült Barnabás naplója és írtam neki egy levelet.

Eheti teendők listája

2011-10-03T16:44:00.000+02:00

(A főnököm szerint) A munkahelyen az egyik erősségem a jól szervezettség. Mi általában úgy dolgozunk, hogy mindenkinek van egy projektlistája, amin rajta van minden teendő fontossági sorrendben, témánként csoportosítva. Minden teendőnek van egy határideje, előzménye és hétről-hétre a következő, azaz az aktuális heti feladatokat is rögzítjük. Én ezt még külön ki szoktam egészíteni azzal, hogy reggelente egy pontokba szedett listát is készítek az aznapi dolgaimról, amit kiragasztok magam elé és ha végeztem valamivel, akkor pipálok vagy satírozok vagy karikázok. Sőt, néha felírok olyat is, ami nem volt a listán, de spontán elvégeztem, aztán jól kipipálom. Ettől jó kedvem lesz. Első olvasatra strébernek tűnhetek, pedig nem vagyok az és így általában nem szoktam elúszni sem a feladataimmal.

Itthon azonban más a helyzet. Itt nincsenek heti megbeszélések, nincs projektlista és nincs főnököm sem, aki számon kér (hacsak Barnabást nem tekintjük annak). Ennek rendje és módja szerint jól el is szoktam úszni a dolgaimmal. A mosás/pakolás/gyereknevelés stb. dolgai rendben zajlanak, de más, életszerű dolgokra valahogy egyáltalán nem marad időm. Vagyis rájöttem, hogy maradna, ha egy kicsit energiát fektetnék a dolgok rendjének szervezésére.

Így a mai nappal új rendszert vezettem be: igenis heti projektlistát fogok vezetni. Magamnak legalábbis. Sőt, azon gondolkozom, hogy csinálok egyet Gábornak is. (Barnabásnak szerencséje van, még nem tud sem beszélni, sem írni, így vígan és spontán élheti az életét.) Persze azért nem viszem túlzásba, pl. nem csoportosítom a témákat és megbeszélések sem lesznek (Barnabásnak megint szerencséje van, hogy még túl sokáig nem tud összpontosítani egy dologra), de fogok listázni, pontokba szedni és satírozni vagy pipálni is.

Szóval a heti projektlista így néz ki:

lakásokat meghirdetni
bankba telefonálni és részleteket megtudni a végtörlesztésről
beszélni a főnökömmel a januári munkába állásom körülményeiről
Gábort rávenni arra, hogy fúrjon lyukat a falba
Anitával, Diával és Kingával időpontot egyeztetni
~~biopiacot vadászni a környéken~~
Barnabás öt hónapos naplóbejegyzését megírni
reagálni Thea felkérésére
véglegesíteni a már megkezdett bejegyzést a babakocsis futásról
baba-mama jógának utánajárni, esetleg bejelentkezni
~~uszodát keresni Kőbányán~~
Barnabás ruháit kivasalni
felhívni Zsuzsit kenyérsütőgép ügyben
megköszönni az amerikai unokatestvéremnek a Barnabásnak küldött takarót és egyebeket
víz és villanyszámlát fizetni
népszámlálásos kérdőívet kitölteni

Kettőt már gyorsan ki is húztam, mert azokat elvégzettnek tekintem. Szereztem Barnabásnak bioalmát és uszodát is találtam nem túl messze.

Mások hogyan koordinálják a hétköznapi dolgaikat?

2011-10-02T16:25:00.000+02:00

Mélységes megbánással és őszinte sajnálkozással ragadom magamhoz a billentyűzetet újra, hetek óta először. Bocsánatkéréssel tartozom mindazoknak, akik rendszeres olvasói ennek az oldalnak és hetek óta csak a hűlt helyét találják újabb és újabb történeteknek. Bocsánatkéréssel tartozom továbbá azoknak a virtuális barátaimnak is, akiknek csak írnak, írnak szorgalmasan, én pedig feléjük sem néztem mostanság. Vagy csak hébe-hóba. Az elmúlt időszakban akadt némi problémám hatékony időgazdálkodás kategóriában, de reméljük, hogy ez csak múló szeszély és hamarosan minden visszatér a régi kerékvágásban.

Mentségemre legyen mondva, hogy próbálom kielégíteni egy öthónapos kis pisis minden igényét és az is, hogy a Moleskine-ben, az iPad-en, többfelé felragasztott post-it-on és egy újonnan beszerzett ikeás jegyzetfüzetben azért összegyűlt már egy pár jegyzet, amelyekből talán lesz végleges iromány is valamikor.

Félig kész történetek:

Mea Culpa avagy hogyan találjuk meg a tökéletes szoptatós melltartót
Budapest vs. Tiszaújváros - pro és contra érvek a nagyvárosi és a kisvárosi létezés mellett
Ha a táskám beszélni tudna - Part Two
A ház, ahol élünk avagy hétköznapjaim kis színesben
A babakocsis futás szépségeiről
39 dolog, amelyet mindenképpen véghezviszek a szülési szabadságom idején a négy fal közötti begolyózás elkerülése végett
Barnabás 4 hónapos naplóbejegyzése
Barnabás öt hónapos naplóbejegyzése

És akkor lássuk mi mindent csinálok mostanság, ami odáig vezet végső soron, hogy erre az oldalra egyáltalán nem marad időm és energiám:

pelenkázok
mosok
takarítok
porszívózok - mániám a porszívózás
pakolok ide-oda dolgokat
mosogatok
ruhát hajtogatok (még jó, hogy nem vasalok, csak Barnabás ruháit)
sétálok Barnabással
futok Barnabással
vásárolgatok itt-ott
úszok Barnabással
énekelek-mondókázok Barnabással
találkozunk kisgyerekes anyukákkal és a gyerekeikkel
Skype-olok, FaceTime-ozok az ország és a világ másik végén élő barátaimmal
viszonylagosan sok időt töltök el a garantáltan függőséget okozó Pinterest oldalon
Nyomtalanult nézek
Aranypartot nézek (igen, ez most itten egy coming out a sötét oldalamról)
X-Faktort nézek, bár mindig megfogadom, hogy soha többet
játszok Barnabással
filmet nézek a férjemmel, miután Barnabás elaludt
fotózok, többnyire Barnabást, olykor-olykor az eladásra váró lakásunkat
besegítek munkahelyi dolgokba
vendégeket fogadok itthon, akiknek néha főzök is
családalapítás előtt álló házaspárokat látogatunk családosan
többnyire hullafáradtan ágyba zuhanok és alszok, ameddig Barnabás engedi.

Hát ennyi. Remélem a következő írásra nem kell ennyit várni. Addig is üdvözletem mindenkinek.

A hosszú hallgatásért cserébe az oldal kapott szép, új pöttyös dizájnt.

2011-es blogtalálkozó - részletes elemzés

2011-08-22T15:32:00.005+02:00

Az idei blogtalálkozó sajnálatos módon az előzetes várakozásokon alul teljesített. A tavalyi nagy siker után ez igazán nagy csalódás.

A rendezvényen összesen hét bruttó vendég jelent meg - ebből három a férjem, a gyerekem és én. Mi gyakorlatilag nem számítunk vendégnek, így ezt a hármat levonom a totál résztvevők számából. Így marad négy nettó vendég: Zsuzsi, a férje és a gyerekük (akikkel szinte hetente találkozunk a Ligetben, persze ettől függetlenül nagyon örültem, hogy megjelentek) és Dóri, aki zárórára futott be.

Az eseménynek kreáltam egy Facebook oldalt, mert szerintem ez egy praktikus kis segédeszköz. Legalábbis azt gondoltam, de gyakorlatilag szerintem az emberek 98%-a nem tudja, hogy mire való. Vagy csak leszarják a kis piros villogó értesítéseket.

A 32 meghívásra 10 visszajelzés érkezett: hét fő jelezte részvételi szándékát, hárman pedig nemleges választ adtak. A hét főből végül négyen nem jelentek meg.

A talán választ adók közül végülis egy vendég jelent meg a rendezvényen.

Olyan is volt, aki nem jelzett vissza, de végül megjelent.

A férfiak és nők százalékos megoszlása a rendezvényen.

A résztvevők kor szerinti megoszlás a rendezvényen, az átlagéletkor 22.

További érdekes adatok:

a rendezvényen összesen öt ajándék cserélt gazdát: egy üveg mogyoróvaj, egy cd néhány kedvenc " A hét mesterlövésze" epizóddal, egy koponyákkal telirajzolt lap, egy cd csupa-csupa "szerelmes" dallal és egy képtartó.
a rendezvény kulcsmomentuma volt a buborékfújás a szabad levegőn.
a rendezvényen egy kisfiú pisilt bilibe, további egy kisfiú pedig pelenkába.
a rendezvényre három résztvevő érkezett kezdési időben, további három jelentős késéssel és egy vendég pedig a legvégére futott be.
a rendezvényen négy külföldről olvasó is szeretett volna megjelenni, de ez a távolság miatt meghiúsult.

Bár a rendezvényen megjelentek jól érezték magukat, a kezdeményezést sajnálatos módon idén sikertelennek nyilvánítom.

A kedvenc dolgok partijának helyszíne

2011-08-11T21:22:00.004+02:00

A Chipmunk-19 blog írója több dolog miatt is mérhetetlen lelkiismeretfurdallást érez és őszinte sajnálkozását fejezi ki.

A blog írója először is amiatt sajnálkozik, hogy az elmúlt napokban borzasztóan elhanyagolta a korábban meghirdetett és egyébként szerethető rendezvényt. Mentségére legyen mondva, hogy egy sokszor éhes, sokat pisilő/kakiló, viszonylagosan sok szórakoztatást igénylő és egyébként fogzással küzdő kisbaba szinte minden idejét leköti és mire felnyitná a laptopja tetejét, addigra legtöbbször borzasztó fáradtan zuhan ágyba.

(Kedves Steve Jobs! Sokat segítene a fent említett probléma orvosolásában, ha az Ön által kifejlesztett – egyébként nagyszerű terméken – működne a Google Blogger szolgáltatása, így a blog írója könnyen és egyszerűen gyárthatna tartalmat a nap bármelyik 10 percében, amellyel éppen szabadon rendelkezhet.)

A blog írója másodsorban amiatt is sajnálkozik, hogy szinte minimális időt sem fektetett az esemény promótálásába - holott teljes mértékben tisztában van ennek fontosságával - pedig igazán támadt néhány jó ötlete. Ez szintén a kisbaba rovására írható. (A kisbaba egyébként a aktív résztvevője lesz az eseménynek, így nyugodtan el lehet vele számolni.) Titkon azért bízik benne, hogy a promóció hiánya nem csorbítja az esemény fényét.

A blog írója harmadsorban amiatt is sajnálkozik, hogy a 2011-es rendezvény ugyanazon a helyszínen kerül megrendezésre, mint a 2010-es.

Városliget, Budapest

A blog írója majdnem legvégül amiatt is sajnálkozik, hogy a rendezvény Facebook oldala iránti érdeklődés minimális volt és a meghívott vendégeknek nagy százaléka még csak a minimális fáradtságot sem vette a visszajelzésre. Bár ez lehet, hogy a megfelelő promóció hiányának tudható be.

A blog írója végül amiatt is sajnálkozik, hogy a blogot Ausztriából, Izraelből, Angliából és Olaszországból olvasók idén sem tudnak megjelenni az eseményen és amiatt is, hogy a blog idén (sem) látogat el egy külföldi országba. Talán jövőre, ha tényleg beindul a biznisz. (A külföldről olvasók írásban jelezhetik, hogy melyik kedvenc dolgukat hoznák magukkal, ha el tudnának jönni az eseményre.)

A sok sajnálkozás közben azonban a blog írója kitalálta, hogy melyik kedvenc dolgát fogja beledobni a kedvenc dolgok dobozába és továbbra is nagy szeretettel vár mindenkit az egy hét múlva esedékes rendezvényen.

Kedvenc dolgok partija avagy szokásos éves blogtalálkozó

2011-07-30T16:13:00.006+02:00

A Chipmunk-19 blog írója egyszer régen egy social media műhelygyakorlaton tanulta, hogy a blogírásnak van egy bizonyos algoritmusa és hogy egy jó blog rendelkezik bizonyos jó tulajdonságokkal. (Ebbe most itt nem menne bele mélyebben, mert egyszer már kifejtette itt.) Ha a blog írójának nem is sikerül mindig eleget tennie a titkos algoritmus követelményeinek, de arra azért törekszik, hogy a blog meghatározott időközönként kitörjön a saját keretei közül.

Ez a blog általában semmi különös dologról nem szól. Nincs semmi különös tematikája. Nem szakért semmilyen különös témát. Nincs semmilyen különös célközönsége. Nem tör semmilyen különös babérokra. Írója sem rendelkezik semmilyen különleges tulajdonsággal.

A Chipmunk-19 blog írója azonban az oldal fennállása óta elkötelezett híve az online és offline világ összehangolásának. Az elmúlt három évben többször is kíváncsi volt arra, hogy a blognak és a blogot körülölelő valóságnak van-e közös halmaza.

Először különleges történeteket keresett a különleges olvasóin keresztül. A ~~gyenge~~ bátortalan kezdés után tizenakárhány különleges történet érkezett. A kezdeményezést a Chipmunk-19 blog írója sikeresnek gondolta.

Egy évvel később, a Chipmunk-19 blog írója merészebb kísérletet tervelt ki és a blog olvasóit egy valós idejű személyes találkozásra invitálta valós idejű történetmegosztással egybekötve. A kezdeményezést a Chipmunk-19 blog írója ezúttal is rendkívül sikeresnek gondolta (bár nagyon izgult azért, hogy mindenki jól érezze magát), már csak azért is, mert a közös halmazban egy különleges történet is íródott.

Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva a Chipmunk-19 blog írója hagyományápoló célzattal 2011 nyarán is megszervezi, az immáron szokásosnak mondható író-olvasó találkozóját, amelynek középpontjában ezúttal kedvenc dolgaink állnak.

A Chipmunk-19 blog írója mindenkit szeretettel vár a rendezvényen és hamarosan újabb részleteket oszt meg a találkozó programjával kapcsolatban. Kérdések esetén addig is szívesen áll az olvasók rendelkezésére.

Barnabás ma három hónapos

2011-07-27T19:48:00.003+02:00

Bővebben hamarosan itt.

Barnabás naplója

2011-07-25T15:17:00.001+02:00

Barnabás kapott egy naplót. Remélem szeretni fogja, ha nagy lesz.

Aluljárózene

2011-07-01T17:07:00.006+02:00

Ma délután Barnabással felavattuk a kengurut. Egészen a szelektív hulladékgyűjtőig, majd a zöldségesig mentünk. A zöldségesről tudni kell, hogy a harmadik trimeszterben kb. heti tízezret hagytam nála, mert annyira rá voltam kattanva a koktélparadicsomra és neki meg volt ez a méregdrága olasz paradicsomja...Szóval nosztalgikus élmény volt visszatérni. Most a gyermek elaludt a fantasztikus hintájában én meg leültem olvasgatni.

A fura színvilágot a piros sötétítőfüggönyünk adja

Szóval olvasgattam és így akadtam rá erre a cikkre és videóra.

Imádom az utcazenészeket, az ilyen aluljáróbeli performance-okért pedig egyenesen rajongok. Így szintén hamar nosztalgikus hangulatba kerültem - ma már másodjára - és megkerestem ezt a két fantasztikus videót, amiket Barcelonában lőttem valamelyik aluljáróban pár évvel ezelőtt. Ez egyiknél sírtam, emlékszem.

Egyébként mindkét felvételen a Barcelonai Gospel Intézet növendékei énekelnek. Erről már írtam itt korábban.

Bárcsak Budapesten is több ilyen élményben lenne részem.

A közösségi problémamegoldás avagy a vakond sztori folytatása

2011-06-30T13:24:00.007+02:00

Tekintettel a sétálásra teljesen alkalmatlan időjárásra, már két napja a budapesti otthonunkban raboskodunk. Néha azonban azt hiszem, hogy még mindig a csendes kisvárosban vagyunk, mert időről-időre a fejemben hallom a vakondriasztó hangját. Pár másodpercnyi koncentrálás után sikerül tudatosítanom, hogy csak képzelődöm.

Most azonban szeretnék bevezetni a köztudatba egy új fogalmat, mégpedig a közösségi problémamegoldás fogalmát. Az vakondok természetéről szóló bejegyzést pusztán panaszkodásnak szántam és ily módon ez egy roppant önző tett lett. Hiszen hogy jövök én ahhoz, hogy fogom ezt a jelentéktelen problémát - ami mellesleg csak egy igen kis számú közösségre tartozik - kitárom a világ elé és ráadásul még egy manapság nagyon közkedvelt közösségi oldalon meg is osztom több száz emberrel.

A történetben megfogalmazott probléma azonban olyan sok megoldási javaslatot kapott itt a blogon, a közösségi oldalon és még elektronikus levélben is, hogy erre én magam sem számítottam. A módszert csak javasolni tudom minden szociológusoknak, politológusnak, politikusoknak, pszichológusoknak, szabadelvű gondolkodóknak, főnököknek, gazdasági szakembereknek, a pápának, a dalai lámának, a G8aknak és minden egyszerű, egyszerű problémával küzdő átlag polgárnak egy szebb és vidámabb világ érdekében.

A vakondriasztó kiiktatására érkezett közösségi javaslatok:

csípőfogóval vágjuk el a szerkentyű tápkábelét
dobjunk át a kertbe egy pöttyös lasztit, majd másszunk át a lasztiért és véletlenül törjük össze a szerkezetet
egyszerűen csak dugjuk a szomszédasszony seggébe a riasztót
fordítsuk a mélynyomót a szomszéd kertje felé és játsszuk le nekik a következő nótát
egyszerűen csak szóljunk nekik, hogy minket zavar a nem szűnő berregés
lépésenként dugjunk - vagyis ők dugjanak - fokhagymát a pázsit szélére, garantáltan távol tart minden vakondot
üljünk ki egy palack baró roséval a kertbe és egy kölcsönkapott 30 éves Slavia típusú légpuska kézbevételével poroljuk le a céllövöldés múltunkat
szúrjunk le - vagyis ők szúrjanak le - a földbe valami napelemes riasztó cuccot
menjünk át és egyszerűen verjük szájba a szomszédot
jelentsük fel őket csendháborításért
csendesen csapjuk orrba a szomszédot, majd dugjunk le a földbe - vagyis ők dugjanak - üvegpalackokat, aminek az állatok majd jól neki mennek és visszafordulnak
tegyünk csendes vakondcsapdát a járatok be- és kijáratához, ami ugyan a berregést nem szünteti meg, de vakondot kinyírja

Ha lett volna elég vér a pucámban és nem érdekelt volna a jószomszédi viszony, akkor az összes javaslatot összegyűjtöttem volna egy papíron, aláírattam volna az összes háborgó szomszéddal - akik egyébként korábban már mind jelezték, hogy ez a berregés tökre nem oké - és átvittem volna a szomszédasszonynak, hogy válasszon magának egy szimpatikus - erőszak- és vakondgyilkolómentes - megoldást, majd tekintsük úgy, hogy a probléma meg van oldva és mindenki kertje újra csendes.

Erre azonban nem került sor. És nem csak azért, mert nekem nem volt elég vér a pucámban, hanem azért mert enélkül is született egy olyan megoldás, amivel úgy voltunk mi is, mint Bástya elvtárs az új magyar naranccsal: se nem csendes, se nem szép, de legalább a miénk.

A megfejtésre bárki szabadon asszociálhat.

Egy pozitív élményekkel teli nap margórjára

2011-06-29T14:18:00.003+02:00

Azta micsoda nap!

Először is sikeresen átvészeltük az első két oltás okozta sokkot. Sokkot csak a szülők kaptak, Barnabás látványosan jobban viselte a megpróbáltatásokat, pedig az ő kis husi combjait szúrták meg. Mindkettőt ráadásul. A mi kis hősünk nem lázasodott és még csak nem is nyűgösködött egy percet sem.

Ezután sikeresen felébredtem arra, hogy Barnabás oltári módon összeszarta magát az éjszaka kellős közepén – mellesleg álmában. (Tekintettel az oltás elképzelhető, ám szerencsére be nem következett mellékhatásaira, a kisfiú ma éjszaka a mi szobánkban aludt az utazóágyában.)

Ezután reggelig aludt – szinte teljesen békésen és mukkanás nélkül – pedig az anyukája félig csukott szemmel úgy pelenkázta be az éjszaka kellős közepén, hogy a gyerek reggelre gyakorlatilag nyakig pisis volt. Enyhe kukacoskodással jelezte hogy valami még sincs teljesen rendjén, de egyébként aludt.

Ezután sikeresen cseppentettem szemcseppet Barnabás bal szemébe, amit ő hangtalanul tűrt. Majd hosszasan bájologtunk egymással a pelenkázón.

Ezután sikeresen megreggeliztem és aránylag hosszan sikerült élveznem a reggeli kávémat, mialatt a gyermekem újfent rácsodálkozott a kiságya felé belógó kis bizbaszokra.

Ezután a kisfiú elaludt a szuperfantasztikus hintájában, amit a szuperfantasztikus apukája felszerelt neki tegnap a kanapé-fotel-tévé által határolt háromszög alakú terület közepére.

Ezután porszívóval félig sikerült eltüntetnem a tegnapi fúrás okozta porcunami nyomait.

Ezután sikerült levágnom a gyerek 9 ujjáról a körmeit. A tizediknél felébredt, így az még várat magára.

Ezután sikeresen elfogyasztottam az ebédemet, miközben Barnabás az asztalon ült a gyerekhordozóban és ismét rácsodálkozott a lógó bizbaszokra. Már az ebéd utáni kávém felénél jártam, mikor a kisfiú jóízűen ismét telerakta a pelenkáját. (Ezt szerintem csak azért csinálja pelenkázás után, hogy ismét a pelenkázóra kerülhessen és ott még tovább bájologhassunk egymással.)

Ezután én ismét tisztába tettem és sikerült kivédenem a felém lövellő fost.

Ezután sikerült kimosnom a gyerek ruhájából és a pelenkázó szivacs huzatából a sárga bébikakit – korántsem olyan egyszerű feladat, mint gondolnánk.

Ezután sikerült elaltatni a gyereket. MONDOM SIKERÜLT ELALTATNI A GYEREKET. (Barnabás igazán nem egy nagy alvó napközben, így ez különlegesen nagy dolognak számít.)

Ezután sikerült portalanítanom a szoba másik felét. Még fel is mostam.

Ezután sikerült levágnom az én körmeimet is.

Ezután sikerült lemosnom a lábkörmeimről a háromhetes piros körömlakkot és sikerült kifestenem őket nem pirossal.

Ezután sikerült kiszedni a szemöldökömet, minek következtében már nem nézek ki úgy, mint egy majom.

Most pedig a Dawson és a haverokat nézem, aminek különösen örülök, mert most bontakozik ki Joey és Pacey szerelme.

Én ennyi dolgot egy nap alatt még nem csináltam, mióta Barnabás megszületett. Én ma egy különösen boldog és elégedett ember vagyok, pedig még csak 14.14 van.

A vakondok mindig is túrtak és eztán is csak túrni fognak

2011-06-24T15:29:00.007+02:00

A családfőnk a héten üzleti útra távozott egy menő skandináv országba, de előtte még kis feleségét és egyetlen fiát elfuvarozta az egyik vidéki nagymamához. A nagymama és nagypapa egy nagyon békés kis városban laknak, mondhatni gyermeknevelésre ideális helyen. Általában csendes kis kertvárosban, egy általában csendes kis házban, egy általában csendes kis kerttel.

A szomszédasszony azonban véget vetett ennek a csendes kis harmóniának egy korántsem csendes kis szerkezettel, amelynek létezéséről korábban fogalmunk sem volt. A szomszédasszony ugyanis drága pénzen építtetett magának egy csendes kis kertet, amely olyan szép, hogyha beszélni tudna, akkor egész nap csak az örömódát énekelné csendes kis hangon.

A csendes kiskert harmóniáját azonban gonosz kis állatok, úgynevezett vakondok tették tönkre. A vakondok természetüknél fogva, lapát kezeikkel újabb és újabb túrásokat hánynak fel, hogy megélhessenek. Jelenlétük még a wikipédia szerint is zavart kelthet a kertekben, mi több, jól gondozott pázsitterületeken megjelenő túrásaik még a szemet is sérthetik.

Micsoda barbárság kérem szépen.

E barbárság okán, a gonosz kis állatok távol tartására a szomszédasszony rendszeres időközönként ~~kibaszottul~~ idegesítő, szabad fül által jól érzékelhető, rezgő hangot kibocsátó elektromos vakondriasztó berendezéseket telepített a csendes kis kert két pontjára is.

Így most a nap minden percében ezt hallgatjuk. Még éjszaka is. Mert a berregés bizony mindenhova elhallatszik.

A berregő hanggal csak a vakondok nem foglalkoznak, mert ők mindig is túrtak és eztán is túrni fognak.

Mi emberlények pedig baszhatjuk a csendes kis kertet, a csendes kis terasszal és a csendes kis harmóniával.

Amint rágyújtok, Barnabás felébred

2011-06-12T14:29:00.003+02:00

Tavaly ilyentájt Gábival minivakációztunk a Ramadában, Balatonalmádiban. Ettünk. Ittunk. Balcsiztunk. Futottunk. Aludtunk. Napoztunk. Élveztük egymás édeskettes társaságát. Az egyik reggelinél kinéztünk magunknak egy fiatal házaspárt, akik szintén minivakációztak édeshármasban a kisbabájukkal.

Megérkeztek az étterembe. Kinéztek egy viszonylag nagyobb asztalt. Leültek. Majd apa egyedül eltávozott a svédasztalok irányába és hamarosan egy jól megrakott tányérral tért vissza. Mihelyst leült, anya eltávozott egyedül a svédasztalok irányába. Ez idő alatt apa olyan vehemenciával fogyasztotta el reggelijét, amilyet már régen láttunk. Szinte zabált, olyan tempóban, mint aki napok óta nem evett. A végén még a tányért is kinyalta a biztonság kedvéért, ki tudja mikor ehet egy ilyen jóízűt legközelebb. Mire anya visszatért, apa már réges régen az emésztéssel volt elfoglalva. Aztán anya is elkezdett enni, egyedül. (A gyermek közben viszonylag csendesen tűrte a külvilág körülette zajló történéseit.)

Mi a kettesben, békésen elfogyasztott reggelink fölött, önelégült fejjel és mély szánalommal szemléltük a kis családot. Én arra gondoltam, hogy milyen barmok, hogy eljönnek egy ilyen pici babával minivakációzni, hiszen láthatóan egy olyan hétköznapi dolgot sem tudnak már együttesen élvezni, mint a reggelizés.

Akkoriban még leghaloványabb fantáziánkban sem volt Barnabás és sejtésünk sem volt arról, hogy miként fajulhatnak el idáig a dolgok. Aztán az elmúlt hetekben megértettük.

Barnabás szerintem jó kisbaba. Jó alvó, jó evő gyermek és ritkán terrorizál bennünket hangos üvöltéssel. Nappal azonban gyakorta nagyon éber és követeli a vele való foglalkozást. Már amennyire ez egy 6-7 hetes csecsemőtől elvárható. Ritkán alszik el, akkoris viszonylag keveset, mondjuk kétszer 20-30 percet egész nap. Ezt persze éjszaka kompenzálja, de így érthetően felértékelődik ez a kétszer 20-30 perc, amikor a szülők elsődleges szükségleteinek kielégítéséről van szó.

Így úgy vagyunk mi Barnabással, mint annak idején a Kretén magazinban a hapsi, aki, amint rágyújtott, jött neki a villamos.

Barnabás ébredés törvényei:

Amint kész az ebéd, Barnabás felébred.
Amint leülnék egy jót kávézni, Barnabás felébred.
Amint a számban van a fogkrémes fogkefe, Barnabás felébred.
Amint felemelem a laptop tetejét, Barnabás felébred.
Amint elkezdenék telefonon csacsogni Reginával, Barnabás felébred.
Amint meleg a leves, Barnabás felébred.
Amint kopog az ételfutár, Barnabás felébred.
Amint végre pisilnék egy jót, Barnabás felébred.
Amint bedugom a vasalót, Barnabás felébred.
Amint elmosnék egy pár tányért, Barnabás felébred.
Amint lejár a mosógép, Barnabás felébred.
Amint végre elszundítanék mellette, Barnabás felébred.
Amint végre beteszem a kiságyba, Barnabás felébred.
Amint megmosom a hajamat, Barnabás felébred.
Amint kezdődik a Baywatch, Barnabás felébred.

Hétvége van, de két napja nem tudtunk Gábival kettesben reggelizni vagy ebédelni, mert amint leültünk édes kettesben az asztalhoz, Barnabás felébredt.

Ma reggel Gábi csak annyit mondott nekem a tojásos lecsó felett, hogy Ramada. Hosszas röhögés után, abban a pillanatban megértettük és sorsközösséget vállaltunk a tányérját kinyaló apukával, majd kivettük Barnabást a kiságyból.

Ha a táskám beszélni tudna

2011-06-06T18:53:00.005+02:00

Van egy pár válltáskám, mindenféle, az egészen kicsitől az egészen nagyig. Most éppen egy cuki kis Springfield táskát használok. Nem nagy szám, de én szeretem. Olyan kis praktikus, nem túl nagy, nem túl kicsi és kívül is, belül is vannak rajta mindenféle zsebecskék. Bár a pántja kissé vékony, ami túlpakolás esetén, hosszas sétálás alkalmával kellemetlen fájdalmat okozhat a vállakon. Igaz, mostanában ezzel a problémával kevésbé találkozom, mert a táskát leginkább a babakocsira akasztom, ha útra kelünk.

A táskában van mindenféle dolog. Sok olyan, ami szorosan hozzátartozik a mindennapi életemhez és bizony akadnak benne olyan holmik is, amelyeknek eredetére és a táskában való létezésére nem tudok magyarázattal szolgálni.

Tegnap hosszú idő után rávettem magam a táska tartalmának feltárására és leltározására, amelyet most itt kívánok nyilvánossá tenni szórakozás céljából.

Külső cipzáras kis zseb:

1 db kézzel írott jegyzet fotótúra szervezéséről Magyarország egyik leghíresebb természetfotósával telefonon folytatott beszélgetés nyomán
1 db bookline-os kívánságlista jegyzettömb, amit a legutóbbi könyvfesztiválon gyűjtöttem be
1 db lakáskulcs Gábi lakásához
1 db sweet bubble gum ízű essence volume&gloss lip maximizer szájfény (nem volt rajta magyar címke, így maradtam az eredeti elnevezésnél)
1 db kézzel írott bevásárlólista a következő tartalommal: laktoherb tea, Libero melltartó betét, Nivea deo, körömlakk, hajcsatt, Nivea baby popsitörlő, cumisüveg
1 db lejárt és soha fel nem használt kuponfüzet a Market Central bevásárló központba
1 db letépett papírcetli egy mobilszámmal, név nélkül
1 db narancssárga, téglalap alakú papírcetli, amin a fájásaim rendszerességét rögzítettem április 26-án koraestétől késő estéig
1 db névjegykártya a DivicoArt Fotográfiába
1db április 16-i nyugta az Aréna Gyógyszertárból
1 db csomagolt dm-es nedves törlőkendő
1 db lejárt, 1993-ban kiállított, régi típusú személyigazolvány, amely 2014-ig érvényes lett volna, hacsak nem megyek férjhez időközben és nem változtatom meg a nevemet

Belső nagyobb zseb:

1 levél Magne B6 tabletta, amelyből két szem hiányzik
2 csomag dm-es Brillen Putztuch szemüvegtörlő kendő
1 db Nivea SOS Comfort Sensation kézkrém, ami valószínűleg termékminta volt valamelyik női magazinhoz
1 levél Rennie gyomorsav-lekötő rágótabletta még a viszontagságos első trimeszterből
1 db picike Ikeás ceruza
1 db ismeretlen eredetű kulcs
1 db öt centes érme (amerikai)
1 db 10 euro centes érme
1 db coca-cola palackformájú 2Gbyte-os pendrive

Belső kis zseb

1 db Pierre Cardin napszemüveg tok nélkül
1 db kilyukasztott BKV jegy 320 forint értékben, amivel az utolsó CTG után mentem Zsuzsiékhoz, mert Gábinak időközben el kellett mennie egy tárgyalásra
1 db papírzsebkendő
1 levél B6 vitamin hányás ellen még a viszontagságos első trimeszterből
1 db gitárhúr pengető méretű és formájú hologramos műanyag bizbasz két táncoló vízilóval. Szerintem valamilyen zabpelyhes dobozból való.

Belső cipzáros zseb:

1 levél folsav tabletta, szintén a viszontagságos első trimeszterből
1 db fekete hajgumi, ami nélkül képtelen lennék elindulni bárhova
1 db leánykori névvel ellátott céges belépőkártya, amin még barna hajam van
1 db 2010. december 30-án keltezett Tesco-s nyugta 26 669 forint értékben
3 db csomagolt dm-es kamillás, aloe-verás nedves törlőkendő
1 db lejárt, leánykori névvel ellátott, fényképes bankkártya, amin kivételesen szemüvegben vagyok látható
1 db használt papírzsebkendő

Belső nagy zseb:

2 db Pampers New Born pelenka, amit termékmintaként kaptam a szülészeten
1 db 2010-es számlaértesítő az egészségpénztáramtól
1 db lejárt, 30%-os kedvezményre jogosító kupon Jaffa könyvekre a könyvfesztiválról
2 db kitöltetlen dm-es baba bónusz jelentkezési lap
1 csomag Pampers popsitörlő egy hihetetlenül csúnya dagi kisgyerek fotójával a zacskóján. Ezt is a szülészeten kaptam.
1 db bérpapír az áprilisi fizetésemről
1 db Hello Kitty-s rózsaszínű, műbőr pénztárca, amit még Z. kislányától kaptam nagyon régen. Tartalma szintén megérdemelne egy elemzést.
1 db csokis Cerbona szelet papírja
1 db üres kamillás, aloe-verás zewa softis papírzsebkendő zacskó
1 db tok nélküli olvasó szemüveg, amit anyukám hagyott nálunk 3 héttel ezelőtt és azóta sem adtam neki vissza
2 db H&M-es hajpánt. Az egyik narancssárgás-rózsaszínes, a másik kék.
1 db hívószámos papír cetli a tiszaújvárosi anyakönyvi hivatalba az esküvőnk előtti napról
1 db visszarendelő kártya a Medconnexus fogászatára
2 csomag felbontott kamillás, aloe-verás zewa softis papírzsebkendő
1 db Carefree tisztasági betét
1 db Pierre Cardin napszemüveg tok
2 levél megkezdett Rennie gyomorsav-lekötő rágótabletta
1 db blokk a Reitter Ferenc utcai Tesco Expresszből, ahová azután tértünk be, hogy elhoztam a reptérről Z.-t és Esztit
1 db, valamelyik CTG vizsgálat előtt megkezdett Snickers csoki
1 db Samsung mobiltelefon
1 db fekete-piros színű Blackberry
2 db fekete hajgumi a biztonság kedvéért
1 db kulcscsomó a mi lakásunkhoz
1 db 10 ml-es Avon Care szájfény jojoba olajjal. Ez a kedvencem.
1 fél doboz narancsos tic-tac
1 db rózsaszínű öngyújtó, amelynek származására abszolút semmilyen magyarázatom nincsen
2 db irodai iratcsipesz
1 db irodai elektromos kulcs, NATO-s nyakbaakasztóval
1 db öt centes érme (amerikai)
1 db 20 euro centes érme
30 forint 4 darab öt forintos érméből és egy db tíz forintos érméből
és egy darab kék toll, amivel a jegyzettömbre jegyzetelem éppen ezt a bejegyzést Bonyhád és Budapest között félúton az M6-os autópályán, miközben Barnabás szuszogását hallgatom a hátsó ülésen.

És ez nem a legnagyobb táskám.

Az élet egy újszülöttel

2011-05-30T14:43:00.000+02:00

(Elkezdem írni ezt a bejegyzést anélkül, hogy tudnám mikor is érek majd a végére. A Barnabás diktálta tempó némi rugalmasságra készteti a vele egy háztartásban élőket és így könnyen adódhat, hogy csak 3-4 nap múlva tudom újból felemelni a laptopom fedelét.)

Korábban a legvadabb álmaimban sem tudtam volna - mertem volna - elképzelni, hogy mit jelent egy fedél alatt élni egy 3,5 kilós, 56 centis kis emberrel. A terhesség 9 hónapja alatt sok mindenre fel tudunk készülni, de arról, ami a születés után következik a leghaloványabb sejtésünk sincsen. Legalábbis nekem nem volt. Nincs az a könyv, nincs az az újság, nincs az a barát/barátnő, nincs az a szülő, aki érzékelhető módon fel tudná készíteni az újdonsült apukát és anyukát mindarra, ami azután következik, hogy újdonsült gyermeküket boldogan hazavihetik a kórházból.

Következzék pár fejezet hétköznapjainkról hab és puncs nélkül.

0. fejezet azaz lépjünk le olyan hamar a szülészetről, amilyen hamar csak lehet

El kellett telnie pár napnak ahhoz, hogy képes legyek némi iróniával kezelni a kórházban töltött picit több, mint 72 órát. Szóval legutóbb ott jártam, hogy hármunk áhított eggyé olvadására a szülőszobán a korábban ismertetett okok miatt nem került sor. Mint ahogy később sem alakult úgy semmi, mint ahogy az a nagy könyvekben meg van írva. Már korábban eltökéltem magam, hogy én bizony folyamatosan segítséget fogok kérni mindenben a csecsemős nővérektől és még a kórházban megtanulok szoptatni, pelenkázni, köldökcsonkot kezelni. Ezzel a vehemenciával, dacolva az oxitocin injekció hatására felélénkülő méhösszehúzódásokkal, le is csaptam a kórterembe tévedt első csecsemős nővérre. Legnagyobb szerencsétlenségükre. Miután először megnyomorgatta a bal mellemet, majd szegény Barnabást, akinek fingja nem volt arról, hogy mit kell csinálni a mellbimbóval, közölte velünk, hogy ma minden gyerek nagyon béna az újszülött osztályon és szemmel láthatólag Barnabásban sincs semmi életösztön. A hölgynek az volt a szerencséje, hogy én még szemmel láthatólag a császármetszés és az éppen ürülni kezdő ösztrogén hormon okozta sokkhatással voltam elfoglalva, különbön nagyon nagyot ütöttem volna a szájára. És a mai napig is bármikor megtenném. Ütés híján leginkább csak sírni tudtam. Ezek után ahány csecsemős bejött, annyiféleképpen mutattak meg dolgokat - már amelyik vette a fáradtságot arra, hogy egyáltalán hozzánk szóljon. Barnabást egyetlen egyszer toltam be a nővérekhez. Kedvesen nyugtattak, hogy zuhanyozzak csak el, minden rendben lesz. A gyerekem üvöltését a zuhany alatt is hallottam a folyosó másik oldalán. Miután 10 perc után visszamentem érte, ugyanúgy ordított szegény érintetlenül a szoba közepén, mint amikor betoltam. Itt sírtam másodjára. És innentől kezdve folyamatosan.

Első fejezet, amikor az újdonsült anyuka képtelen abbahagyni a sírást

Emlékszik valaki a Nicsak, ki beszélből? arra a részre, amikor Molly (Kirstie Alley) csak ül a tévé előtt a gyerekkel a kezében és csak bőg? Na, pont így voltam én is egy hétig.

Bőgtem evés közben. Bőgtem szoptatás közben. Bőgtem zuhanyzás közben. Bőgtem Gábornak. Bőgtem anyukámnak. Bőgtem Reginának. Bőgtem Zsuzsinak. Egyfolytában csak bőgtem. Bőgtem, mert nem sikerült szoptatni. Bőgtem, mert nem tudtam Barnabással mit kezdeni. Bőgtem azért, mert rájöttem, hogy Gábor a világon a legjobb férj. Bőgtem azon, hogy egy család lettünk. Bőgtem, ha Barnabás bőgött, mert sajnáltam, hogy bőg. Bőgtem, ha eszembe jutottak a kórházi napok. Bőgtem, ha megláttam magamat a tükörben. Bőgtem, amikor elment anyukám. Szóval tényleg egyfolytában csak bőgtem. Aztán szerencsére egyszer csak végleg kiürült belőlem minden ösztrogén hormon és hirtelen a bőgés is abbamaradt. Pedig már kezdtem komolyan azt hinni, hogy így maradok.

Második fejezet avagy a szoptatás mizéria

Hadd kezdjem azzal a nem túl szép gondolattal, hogy szerintem a szoptatás egy messzemenően túldimenzionált téma. Mindamellett persze, hogy teljesen tisztában vagyok azzal, hogy Barnabás érdekeit ez szolgálja legjobban. Szoptatás téren egy jókora deficittel indultunk, mivel a császármetszés miatt nekünk kimaradt az a rész, hogy Barnabás szinte még csukott szemmel felkúszik a hasamon a mellemre és ott ösztönösen bekapja a mellbimbómat - hiszen minden reflexe ezt diktálja - és már ömlik is az értékes kolosztrum a szájába. Majd mindketten elolvadunk a szoptatás meghitt csodájában.

Tényleg eszményi az, hogy ezzel a testrészemmel egy másik embert táplálok, de engedtessék megjegyezni, hogy a szoptatás megtanulni egyáltalán nem egyszerű és örömteli feladat.

Nem elég ez a kínzó tejbelövellés dolog és a kővé dermedt, ordítóan fájó mellek, még itt van ez a rengeteg kérdés is. A szoptatással kapcsolatos információtenger pikk-pakk képes az őrületbe kergetni az anyaság felelősségteljes teendőivel küzdő kismamát. Három óránként vagy igény szerint szoptassunk? Ébresszem enni a gyereket vagy inkább hagyjam édesen aludni? Ha igény szerint, akkor nem kéne hagyni aludni? Éjszaka? Éjszaka is ébresszem? Fekve csináljuk vagy ülve? Fejjünk vagy ne fejjünk? Mindkét cicit adjuk neki oda vagy csak felváltva alkalmanként? Kenjem a mellbimbómat krémmel vagy elég, ha rászárad az anyatej? És egyáltalán Barnabás miért nem tudja, hogy hogyan kell ezt az egészet csinálni?

Ez a pár eldöntendő kérdés engem egészen komolyan két vállra fektetett az első héten. Gyakorlatilag az egész nap egy egybefüggő szoptatássá vált. Mellmasszírozás. Küzdés a gyermek mellre-helyezésével. Majd ha nagy nehezen sikerült, akkor 20-30 perc szopizás. Aztán büfizés. Aztán fejés. Majd a fejős cuccok fertőtlenítése. Mellbimbóápolás. Kész öröm volt - és mind a mai napig az - ha szopizás közben Barnabás még be is fosott/fosik, mert akkor a szopizás előtti pelenkás, szopizás utáni pelenkázással is kiegészül, ami teljesen felkavarja az anyatejtől bekábult gyermek gyomrát, minek következtében még össze is hányja a pelenkázót. Azt pedig elképzelni sem lehet milyen érzés, ha a gyermekre rájön a hascsikarás már szopizás közben és még mellbimbóval a szájában kukac módjára tekeregni kezd enyhítvén kínjain.

Kell némi határozottság és magabiztosság ahhoz, hogy az ember ilyen helyzetben meghallja, hogy mit diktáljanak neki a kezdetben korántsem jelentkező ösztönei. Így pár nap vívódás után hátrahagytuk a masszírozás-szopizás-fejés-kenés-fertőtlenítés kálváriáját és én úgy döntöttem, hogy megbízom ebben a kereslet-kínálat elvben és hagyom, hogy Barnabás diktálja a tempót.

Harmadik fejezet avagy ígérd meg kisfiam, hogy nem pisiled le anyát

Bizonyára minden fiús anyuka megtapasztalta már empirikus módon, hogy mi következik akkor, amikor kibontjuk a gyermeket a jó meleg pelenkából és fütykösét megcsapja a szoba hidege. Nálunk tízből hétszer ágaskodik a fütykös és pár pillanat múlva már érezhetjük is kezünkön/hasunkon a finom meleg gyerek pisit. A történés legtöbbször kiszámíthatatlan, bár vannak bizonyos előjelek, amelyeket ha jól megfigyelünk, akkor talán van annyi időnk, hogy gyorsan visszahajtsuk a pelenkát vagy legalább a kezünket odatartsuk, hogy a kisfiú ne pisáljon a saját fülébe. Mert mi már bizony ezen is túl vagyunk.

Nagyobb a riadalom, amikor a kis dolgot nagy is követi, mert a gyermek pici fenekéből valami elképesztő erővel és sebességgel tud kitörni a gyerek kaki és általában elképesztő irányokba lövell. Így sikerült összefosnunk már többször is a pelenkázó szivacsot, a pelenkázó szekrényt, a szőnyeget, az ágyat és a minap még a függönyt is.

Negyedik fejezet avagy alvás vagy éppen annak hiánya

Barnabás szerintem egy szavunk sem lehet. Ha nem éppen eszik vagy tekereg valahol, akkor alszik a legkülönfélébb pózokban. Gábival mi azt a közös döntést hoztuk, hogy én éjszakánként én vele alszok a ő szobájában. Nekem is egyszerűbb, Gábi is tud aludni és Barnabásnak is jobb, ha egy szobában lélegzik az anyukájával. Nos, én sosem gondoltam volna, hogy egy ennyiféle hang kiadására képes. Nyekereg. Nyöszörög. Prüszköl a szájával. Néha kicsit Darth Vader-esen morog. Néha felsír, de csak egy pillanatra. Az első két hétben gyakorlatilag én nem aludtam mellette egy percet sem, mert nem tudtam, hogy melyik hang mit jelent és mikor kell lépni. Vagyis ugrani a kiságyhoz és nézni, hogy lélegzik-e, bukott-e, jól van-e stb.

úgy ébredezik, mint a nagyok

180 fokos fordulat a kiságyban röpke két óra alatt

Hajnalban ritkán sikerül zökkenőmentesen visszaaludni és ilyenkor néha kiveszem magam mellé. Remélem, hogy ezzel nem rontom el Barnabást. Ilyenkor lefekszünk és a kis fejét a karomra teszem és hosszasan szemezgetünk egymással. Én beszélek hozzá mindenféle dolgokat, ő meg csak néz rám a nagy kék szemeivel. Ez a világon az egyik legbensőségesebb dolog és azzal a finom kisbaba illattal párosulva merem állítani, hogy függőséget okoz az anyuka számára is.
Ötödik fejezet - a figyelem meg nem osztása és a dolgok menetének újrastrukturálása

Minden várt és váratlan kihívás mellett számomra legnehezebb volt megélni azt, hogy a figyelmemet és annak megoszlását teljes mértékben újra kellett strukturálni. És ha azt mondom, hogy teljes mértékben, akkor azt úgyis kell érteni. Az élet egy újszülöttel 24 órás figyelmet kíván az embertől. A tempót ő diktálja és az időt ő osztja be. A legfontosabb, hogy az ő szükségletei - lehetőleg - időben ki legyenek elégítve. Egyen-igyon. Aludjon. Legyen száraz a pelus. Be legyen takarva. És ringassa valaki, ha éppen ezt ő így kívánja. Minden más csak ezután következik. Ennek következtében én is meglehetősen visszacsúsztam a maslow-i szükségletpiramis legalsó fokára vagyis Barnabás ellátás után legtöbbször már csak az fér bele az időmbe, hogy egyek-igyak, zuhanyozzak és lehetőleg aludjak, amikor csak tehetem. Minden más másodlagos. Gondolom, hogy ez idővel megváltozik, de egyelőre így éljük az életünket.

Ha nem is tudtuk felbecsülni az első pár hét nehézségeit, azt azért sejtettük, hogy nem lesz gyalog-galopp a történet. És ha néha titkon arra vágyom, hogy legyen már egy picit könnyebb, legtöbbször azonban mégiscsak megállítanám az időt, mert Barnabás már soha többé nem lesz ilyen apró és törékeny és bízom benne, hogy a lehető legjobban töltjük el vele a rendelkezésünkre álló idő minden percét.

Barnabás születésének története

2011-05-15T17:55:00.002+02:00

A végén tényleg igazam lett és micsoda szerencse, hogy nem kínlódtunk semmiféle szülési tervvel, mert ha lett volna tervünk, akkor sem kalkuláltunk volna azzal, ami végül is történt.

Kezdem az elején.

Kedden délelőtt megjelentünk a kórházban CTG vizsgálaton. Gondoltuk, mielőtt elutazik a dokink, nézzünk rá a gyerkőcre a biztonság kedvéért. A CTG vizsgálaton a gyermek szívverését és a méhösszehúzódások ütemét is vizsgálják. Barnabás szíve jól kalapált, miközben nekem elég szép és rendszeres összehúzódásaim voltak, amelyeket ugyan nem nagyon éreztem. Keményedett a hasam rendszeresen, de semmi több. A vizsgálat után a doki is megvizsgált és legnagyobb örömünkre kiderült, hogy felpuhult a méhszájam, megrövidült a méhnyak és a külső méhszáj is szépen ki volt tágulva 1,5 centire.

A dokival még egyszer átbeszéltük, hogy mi lesz a dolgok menete, ha Barnabás elindul kifelé és elutazása előtt rábízott bennünket egy kollégára. Megnyugodtunk. Ha ő bízik benne, akkor mi is. Aztán hazamentünk.

Délután nem csináltunk semmit, illetve Gábi itthonról dolgozott, én meg tényleg kényelmesen semmit nem csináltam. Fájdogált a hasam, de korábban is voltak jósló fájásaim, így nem tudtam mennyire kell ezt most komolyan venni. Gyanakodni csak azért gyanakodtam mert, már egy napja isteni nyugalom uralkodott rajtam, ami nagyon gyanús volt az elmúlt napok türelmetlensége után. Keményedett is a hasam, de igazából nem volt elviselhetetlen egyik sem.

17.45-kor azonban elkezdtem figyelni az órát, mert gyanúsan rendszeresen jöttek a fájások. És igazam lett, ekkor már tíz perces fájásaim voltak. Rendszeresen. Gábival elmentünk még boltba, vacsoráztunk és figyeltünk tovább. Hét-nyolc perces fájásoknál gondoltam lezuhanyzok és elkezdtük bepakolni a táskába azokat az apróságokat, amiket csak az utolsó pillanatban akartam eltenni. Aztán elvonultunk a kisszobába Barnabással még a pocakomban és csináltunk egy kapcsolatfelvételt. Relaxáltam és elmondtam neki, hogy most az fog történni, amiről már annyit beszéltünk. Biztattam, hogy a kis fejével csússzon egyre lentebb és én minden erőmmel azon leszek, hogy őt segítsem kifelé. 11 órakor öt perces fájásokkal és különleges izgalommal indultunk el a kórházba.

Becsengettünk a szülőszobára, majd ajtónyitás után mondtuk, hogy szerintünk szülni jöttünk. Szerencsétlenségünkre két olyan szülésznő volt ügyeletben, akikkel korábban még egyáltalán nem találkoztunk. A szóban forgó kórházban ugyanis nincs lehetőség arra, hogy a kismamák szülésznőt válasszanak maguknak. Abból kell főzni, amit éppen kidob a gép, ha ütött az óra. Mi kifogtunk egy olyat, aki hivatástudatát már régen a polcon őrzi egy lezárt borítékban. Tette a dolgát. Mechanikusan. Rezzenéstelen arccal. CTG megint. Közben adatok felvétele úgy, hogy mellettem a gép pityegett, ő pedig a nővérpult mögül kiabálta kérdéseit. Hívta az ügyeletes orvost, aki legnagyobb szerencsénkre, a mi orvosunk volt. Méhszáj vizsgálat következett és kiderült, hogy semmi nem változott a délelőtti állapot óta. A biztonság kedvéért kaptam beöntést, azt mondták, hogy ez talán segít a fájásokon.

Kb. egy óra múlva végre bevezettek minket egy szülőszobába, engem felfektettek egy ágyra és egy szülésznő-hallgató bekötött egy infúziót. Kicsit megilletődtem, mert korábban elképzelt vajúdó énem képzeletemben sétálgatott, labdán ücsörgött, kádban lubickolt, csendben relaxált és közben küldte az energiát az éppen kibújni igyekvő gyermekének. Ehelyett feküdtem egy ágyon, kiszolgáltatva egy néha-néha betévedő cigarettaszagú szülésznőnek, aki korántsem volt kedves, és a szülésznő-gyakornoknak, aki hajnal kettő és három között a szülésznők méltán alacsony fizetéséről panaszkodott. Még szerencse, hogy Gábi végig bent volt velem.

A fájásaim nagyon szép sinus-görbét rajzoltak, én pedig hangtalanul tűrtem. Amúgy sem vagyok egy kiabálós, nyöszörgős fajta. Ám ahogy erősödtek a fájások és Barnabás egyre lentebb csúszott, a szívhangja elkezdett vacakolni. Egyre lassabban vert és a CTG is elkezdett sípolni néha jelezvén, hogy valami nem ok. Elsőre nem is ijedtünk meg, és viszonylag hamar normalizálódott a helyzet. A cigaretta-szagú szülésznő azonban végérvényesen közölte velem, hogy márpedig én innentől kezdve fekve fogok vajúdni, még a wc-re járást is felejtsem el és elegánsan felajánlott egy ágytálat. Ezt méltóságteljesen és elegánsan visszautasítottam és inkább betornáztam magam az infúziós állvánnyal együtt az 1 nm-es mellékhelyiségbe.

Hajnal öt körül megint elkezdett vacakolni a szívhang és a doki is megvizsgált megint. Kiderült, hogy a 23.00 órás állapothoz képest semmit nem tágultam. Oxitocint nem mertek bekötni, mert mindenki félt attól, hogy a még erősebb méhösszehúzódások hatására még inkább vacakolni fog Barnabás szívverése. Így született meg a döntés: császármetszés.

Mondanom sem kell, hogy másodpercek alatt egy világ omlott bennem össze. Persze Barnabás egészsége és biztonsága volt a legelső, de erre semmilyen körülmények között nem voltunk felkészülve. Sem én. Sem Gábi. Sem Barnabás. Én még sosem voltam műtőben korábban, sőt még kórházban sem és ezen a ponton kezdtem először félni az este folyamán. Leszámítva persze a gyengülő szívhangokat.

Pillanatok alatt átöltözettek egy átlátszó zöld kórházi gúnyába. Gábinak csak annyit volt időm mondani, hogy nagyon félek. És már jött is az aneszteziológus, aki gépiesen ledarálta, hogy mi fog történni.

A műtő a legszemélytelenebb hely, amit valaha láttam. Amennyire modernnek tűntek a szülőszobák, a műtő legalább annyira tűnt elmaradottnak. Bent ült egy műtős hapsi, akinek a ruhájára az volt írva, hogy Kinga. Jött az aneszteziológus, a segítője és két doki. Reflektorfény, a háttérben halkan nyekergett a sláger rádió. Kaptam a gerincembe érzéstelenítőt és ezzel végleg összeomlott bennem minden illúzió, amit a szüléssel kapcsolatban tápláltam. A mellkasom felé húztak egy hatalmas zöld leplet, amitől semmit nem láttam, de arra jó volt, hogy tökéletes diszkomfort-érzetet keltsen bennem. Pillanatok alatt felvágtak, tompán éreztem is és egyszer csak meghallottam Barnabás nyekergő hangját. Az anesztes csaj néha motyogott valamit, amikor megkérdeztem, hogy most mi van és mi történik. Barnabás elvitték megvizsgálni, majd egy pár perc múlva pólyába becsavarva a fejemhez tartották. Az egész olyan volt, mint egy jól bejáratott procedúra. Személytelen, hideg, mindenfajta romantikát és meghittséget nélkülöző.

Barnabásnak csak annyit tudtam mondani sírva, hogy ne haragudj.

Bár nem volt szülési tervem, de Barnabás a lehetőségeimhez mértem próbáltam felkészíteni arra, hogy mi minden fog vele történni. Ott abban a pillanatban azt éreztem, hogy még világra sem jött a kisfiam és én máris becsaptam. És azóta is ezt érzem.

Nagyon sajnáltam, amikor megláttam a kis megszeppent arcát. Nem voltak finom fények, nem tették rám a születése után, nem tudott egyből szopni, nem volt lüktető köldökzsinór, nem foghattam meg, nem töltöttünk el meghitt két órát hármasban.

Később kiderült, hogy a köldökzsinór lecsúszott Barnabás kis feje mellé, amit ő kifelé igyekezvén a méhösszehúzódások alkalmával nekinyomott a medencémnek, akadályozva ezzel az oxigénellátást.

Semmi nem úgy történt, ahogy gondoltam, hogy történni fog. Idő lesz míg megemésztem és közben arra gondolok, hogy Barnabás biztonságban és egészségben végre velünk van ebben a kinti világban.

Csősztök

2011-05-05T18:11:00.000+02:00

Megérkezett Barnabás

2011-05-04T12:38:00.001+02:00

Egy héttel ezelőtt, szerda hajnalban 5.45-kor.
3580 gramm.
56 cm.
Földöntúli csoda.

Szülési terv

2011-04-22T17:05:00.007+02:00

Még jó, hogy nincs nekünk olyanunk, mert akkor már most nagy bajban lennénk. Ha lenne, akkor biztosan úgy kezdődne, hogy istván zsolt (én így hívom, de más nem) az orvosunk, akinek jelenlétéhez minden körülmények között ragaszkodunk.

Ha lenne tervünk, akkor annak első pontját máris buktuk volna tegnap, amikor megtudtuk, hogy istván zsolt jövő szerdától szabadságát tölti mintegy egy héten keresztül.

Ha lenne tervünk és kiderülne, hogy annak első pontját máris bebuktuk, akkor bizonyára lenne egy B tervünk ilyen vészhelyzetekre és az bizonyára arról szólna, hogy a gyermek még véletlenül sem születik meg akkor, amikor az anyja orvosa éppen pihenéssel tölti szabadidejét valahol a messzi távolban.

De hát szerencsére nincs semmilyen tervünk, se A, se B, se vészterv, így izgalommal állunk a következő pár nap előtt.

Barnabás a körülményekhez képest jól van, amit a rúgások, nyújtózkodások, dudorodások számából és mértékéből tudok megítélni. A tegnapi CTG-n elég szép kis görbét rajzoltak a méhösszehúzódásaim, de simán két lábon hagytam el a rendelőt. Gondolom ez olyan gyakorlás forma lehetett a méhem részéről.

Szóval marad a kegyetlen, szívszorító, unalmas, végeláthatatlan, kényelmetlen, magányos, türelmetlen, embert próbáló várakozás.

Pusztán időtöltésképpen összegyűjtöttem a kedvenc reklámjaimat. Tényleg semmi célom nincs ezzel a megosztással, valószínűleg a túl sok tévézés eredménye. Elmélkedni sem fogok rajtuk, leginkább saját magamat szórakoztatom.

1. Bud Light nagyon régről, természetesen a csoffadt kis kutya miatt:

2. Sony Bravia, a sok kis laszti és a csatornából kiugró béka miatt. A béka nem volt megrendezve, tök spontán ugrott ki. Ezt azért is szeretem, mert tényleg elengedték azt a sok lasztit San Fransisco utcáin:

3. A Crysler és Eminem. A zene és Detroit miatt.

4. Nike Running. A futás önmagáért beszél és hozzá ez a zene.

5. Szeresd a szíved - Flora. Megint a futás miatt. Ahogy fut ez a kapucnis hapsi ezen a ködös úton...legszívesebben most felvenném a futócipőimet és mennék.

6. Airwaves. Ez már többször volt itten beágyazva. Az ARE-YOU-READY?? miatt. És ez a zene...Ha nem csak egy 46 másodperces, kifejezetten ehhez a reklámhoz szerkesztett darab lenne, akkor végtelenítve vinném be a iPod-omon a szülőszobára.

7. Doritos. Nálunk ezt a csipszet nem lehet kapni, de ahogy a kiscsávó pofánvágja azt a bengáli afro-amerikait...

8. Frank Schleck és egy kis TdF. Hangulata van. És amúgyis szeretem a Schleck testvérpárt.

Hogyan éljük túl a harmadik trimeszter legvégét?

2011-04-18T18:49:00.008+02:00

Tervezek írni egy olyan bejegyezést, amely a hosszútáv futás és a terhesség közötti párhuzamokra kívánja felhívni a figyelmet. Reméljük még belefér az időnkbe. Az biztos, hogy a holtpont, mint jelenség mindenképpen az egyik kiemelendő párhuzam lesz.

Terhességem vége belátható közelségbe került. Ha elfogadjuk a genetikai ultrahang előrejelzéseit és figyelembe vesszük a gyermek méretei alapján prognosztizált terhességi korunkat, akkor azt mondhatjuk, hogy jövő pénteken kerül sor a megmérettetésre. (Kicsit bíztam a tegnapi teliholdban, de nem jött be.) Előbb-utóbb szerintem minden kismama eljut arra a pontra, amikor már minden porcikája azt kívánja, hogy bárcsak kint lenne már az a gyermek. No nem akarnám én őt siettetni vagy ilyesmi, tudom, hogy full extrás helye van odabent - ezt ő is tudja és felettébb okosan maximálisan ki is élvezi az utolsó pillanatig. De azon vettem észre magamat, hogy egyre többször magyarázom Barnabásnak, hogy milyen izgalmas a világ idekint, milyen szépen süt a nap, apa milyen jó fej és mennyire akar már veled játszani, milyen fasza homokozó van az udvaron, milyen sok helyen fogunk kalandozni és hogy anya milyen nagyon kíváncsi már a kis fejkódra.

A múlthéten azonban egészen komoly holtponthoz érkeztünk. Én érkeztem. Viszonylag méltóságteljesen viselem az utolsó heteket és folyton az a fantasztikus frázis lebeg a szemeim előtt, amely már oly sokszor lendített át kisebb-nagyobb hullámvölgyeken:

Ez csak egy átmeneti állapot.

Ha nehezebb periódusban vagyok - legyen az köszönhető akár valamilyen fizikai vagy lelki megmérettetésnek- akkor mindig erre gondolok. Eszembe jutott már futás közben, mantráztam tavaly hetekig munka közben a sok szófiai ide-oda repülés miatt- sőt a monitoromra is kiragasztottam egy post-it-ot, de simán egy kiadósabb menstruációs görcsnél is magam elé képzeltem ezt az öt szóból álló fantasztikus mondatot.

Most is. A megannyi kihíváson túl, amelyekről korábban már értekeztem, a legnehezebb rész mostanában az unatkozással vegyülő várakozás. Mindenféle pejoratív vonatkoztatás nélkül. A várakozással még csak-csak elvagyok, mert tudtam, hogy ilyen lesz, de az unatkozás, mint jelenség vagy állapot egy teljesen új valami, amivel én szinte soha nem találkoztam korábban.

Illetve egyszer igen, amikor éppen felmondtam az egyik munkahelyemen és mivel nem volt munkám, felmentést kértem a munkavégzés alól a felmondási idő négy hetére. (Az erről szóló írást átmásoltam az előző blogomból, visszadátumozva itt olvasható.) A helyzet azonban annyira szerencsésen alakult, hogy két napon belül lett is munkám, így gyakorlatilag négy hétig nem csináltam semmit. De az unalom akkor sem teljesedhetett be igazán, mert éppen szakított velem az akkor aktuális szerelmem és a nap 24 órájában el voltam foglalva szívmegszakadással.

Egy halom ötletem lenne, hogy elfoglaljam magamat, de lassan elérem a fizikai korlátaimat és emiatt kétszer-háromszor is meggondolom, hogy vajon merre induljak vagy mihez kezdjek. Ezentúl pedig már minden lehetséges dolgot elvégeztem, amit csak lehetett.

Az elmúlt pár nap után szorgos jegyzeteléssel összegyűjtött és empirikus módon megtapasztalt ötletek, tippek következnek, a harmadik trimeszter legvégén unalommal küzdő kismamák részére:

Vasaljuk ki férjünk/barátunk/másik felünk munkábajárós ingjeit. Ha szerencsénk van, jó sok van belőle, így az elfoglaltság jó sok időt vesz igénybe. Ráadásul ezt lehet állva csinálni, aminek gyermekünk csak örülni fog, mert végre kényelmesen elterpeszkedhet odabent.

Párosítsuk férjünk/barátunk/másik felünk barna zoknijait.

Párosítsuk férjünk/barátunk/másik felünk fekete zoknijait.

Gondosan különítsük el férjünk/barátunk/másik felünk fekete, barna zoknijait a fehérektől.

Mossuk és vasaljuk ki még bent dudorodó gyermekünk minden ruháját. Lehetőleg azokat kölcsönkapott darabokat is, amelyek csak 3 éves korában fognak rá passzolni.

Csináljunk makulátlan rendet a konyhában.

Csináljunk makulátlan rendet minden szobában.

Száműzzük a téli cipőket az előszobából és gondosan készítsük elő a tavasziakat.

Minél több mosással és teregetéssel ürítsük ki teljesen a szennyestartót.

Sírdogáljunk egy kicsit férjünknek/barátunknak/másik felünknek, amikor nagyon unatkozunk.

Mossuk ki a kádat, csapot és wc-kagylót, de persze közben ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy kismamák vagyunk, így tegyük ezt kíméletes módon.

Két-háromnaponta mossunk hajat, majd gondosan, szalonszerűen szárítsuk meg. Ha időnk engedi - már pedig miért ne tenné - hajvasalóval is kiegyenesíthetjük a tincseket, hogy férjünket/barátunkat/másik felünket minél szalonképesebb fejjel várjuk haza egy egésznapi kiadós unatkozás után.

Nézzük meg újra a Parentis-es dvd-ket újra és újra, bízva abban, hogy eloszlanak a szüléssel, szoptatással, gyermekfürdetéssel, pelenkázással stb. kapcsolatos félelmeink.

Porszívózzunk kétnaponta, gondosan, hogy egy hajszál se bújhasson el a szőnyegen.

Látogassuk meg az összes negyedik emeleten lakó kisgyerekes barátnőnket.

Távolítsuk el a régi zuhanyfüggönyt és óvatosan szereljük fel az újat, majd e tettünkről hallgassunk mélyen, megelőzvén, hogy gyermekünk nagymamái szívinfarktust kapjanak tettünk hallatán.

Nyitott ablak mellett folyamatosan szerezzünk információkat szomszédainkról, az udvaron lézengő lakótársainkról, szokásaikról, majd a szerzett információkat aljas módon használjuk fel egy soron következő blogbejegyzés előkészítéséhez. Első emeleten lakó kismamák előnyben.

Költsünk el kétnaponta annyi pénzt friss paradicsomra a helyi zöldségesnél, amennyit nem szégyellünk.

Nézzünk sorozatokat. Minél alantasabbakat, mint például a Gyilkos sorok, Egy kórház magánélete, vagy a Knight Rider. Ha szerencsések vagyunk, becsúszik egy-egy Nyomtalanul vagy egy rég nem látott CSI akármelyik városból.

Jógázzunk Gurmukh-kal, de nyugodt szívvel csaljuk el a nehezebb részeket. (38 hetes terhesen ez már nem is számít csalásnak.)

Mélázzunk el hosszasan azon, hogy mi mindenre költhetnénk a füstölgő konnektor által okozott komplett villanyszerelési munkálatok árát.

Olvassunk a ház előtt lévő padon a tavaszi napfényben, de semmiféleképpen ne hagyjuk, hogy közben lefárasszon egy 10 éves, szomszédban lakó gyermek, az éppen aktuális Való Világ párbaj hosszas elemzésével.

Éjszakánként hemperegjünk minél nyugtalanabbul az ágyon, gyakorta járjunk ki pisilni és pusztán időtöltés végett 1-2 órára költözzünk le a földre, miközben férjünk/barátunk/másik felünk az igazak álmát alussza.

Lelkiismeret-furdalás nélkül kattanjunk rá kedvenc tévécsatornánk éppen futó trash reality-jére, de ezt lehetőleg ne valljuk be sok embernek, csak azoknak, akik igazán szeretnek.

A hátralévő időkre tippeket, ötleteket kommentben, e-mailben, telefonon vagy személyesen várok.

A dudorom szép

2011-04-10T16:40:00.005+02:00

Ezek olyan fantasztikus képek lett, hogy néhányat itt is meg kell osztanom!

A fantasztikus fotózást a fantasztikus kollégáimtól kaptam ajándékba. A kattintgatás mellé kaptam egy fantasztikus sminkest is, aki olyan fantasztikusan kifestett, hogy alig mertem lefekvéskor lemosni a festéket. A fantasztikus képeket Domján Andi készítette, akinek a munkásságával itt bővebben is megismerkedhettek. Én még sosem voltam ilyen fantasztikus stúdióban fotózkodáson, izgultam is egy kicsit és tele volt a gatyám, hogy esetleg egy nagy bálna fog visszaköszönni a képekről. Fantasztikusan szép képek lettek, még akkor is, ha némelyiken olyan fejem van közelről, mintha egy tévébemondó lennék az m1-ről. De ez nem a fotós hibája, hanem a modell vágott fantasztikusan bárgyú fejet.

Mindenkinek javaslom, hogy próbálja ki ezt a fantasztikus élményt!

Ez olyan, mintha egy esküvői ruha lenne, pedig csak egy darab textília van fantasztikus módon rámtekerve

Fantasztikus módon még belefértem az esküvői ruhába, amit január közepén vettünk

Ezen van tévébemondós fejem

A gyönyörű lepel, ami fantasztikus módon eltakarja a fránya pluszkilókat és a csomaghoz ajándékként járó narancsbőrt

Barnabás első cipője

Futó(s) (szerkós) kép Livestrong kollekcióban. A pólót már nem lehetett lehúzni a dudoromra.
Természetesen lőttünk képet a Láb Blogba is.

A szarvast a Starbucksban vettük és az Alejandro névre hallgat. Komolyan.
Nem mi találtuk ki.

Hírek - még egyben

2011-04-09T18:30:00.007+02:00

Gyűrjük, gyűrjük az utolsó heteket, napokat. Néha vicces, néha kevésbé, de az biztos, hogy nagyon izgalmas. Valamelyik éjszaka már majdnem el is indultunk a kórházba, mert borzasztóan fájt a derekam és el sem tudtam képzelni, hogy honnan ez a zsibbasztó fájdalom. Felkeltem, mászkáltam, jógáztam, elmúlt. Visszafeküdtem, megint fájt. A harmadik ébredésnél gondoltam felkeltem Gábit, hogy segítsen bepakolni a kórházi rohamcsomagot - ami természetesen még nincsen kész. Ő teljesen higgadtan közölte velem, hogy feküdjek vissza, mert ez még biztos nem vajúdás.

Gondolom - álmában vagy legalább már az előző életében -már végigasszisztált pár szülést. Reggel persze nem emlékezett a kis dialógusunkra.

Valószínűleg Barnabás rátehénkedett a vesémre és az fájt annyira, mert némi jóga után sikeresen visszaaludtam. A másfél órás kínlódásom alatt mintegy négyszer sikerül hólyagot ürítenem...

Ami Barnabást illeti, a testsúlya kb. 3100 gramm és kis fejkójának haránt átmérője (BPD) 91mm. A legtöbb gyerek kb. 95 mm-es BPD-vel születik - legalábbis ezt mondta a dokink. Most a 37/38. hetet kezdtük meg. A naptár szerint 37, a méretei és több ultrahang szerint 38. A magzatvíz tiszta, a lepényünk nem ~~szenesedik~~ (akarom mondani meszesedik, de az elírást csak a sokadik újraolvasás után vettem és hangosan felröhögtem, így inkább itt hagyom. ha szenesedne, elég nagy sz@rban lennénk), viszont a hasam gyakorta keményedik másodpercekre és általam is és a CTG berendezés által is észlelhető méhösszehúzódásaim is vannak. A gyermek szerencsére nagyon aktív, látszólag és érezhetőleg sem lustult szemernyit sem. Szóval minden bizonnyal közeledik a végjáték.

Köszönjük a Láb Blognak, hogy kölcsönadta nekünk ezt a képet

Ennek megfelelően a kapcsolatfelvételek során búcsúzkodunk szépen egymástól. Legutóbb megkértem Barnabást, hogy kezdje el beilleszteni a kobakját a szülőcsatornába és bár nem lesz valami jó élmény ez a sok méhösszehúzódás, de nem kell betojni, a végén minden tök oké lesz és összehaverkodhatunk odakint. Ma pedig azt fogjuk neki elmesélni az apukája segítségével, hogy mennyi minden fog vele történni, amint meglátja a ~~napvilágot~~ szülőszoba mesterséges fényeit.

A szobája készen van. Kipingáltam és próbáltunk neki egy nagyon színes kis világot teremteni. Ruhái kimosva. Kivasalva. Képek a falon. Pelenkák bekészítve.

Szóval minden és mindenki készen áll a felügyelő úr érkezésére.

Ez volt a legpöcsölősebb kép - itt nem látszik, de a földtől majdnem a plafonig felér és a fának bazi sok kis zöld levele van

A ló a kedvencem

A lámpa, amely olyan hangulatot teremt, mintha egy kupiban lennénk

A kiskacsás bábot és az alatt kikandikáló teknőst Gábitól kaptuk

Nagylátószög

Az egeres kép csak később került fel

Haverok

Az egerek miatt csináltam még egy nagylátószögű képet

Barbapapa is várja már a kiságy leendő lakóját

Ez a nyuszi pedig az ajtón lóg

És aki nem hallott volna még Barnabi felügyelőről, az itt bővebben is tájékozódhat.

Hétköznapi kihívások harmadik trimeszter idején. Annak is a végefelé.

2011-03-28T11:14:00.003+02:00

A kilencedik hónap végére arra jutottam, hogy a terhesség szót nem véletlenül találta ki, aki kitalálta. Egyrészt az ember fizikailag is tényleg terhet cipel gyermek formájában - na jó ez nem igazi teher -, másrészt túlsúly formájában, harmadrészt van egy csomó más dolog, ami bizony komoly terhek ró az emberre. De ezeket én itt mostan kihívásoknak fogom nevezni.

A teher nem szép szó ebben a kontextusban. A kihívás sem szebb, de nem találtam jobbat. A kihívás szerintem az egyik leginkább elcsépelt szó. Én pl. ha munkáltató lennék és egy állásinterjún hallanám, hogy valaki "kihívásokat kedvelő emberként" jellemzi magát, tutira nem venném fel, mert annyira közhelyes.

De tekintsünk most el az én hülyeségeimtől és feltételezzük, hogy ez mégiscsak egy pozitív tartalmú szó, ami valahol arra utal, hogy kihívások formájában gyakran találkozunk nehézségekkel, olyan helyzetekkel, amelyek kezelése némi türelmet, energiát, időt és mondjuk kitartást igényel, de előbb-utóbb sikerül megoldanunk őket. És feltételezhetjük azt is, hogy így sikerül olyan tapasztalatokkal gazdagodnunk, amelyek által erősebbek, ügyesebbek, okosabbak stb. leszünk. Nem tudom.

Így vagyok én ezzel a harmadik trimeszterrel. Egy óriási hassal és abban egy állandóan mozgolódó gyermekkel, valamint némi túlsúllyal egyre gyakrabban találom magam olyan - máskor hétköznapinak mondható helyzetekben - ami bizony kihívások elé állít. Leküzdésük legtöbbször komoly energiákat vagy éppen egy férjet mozgósítanak. (Most hívom itt először férjnek Gábit!)

Ezeknek a kihívásoknak közös jellemzője, hogy a mindennapi életünk során annyira hétköznapi dolog, hogy teljesen rutinszerűen hajtjuk végre őket és teljesítésük fel sem tűnik.

1. Ülés, mint olyan

Az ülés mostanában az egyik legkényelmetlenebb helyzetté nőtte ki magát. Legyen szó székről, autóról, kanapéról vagy fotelről, az ülés sehol sem kényelmes. Nagyságánál fogva Barnabás valahogy úgy helyezkedik el, hogy valamit mindig nyom, de fura módon leginkább a hátamat. Valahogy belülről. Ha ülés közben enni is kell - ami némi előrehajolást igényel - a helyzet egyenesen katasztrofálissá válik. Nemcsak nekem, hanem Barnabás számára is, aki ilyenkor előszeretettel jelzést is ad nem-tetszésének és vagy a kis seggét tolja felfelé a gyomrom felé vagy a lábaival tágítja a teret oldalirányba, ami felettébb kellemetlen és szúró érzés.

2. Cipőfelhúzás

Aki nyáron jár a harmadik trimeszterben, az talán annyival szerencsésebb, mint én, hogy nyugodtan hordhat papucsot vagy balerina cipőt, amelyek felvételéhez egyáltalán nem kell lehajolni. Nagyon örülök, hogy vége van a csizmás időszaknak, mert a csizmák felvétele komoly együttműködést igényelt Gábival.

3. Cipőfűző-megkötés

Ez különösen akkor problémás, amikor már túl meleg van a csizmához, de még túl hideg a balerinához, így kénytelen vagyok felvenni a Converset vagy valami más cipőfűzős cipőt. Természetesen itt is Gábi hatékony közreműködésére van szükség, bár néha túl szorosra köti.

4. Körömvágás lábon

Ezt egyelőre sikerült egyedül megoldanom. Legutóbb mindössze 30 percig tartott és láthatóan megizzadtam a végére.

5. Felállás kanapéról, fotelből, autósülésből

Hát igen, itt már erőlködni kell. Kanapéról például csak néhány esetlen előrecsusszanás után sikerül felállni óriási terpeszben. Esetlen mozgásaim kapcsán Gábi gyakorta megjegyzi, hogy úgy mozgok, mint egy terhes.

6. Lépcsőzés

Az első emeletig egészen jól megy, a második után kezd hevesebben kalapálni a szívem, a harmadikon látványosan lassulok, a negyedik végére pedig teljesen elsavasodik a szervezetem - persze nem, de az érzet olyan - és hosszas percekig csak zihálni tudok. Így a harmadik emeleten rendelő nőgyógyászhoz fél órával korábban szoktam érezni, hogy a vérnyomásmérés idejére újra minden visszaálljon 120/60-ra.

7. Fazonigazítás

Ez a méltán személyes passzus azért kerül ide, mert intimitása vetekszik az aranyérével és így vajmi keveset hallani róla. Szóval az ember terhesség idején sem hanyagolhatja el a csúnyáját, mi több, sokkal inkább igyekszik ezt karbantartani a nagy esemény közeledtével, félvén attól, hogy nehogy idegenek vegyék kezelése a kórházi ágyon. Elmesélni is nehéz, hogy milyen kabaré egy-egy ilyen alkalom, de ha egyet javasolhatok, ügyetlenek tükörrel, egyedül még csak véletlenül se próbálják meg, mert nagy kaszabolás lehet a vége.

8. Magabiztos és komfortos mozgás egy 35 nm-es lakásban

Mostanra nincs olyan helyiség, ahol ne ütköznék bele valamibe a hasammal. Ezek jobbára nem nagy ütközések, többnyire csak súrolom a falat, az ajtófélfát itt-ott, a szekrény szélét néha, de tudomást kellett vennem róla, hogy korábbi légies mozgásom már régen a múlté.

9. Csinosan és egyúttal kényelmesen öltözködni

Mostanra már csak nagyon kevés olyan ruhadarabom van, ami sehol sem szorít és nem lóg ki belőle Barnabás. A kismama divatról már korábban is kívántam szólni, de valahogy sosem került rá sor. Budapesten én mindössze egyetlen boltot találtam, ahol minőségben, árban és hordhatóságban elviselhető ruhadarabokat lehet vásárolni. A többi helyen -jó áron -legtöbbször zsákruhákat árulnak, kritikán aluli színekkel, feltételezvén, hogy szerencsétlen kismamának arra a 9-10 hónapra úgyis mindegy. Hát nem mindegy, szeretném elmondani minden ruhatervezőnek. Sőt, ilyenkor sokkal nagyobb szükségünk lenne arra, hogy csinosnak érezzük magunkat. És azt pedig kikérem magamnak, hogy vannak boltok, ahol húszezernél kezdődik egy valahogy kinéző kismama farmer.

10. Lélegzetvétel bizonyos pozíciókban

Ez mintha kezdene enyhülni Barnabás lefelé ereszkedésével, de sokszor jelentett problémát, ha őkelme nyomta a tüdőmet felfelé a kis seggével. Szerencsére csak egyszer-kétszer volt olyan, hogy beletérdelt egy-egy bordába.

11. Alvás

Mind közül az alvás a legdurvább. Már ha lehet alvásnak nevezni, amit művelek már egy pár hete. Az elalvás a leghisztisebb, mert hiába megyek el pisilni közvetlenül lefekvés előtt, nem tudok olyan gyorsan elaludni, hogy ne érezzem a következő ingert. Jó esetben 3 óránként kelek fel, rosszabb napokon 1,5-2. A szervezet biztosan nem véletlenül csinálja ezt, de néha kicsit durvának érzem ezt a beavatási szertartást. Aztán ha a pisilésen túl vagyunk, a kényelmes póz megtalálása még csak véletlenül sem garantált, lévén az alvás csak a jobb vagy csak a bal oldalon lehetséges. A minap úgy elfeküdtem a jobb kezemet, hogy még csak most kezd kiállni belőle a zsibbadás és duplájukra dagadt ujjaim is csak most nyerik vissza eredeti alakjukat.

12. Barnabás mozgolódása

Ezt csak olyan ráadásnak írom ide, mert a világon a legfaszább dolog, hogy valaki folyton rugdos, nyújtózik odabent. Mostanára már akkor időzít, amikor én is ébren vagyok, bár még így is belefutunk egy-egy éjszakai vagy hajnali bulizásába. Ahogy az apja szokta hívni eme tevékenységét. Kivétel nélkül mindig reagál arra, ha beszélünk neki és szoktam bökdösni is gyakran csak, hogy kapcsolatba lépjünk egymással. Mozgása már az egész bensőmet beteríti, nemcsak finom rugdosásokról van szó, hanem masszív, komoly izommunkát igénylő nyújtózásokról, helyezkedésekről. Nagyon fura lesz, hogy egyszer csak nem lesz hasam.

Mindezzel együtt jól vagyunk és bár vannak nehézségek, elképesztő módon gyűrjük le ezeket a hétköznapi kihívásokat.

Kapcsolatban Barnabással

2011-03-25T09:03:00.005+01:00

Bevezetés

Köszönöm szépen Mucinak és Ancsinak, hogy eszembe juttatták, hogy vannak ennek az oldalnak olvasói is, akik bizony egy ideje semmiféle hírt nem kaptak felőlünk. Igen, sok minden történt az elmúlt az elmúlt pár hétben. Abbahagytam a munkát egy hete és küzdök azzal a furcsa érzéssel, hogy nem kell dolgoznom.

Aztán hatalmasra nőtt a hasam köszönhetően annak, hogy Barnabás felszedett magára egy pár kilót. Két héttel ezelőtt kb. 2400 gramm volt a gyermek. Tudom, hogy ez csak becslés, de bevallom azért egy kicsit félek attól, hogy egy miniatűr Muhammad Alit kell megszülnöm. Nehéz elképzelni, hogy ekkora termetű kisember azon a kis lyukon ki fog jönni. Már pedig kifog és nem is olyan sokára.

Nehéz is már a számítógép előtt ülni, vagyis igazából az ülés, mint olyan nehéz, de gondolom ezzel minden 34-35 hetes kismama így van, szóval nem panaszkodom, hanem próbálunk alkalmazkodni a körülményekhez. Barnabás egyébként sokkal jobban rühelli, ha ülök, mint én. Muhammad Alinak nincs elég helye odabent.

Az írást, amit most szeretnék megosztani már egy pár héttel ezelőtt elkezdtem megírni. Aztán eltettem, mert nem voltam benne biztos, hogy ez a külvilágra tartozik. Bensőséges téma, megosztó lehet, hiszen a terhességről, gyermekvárásról mindenki másképpen gondolkozik. Nagyon sok sztereotípiával találkozom és sokkal kevésbé tapasztalatom azt a fajta a nyitottságot, hogy másképpen is lehet erről gondolkozni. És ez így is van rendjén, hiszen sokan sokfélék vagyunk. Biztosan fura erről hallani, olvasni olyan embereknek, akik alapvetően nem nyitottak a lelki dolgokra. Ugyanakkor azt is szeretném, ha minél több kismamának lenne lehetősége kipróbálni ezt a fantasztikus dolgot. Mert ha tudomást veszünk róla, ha nem, az ilyen kisemberek élete már az anyaméhben elkezdődik. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is fejlődnek, kapcsolatba lépnek velünk és nem is gondolnánk, hogy fejlődésüket mi mindennel befolyásolhatjuk akár pozitív, akár negatív irányba.

Bevezetés vége

Barnabással nagyon érdekes dologba vágtuk a fejszénket. Nem is tudom hol kezdjem.

Tudományosan úgy hívják kapcsolatanalízis, nem tudományosan azt mondanám, hogy mi ketten időközönként nagyon bensőséges állapotba kerülünk, amikor mindenféle információkat megosztunk egymással. Innen tovább pedig csak az olvasson, aki nyitott ilyen újhullámos lelki dolgokra.

Én alapvetően nagyon nyitott vagyok minden lelki fejlődéssel kapcsolatos dologra. Mi több, ugyanúgy foglalkozom a lelkemmel is, mint a testemmel. Nagyon hiszek a pozitív gondolkodás erejében, az agykontrollban és évek óta járok pszichológushoz is. Először egy konkrét problémával mentem oda, kb. 5-6 évvel ezelőtt, aztán egy másikkal - többnyire kudarcba fulladt párkapcsolatok miatt - és aztán jól ott ragadtam tanulási, fejlődési célzattal.

A fotelben hallottam először a kapcsolatanalízisről és már akkor megfogadtam, ha nekem egyszer kisbabám lesz, akkor tuti részt veszünk ezen kétszemélyes in-door csapatépítő tréningen.

A tréning során Barnabással - némi relaxálás után - egy nagyon zárt és nagyon szabad világba kerülünk, ahol mindenféle szabad asszociáció megengedett, legyen szó színekről, hangokról, szimbólumokról, érzésekről, bármiről amit a fantáziánk teremt. Márpedig a fantáziánk teremtő erővel bír. (Ez most kicsit vallásos lett, pedig nem annak szántam). És elkezdünk egymással beszélgetni a képek, a szimbólumok és a legkülönfélébb érzetek megjelenésén keresztül.

Már a relaxálás is roppant élvezetes dolog, mert rendkívüli módon megnyugtat és segít megszabadulnom mindenféle oda nem illő gondolattól. Ilyenkor többnyire egy tengerparton képzelem el magamat, fehér homokban és kék tenger előtt - rendkívül közhelyes, de rendkívül szép és többnyire Bahia Honda Beachet képzelem el, ahol másfél évvel ezelőtt jártunk Gábival. Aztán a nekem tetsző gondolatokat felhőkre rakom, amiket hagyom, hogy elfújjon a szél. Egyszerűbb esetekben, hagyom ezt az egész tengerpart dolgot és csak simán kiseprem a fejem egy seprűvel.

Bahia Honda Beach, FL

(Nyugalom, gondolom ezt pont olyan furcsa olvasni, mint leírni. De ezek után csak még furcsább dolgok fognak következni)

A tréner - vagyis a pszichológus - kívülről irányítja a relaxációt. Amikor már kellőképpen leszedáltam magam, akkor fel kell vennem a kapcsolatot a méhemmel, majd Barnabással. A méhemnek minden egyes alkalommal egy nagy hellóval köszönök, majd elmondom neki, hogy milyen fantasztikus szerv is ő tulajdonképpen, hogy egy ilyen fantasztikus kisbabának otthont ad erre a 9-10 hónapra. Biztosítom arról, hogy minden sejtje, szövete fantasztikusan működik és mindenki fantasztikusan tudja a dolgát és alapvetően minden fantasztikusan rendben van.

Ezután Barnabás következik. Barnabással már sokkal jobban szoktam cukizni, mint a méhemmel. A képzeletbeli kezemmel - mert hogy a fantáziánkkal a kapcsolatfelvételek során kifejlesztünk magunknak egy képzeletbeli kezet - végiggyömöszölöm, megsimogatom, magyarázok neki mindenféle jó dolgot.

Az első ilyen harmadik típusú találkozás előtt nagyon izgultam. Féltem attól, hogy nekem nem lesznek asszociációm, nem jelenik meg majd semmi. Mikor végeztünk a kapcsolatfelvétellel, ami egyébként nagyon jól sikerült, zavarba is jöttem és hirtelen alig tudtam valamit kezdeni a történtekkel.

Legelőször elképzeltem, hogy milyen hely lehet a méhem és ebben hogyan helyezkedik el Barnabás. (Igen, igen, mondtam, hogy elsőre furcsa lesz.) Itt aztán tényleg hagyni kell szabadon tobzódni az elmét és helyet kell adni mindenféle szabad asszociációnak. Nekem aztán áramlott minden és egy kipárnázott, pihe-puha helyiség jött be a képbe először, ami all-inclusive szolgáltatásokkal kényezteti Barnabást. Barnabás pedig úgy jelent meg, mint egy űrhajós, aki a teljes súlytalanság állapotában lebeg kellemesen delíriumos állapotban az élet császáraként. Itt baj nem érheti, teljes biztonságban van és mindene megvan, amire csak szüksége van.

Minden alkalom tematikusan zajlik és hétről-hétre valami új dolgot emelünk be a kapcsolatfelvételbe. Például elmeséltem neki, hogy milyen jó csávó az apja, hogy néz ki, milyen ember és bár ő az én testemben növekszik, de az apukája ugyanúgy szereti és várja, mint én. Arról is biztosítottam Barnabást, hogy az az óriási kéz, ami gyakran beteríti a hasamat az apjáé és az a mély hang, amit szokott hallani, az pedig a kéz tulajdonosából jön.

Elmeséltem neki, hogy milyen a szobája, a lakásunk, ahová várjuk őt, hogy mi minden holmit vettünk már meg neki. Elmeséltem, hogy ki mindenki várja őt idekint és milyen fantasztikus szeretet veszi már most körül.

Az asszociációk hétről-hétre fejlődnek, ahogy haladunk előre a kapcsolatfelvételekkel. Egyszer megkérdeztem Barnabást, hogy tudja-e hogy én ki vagyok és jó-e neki egyáltalán ez amit én itt művelek vele és ő tapssal válaszolt. Vicces volt, ügyetlenül tapsolt, mint ahogy a kisgyerekek szoktak. Kivétel nélkül mindig egy mosolygós, vidám kisbabát látok, akinek menetközben sűrű barna haja lett. Amikor magyarázok neki, akkor mindig figyel rám és fizikailag érezhetően csend lesz odabent és leáll a rugdosással. Két héttel ezelőtt már szemkontaktusom is volt vele és aztán olyan érzésem is volt, mintha meg akarna érinteni a kis kezével. Nehéz elmesélni, hogy mit érzek ilyenkor, de elárulom sokszor majdnem bömbizek a végére, olyan jó érzés.

Arról, hogy a különböző kismamák mennyire különböző érzetekkel, képekkel rendelkeznek a kapcsolatfelvételek során érdemes olvasgatni a Lelki köldökzsinór c. könyvben.

A kapcsolatfelvételek végén minden egyes alkalommal elköszönök Barnabástól egy következő találkozásig - amit egyébként itthon is űzünk rendszeresen -, képzeletben mindig kiegyenesítem neki a köldökzsinórt, elhelyezem úgy, hogy ő ebbe ne tudjon belegabalyodni. A szeánsz záró momentuma, amikor képzeletben bezárom a méhszájat és megkérem a méhemet, hogy továbbra is vigyázzon az ott lakó emberkére.

Mivel már nagyon közel vagyunk a végéhez, ezért a héten megkezdtük a búcsúzkodást, ami egy több alkalmon át tartó, viszonylag strukturált folyamat. Többnyire arról biztosítom Barnabást, hogy lassan ki kell onnan bújnia, mert már nem lesz elég helye a fejlődéshez, növekedéshez és még csak véletlenül sem azért kell onnan kijönnie, mert már nincs szükségem rá vagy feleslegesnek gondolom őt.

Szóval itt járunk, még 4-5 hét és kint lesz az uraság.

Szülinapi kívánság

2011-02-14T13:07:00.000+01:00

Legkedvencebb rémálmok terhesség idején

2011-02-04T18:56:00.005+01:00

Barnabás ma 28 hetes kisbaba. Vagyis magzat. De a magzat olyan személytelen, úgyhogy inkább kisbaba. A harmadik trimesztert tapossuk és még kb. tíz hetünk van. Egyre több mindent érzékel a külvilágból. Felismeri az anyukája, apukája hangját, reagál a fényre, mi több különbséget tud tenni a napfény és a természetes fény között. Illetve tudna, ha lenne napfény. De ezzel most pechünk van. Tegnap még zenéltünk is neki egy a hasamra helyezett audió eszközzel, amit kis híján lerúgott. Lehet, hogy nem Quimbyvel kellett volna kezdeni. Legtöbbször nagyon aktív - mozgásából ítélve jellemzően kora-reggeli, délelőtti, délutáni, kora-esti, későesti, éjszakai és hajnali műszakokban tevékenykedik. Vagyis tulajdonképpen szinte folyamatosan dolgozik. Ide-oda pakolja a kis testét, a lábait, néha betámaszt egy sarokkal, húzza a kezét, pöcköl belülről, ha neki nem tetsző pózban és módon fekszem, beletérdel a hólyagomba vagy csak simán kitámasztja a köldökömet belülről, ami ilyenkor legszívesebben szabadulna a pocakomból, mint dugó a pezsgősüvegből - talán mind közül ez a legcsodálatosabb érzés.

Még az első hetek valamelyikében valahol azt olvastam, hogy ezek a picike bentlakó kisbabák látják vagy legalábbis érzékelik az anyukájuk álmait. Amikor az anyuka álmodik, ők moziznak az ötcsillagos szállodában.

Barnabás vélhetően ennek köszönhetően az elmúlt hetekben több pszichedelikus utazáson is részt vett, meglovagolván anyukája agyának alfa hullámait - ehhez ráadásul sem gombára, sem egyéb ajzószerre nem volt szüksége. Azt történik ugyanis, hogy az anyukája az éjszaka leple alatt, a legkülönbözőbb NREM és REM fázisok váltakozása között, a legvadabb világokba kalandozik medvékkel, patkányokkal, földön, vízen és levegőben. Rémálmodik. Hol hosszabb, hol rövidebb ideig, hol csak felületesen, hol mérnöki precizitással kidolgozva a történet legmélyebb részleteit. A gyermek meg mindeközben nézi a filmet.

A TOP 7 rémálom következik.

1. Kezdem a legutolsóval, a tegnap éjszakaival. Egy idegen szobában tevékenykedtem, bár a székek, bútorok ismerősek voltak és az embereket is ismertem magam körül. Arra pontosan nem emlékszem, hogy éppen mivel foglalatoskodtam, de egyszer csak megjelent 2 irtózatosan hosszú farkú patkány, akik faltól-falig szaladgáltak a szekrények mögött. Sikongva ugrottam fel egy székre - felettébb veszélyes mutatvány egy terhes nőtől - amikor belépett apukám. Röviden briefeltem a krízishelyzetről, mire ő el is csípte az egyik állatot, de nem volt szíve megölni, annyira aranyosnak találta. Én persze tovább sikongattam és egy harmadik bébipatkányt is látni véltem, amiből nagyon gyorsan arra következtettem, hogy itt hamarosan elburjánzik egy egész patkány kolónia és az egész csak még félelmetesebbé vált. Szerencsére felébredtem.

2. Aztán voltam konferencián is, amelyet a jelenleg regnáló kormányunk szervezett. A téma valószínűleg nem volt releváns, de az események felforrósodtak, amikor egy Hoffman Rózsa karakterű politikusnő nő heves zsidózásba kezdett. A teljes nyilvánosság előtt. Ez engem olyan mértékben sértett - pedig egyáltalán nem vagyok zsidó és semmilyen vallás követője - hogy szót kértem és kikértem magamnak a megalázást a teljes magyar zsidó közösség nevében. De ez csak a kezdett volt, mert olyannyira elragadtattam, hogy ha már ott voltam, akkor kikértem magamnak az alkotmányos normák megsértését, a sajtószabadság porba tiprását és a magánnyugdíj-pénztárak államosítását is. Az incidens következtében kirúgtak a munkahelyemről.

3. Két napja egy medve üldözött. Egy igazi nagy barna medve. Tiszaújvárosban. Futottam éppen egy nagyobb városkört - gondolom nem voltam terhes - amikor elfutottam mellette. A maci eleinte nyugodt volt, de miután érzékelte az én pánikomat, elkezdett egyre tempósabban felém közelíteni. Én tudtam, hogyha medvével találkozom, akkor halottnak kéne tettetnem magamat, de nem mertem megcsinálni és csak arra tudtam gondolni, hogy a nyugtalanságommal tovább bőszítem a medvét. Szerencsére éppen be tudtam szaladni a közelben lévő uszoda öltözőjébe, ahol legnagyobb meglepetésemre egy síbakancsos nő öltözött. A nőt nem láttam, csak a bakancsa okozott némi értetlenséget. De a medve lekopott.

4. Egyszer Barnabás is megszületett. Kicsi és gnóm volt, hosszú ujjakkal, amiket sült reszelt sajt borított. Pont olyan volt, mint a Tesco-s sajtos stangli. Ez volt a legrosszabb álom.

5. Aztán egyszer szerintem túlságosan Murakami hatása alá kerültem. Pont a Kafka a Tengerparton-t olvasom és abból csempésztem be egy motívumot az alfa hullámok közé. Gábival külföldön voltunk, Gergőék nyaralójában. (Persze Gergőéknek nincsen külföldi nyaralója igaziból. De ha van és csak nem tudunk róla, akkor jó lenne, ha kölcsönadnák néha). Már éppen lefeküdni készülődtünk, amikor Gergő hívott, hogy vigyázzunk, mert a betörők kedvenc célpontja a kégli és jól zárjunk be mindent. Mire ezt kimondta, én már csak azt láttam, hogy csövesek szaladnak a táskánkkal, amibe minden cuccunk össze volt pakolva - mint Tamura Kafkának a könyvben, csak az övét nem lopták el, amikor véresen felébredt a parkban. A sztori folytatása nincs meg, mert olyan zaklatott állapotba kerültem, hogy még Gábit is fel kellett keltenem az éjszaka közepén.

6. A legbizarrabb az volt, amikor egy számomra korántsem kedves férfi, akit a munkám révén ismerek, megpróbált felszedni. Nem is szép, nem is szimpatikus és az aurája meg kifejezetten tűrhetetlen. Igaziból, de ezt az álmomban is így éreztem. Szóval annak ellenére, hogy látta a pocakomat megpróbált felszedni. De nem ez volt a legkülönösebb, hanem az, hogy nem volt rajtam cipő, csak zokni - Nike Dry-Fit - ami ráadásul elég nagy terjedelemben lyukas volt a jobb lábamon és 3 lábujjam is kikandikált. Mind nagyon koszos volt, valami zöld dologtól.

7. A legszebb rémálom idején egy luxushajóútra mentem Amerikába. Ezt az álmot biztosan tudom, hogy a Gyilkos sorok című cé kategóriás sorozat inspirálta, amelyben Jessica Fletcher éppen egy ilyen óceánjáró fedélzetén nyomozott egy nagyon rejtélyes gyilkosságban. Túl sokat voltam mostanában itthon. Szóval éppen New York felé közeledtünk és minden nagyon idilli volt, mint a filmben. Bár ők a Karib-tengeren hajóztak. Egyszer csak óriási hullámok keletkeztek a semmiből és össze-vissza dobálták ez a gigantikus hajót - mi meg a fedélzeten ide-oda vetődtünk, mint gumibabák, fotelekbe, cserepes virágokba kapaszkodtunk. Már-már úgy látszott, hogy megmenekülünk, amikor hárman valahogy kiestünk a hajóból a tengerbe. Nem fulladtunk meg, elkezdtünk úszni New York felé. Egyébként csodálatosak voltak a fények meg minden és a víz sem volt hideg.

Love is an extremely dangerous stunt

2011-02-01T21:28:00.001+01:00

Videó

Képek

Esküvő

Mr.& Mrs. Brightside

2011-01-29T16:26:00.001+01:00

A nagy nap

2011-01-28T20:28:00.004+01:00

Első rész
valamikor még tavaly decemberben

Szereplők:
Anyakönyvezető (továbbiakban AK)
Évi (továbbiakban É)
Gábi (továbbiakban G)
Barnabás (inkognitóban, továbbiakban B)

Helyszín:
Polgármesteri Hivatal, Okmányiroda

AK: Sziasztok! Miben segíthetek?
É: Hát, szeretnénk összeházasodni.
AK: Nagyszerű.

(bla..bla...már nem emlékszem milyen töltelék mondatokat használtunk a hivatalos ügyintézés ideje alatt)

AK: Mikor?
É (többnyire bizonytalanul néz G-re): január végén valamikor. Mondjuk 29-én.
AK: Jó, akkor úgysincs senki. Mikor?
É (többnyire bizonytalanul néz G-re): Délelőtt? Délután? Mondjuk 2-kor?
AK: Az jó. Ki kell tölteni a jegyzőkönyvet. Fel fogok tenni egy pár kérdést.

(itt elhangzik pár töltelékmondat a pocakom szépségére, nagyságára és a benne inkognitóban rejtőzködő gyermek nemére vonatkozóan)

É: Rendben.

(és elkezdjük diktálni az adatokat)

AK: Fel kell tennem néhány kötelező kérdést is, a jegyzőkönyv része. Egyikőtök sem él házasságban, ugye?
É: Nem.
G: Nem.
AK: Ez az első házasságotok?
É: Igen.
G: Igen.
AK (hozzám fordulva): Hogy fognak hívni a házasságkötés után?
É: Ugyanígy. Nem változtatunk semmi.
AK: Én is ilyen emancipált nő vagyok.
É: Aha.
É: Igazából felesleges ügyintézésnek gondolom az egészet. Egy csomó helyre el kell menni bejelenteni az adatváltozást.
AK: A gyereknek mi lesz a vezetékneve?
É (arra gondol, hogy még szerencse, hogy Zsuzsi felkészítette erre a kérdésre, mert így nem lepődik meg): R. (mármint nem R. csak így magában, hanem R. B. lesz, az apja vezetéknevét kapja hagyományosan, kikerülve a mai modern faxnikat - a szerk. megjegyzése.)
AK: Térjünk át a ceremóniára. Milyen elemeket szeretnétek?
É (teljesen bizonytalanul néz G-re): Nem tudom.
G (teljesen bizonytalanul néz É-re): Milyen elemek vannak egyáltalán? Nem nagyon szoktunk esküvőkre járni...
AK (sorolja): Gyertyagyújtást kértek?
É: Nem, köszönjük.
AK: Szülőköszöntést kértek?
É: Nem, köszönjük.
AK: Pezsgőt kértek?
É (bizonytalanul néz G-re): Hát, pezsgőzhetünk...Bár én nem ihatok.
G: Pezsgőzhetünk.
AK: Hány főre?
É: Két tanú, szülők és mi. 8.
AK: Verset kértek?
É: Isten ments. Nem, köszönjük.
AK: Gyűrűcsere lesz?
É: Hát, nekem van gyűrűm.
G: Kérünk. Majd nekem is szerzünk egyet.
AK: Zenét kértek? Vannak nagyon szép zenéink?
G (felcsillan a szeme): Saját zenét hozhatunk?
AK (kissé bizonytalanul néz a házasulandó felekre): Persze, hozhattok.
AK: Hány széket készítsünk be?
É: Nem leszünk sokan.
G: Csak ahányan a pezsgőzésnél. Nyolc fő.
AK: Írjak akkor 1o-15-öt?
É: Nem szükséges, mert nem jönnek többen.
G: Tényleg ennyien leszünk.
AK: Jó, akkor azért írok 15-öt.
É: Hát legyen, de úgysem fognak eljönni.
AK: Akkor végeztünk, majd az esküvő előtti pénteken gyertek be, leegyeztetjük a részleteket és majd hozzátok be a pezsgőt.
É: Ok, köszönjük, viszlát.
G: Viszlát.

Második rész
D-1, azaz az esküvő előtti péntek, azaz ma délelőtt

Szereplők:
Anyakönyvezető (továbbiakban AK)
Évi (továbbiakban É)
Gábi (továbbiakban G)
Barnabás (inkognitóban, továbbiakban B)

Helyszín:
Polgármesteri Hivatal, Okmányiroda

AK: Sziasztok! Miben segíthetek?
É: Holnap lesz az esküvőnk és azt beszéltük, hogy ma bejövünk egy utolsó egyeztetésre.
AK: Igen. Mikor lesz?
É: 2-kor.

(elhangzik pár töltelékmondat a pocakom nagyságára és a benne inkognitóban rejtőzködő gyermek nevére vonatkozóan)

AK: Mit kértetek?
É: Nem nagyon emlékszünk.
AK: Pezsgőt? Gyertyagyújtást? Szülőköszöntést?
É: Ja, nem nagyon kértünk semmit, csak pezsgőzést, gyűrűzést és hozunk zenét?
AK: Pezsgőt hoztatok?
É: Nem.
AK: Zenét hoztatok?
É: Nem.
G: De még holnap behozhatjuk, ugye?
AK: Persze.
É: Meddig fog tartani a ceremónia? Csak azért kérdezem, hogy mennyi zenével készüljünk.
AK: Hát, azért egy 3-4 szám legyen a CD-n.
É: Mikorra jöjjünk?
AK: Hát, ha 2-kor kezdünk, elég, ha 5 perccel előtte idejöttök. Fotózkodni utána is tudtok, csak 4-kor jönnek utánatok.
AK: Hányan lesztek?
G: Nyolcan, velünk együtt.
AK: A pezsgőt még betudjátok hozni ma és akkor behűteném holnapra?
G: Rendben. Majd gyerekpezsgőt veszünk, mert É. nem ihat, én vezetek és a tulajdonképpen a többiek is.
É: A nevemen még lehetne változtatni?
AK: Ma még lehet. Csak át kell írni a jegyzőkönyvben.
É: Ok, akkor R-B. É. lennék majd. Meggondoltam magam.
AK: A gyerek neve is változik?
É: Nem. ő marad R. B.
AK: Rendben
G: Akkor mindent megbeszéltünk?
AK: Igen, holnap találkozunk. Sziasztok!
É: Szia, köszönjük a segítséget!
G: Köszönjük. Szia!

Tracklist:

Holnap ilyenkor már valakinek a felesége leszek.

17

2011-01-14T13:57:00.005+01:00

17.

Azaz tizenhét.

Nem, nem, sajnos ez nem az éveim száma, hanem azoké az orvosi vizsgálatoké, ahol a terhességem felfedezése óta meg kellett jelennem. Kórházak, rendelők, tanácsadó helyiségek.

Ahhoz képest, hogy szinte egyáltalán nem szoktam orvoshoz járni, elég magas és nehezen emészthető szám.

1. Terhesség megállapítása - nőgyógyászati rendelő (privát). Itt kapjuk az első ultrahangot, ahol kisfiúnk létezése egy apró pötty formájában ölt testet.

2. Laborvizsgálat - teljes vérkép és TSH hormonok, mivel van a pajzsmirigyemben egy pár göböcske, amik potenciálisan okozhatnak gondot terhesség idején. A laborból, ami a Belvárosi és Lipótvárosi Egészségügyi Szolgálat (BLESZ) épületében van, 8 hetes kismama létemre elzavarnak, tekintettel arra, hogy nem vagyok ötödik kerületi lakos. Bizony. A laboros nő egyáltalán nem érez együtt és gyakorlatilag picit sem hatja meg, hogy gyakorlatilag bármikor képes lettem volna lehányni a pultot. Mellesleg az, hogy nem vagyok ötödik kerületi lakos, az előző nyolc évben minimális problémát sem jelentett. Becsületes TB fizető állampolgárként értetlenül állok a történtek előtt. Fuck Blesz Vezetőség. Ezt már régen akartam mondatni.
3. Endokrinológia - vagyis pajzsmirigy-vizsgálat. Blesz. Innen nem zavarnak el, pedig ugyanolyan beutalóm van, mint a laborba volt. 8 hetes terhes vagyok. Az endokrinológus főorvosNŐ közli, hogy a pajzsmirigy okozhat gondot - nem kedves, mert nem vittem korábbi leleteket, amiket hat költözés után már nem találtam meg. Ha nagyon megugrik a nemtudommilyen hormon, akkor elvetélhetek az első trimeszterben. Persze van rá gyógyszer, de menjek el a laborba és majd ha látjuk a hormonszinteket, akkor beszélünk róla. Kapok időpontot 6 héttel későbbi időpontra. Vajon, ha menetközben elvetéltem volna, akkor elnézést kért volna, hogy cseppet sem sürgette az újabb kontrollvizsgálatot, hogy esetleg időben megkapjak minden gyógyszert, ha baj van?
4. Pajzsmirigy ultrahang - semmi különös.

5. Laborvizsgálat Part II. - BLESZ, visszamegyek az endokrinológia beutalójával és arra gondolok, hogy basszátok meg, azért is leveszitek a véremet.

6. 9-10 hetes nőgyógyászati vizsgálat - Barnabás (akkor még nem tudjuk, hogy Barnabás) egy alienszerű valamire emlékeztet, tisztán kivehető fejkóval, kezecskékkel és lábkezdeményekkel. Akkoriban még nem nőtt ki a lába teljes egészében. Viszont roppant aktív kisgyerek, az már most látszik rajta.

7. Védőnő - először. A jogi szabályozás értelmében a védőnő nem választható, a területileg illetékesnél kell bejelentkezni. Nekünk egy kőbányai védőnő jutott, aki alapjában véve jószívű, ellenben a rendelő/tanácsadó helyiségben szó szerint megállt az idő 1972-ben. Ezt fényképekkel dokumentálni is tudom. A tanácsadás vizeletvizsgálatból, mérlegelésből (ruhástól, csizmástól együtt, ami szerintem eléggé csalásnak számít, mert a ruha is legalább 2-3 kg szokott lenni rajtam, és abszolút semmi szükség nincsen arra, hogy holmi felesleges dekákkal frusztráljuk az elhízástól amúgy is rettegő kismamát), vérnyomás- és pulzusmérésből, valamint szabad asszociációs gyakorlatból áll. Ez utóbbi annyit tesz, hogy a védőnő kedvesen mosolyog és ha van kérdésem, akkor azt válaszolja, hogy "Ahogy érzi kismama...". A védőnőt havonta egyszer kell látogatnom és már ő is volt nálunk. Illetve minden egyes látogatás alkalmával megjegyzi, hogyha erre jár, akkor felugrik...Váratlanul.

Mindenfelé bababarát fotók a falon a védőnőnél

8. 12 hetes nőgyógyászati kontroll - ez kötelező. Megmérjük Barnabást, aki halszerű alakzatban, laza testtartásban fejjel préselődik a méhembe. Vagy valamibe ott bent.

9. Endokrinológia - kontroll. 14 hetes terhes vagyok, majdnem 15. Menetközben azért Gergővel (háziorvos) már megállapítottuk, hogy a hormonok is rendben vannak. Ezt a főorvosNŐ is megerősíti. Én csak remélni merem, hogy mégegyszer nem hoz minket össze a sors.

10. Kombinált teszt - kórház, szülőszoba. Ez egy kromoszómavizsgálat, annak megállapítására, hogy a gyerkőcnek van-e valami kromoszóma-rendellenessége. Szerencsére nem volt. Mellesleg a vizsgálat nem került pénzükbe, mert valami cég támogatta. Jobb helyeken tizenötezerért vesztegetnek egy ilyet.

11. Háziorvos - Gergőnél szerencsére. EGK, vérnyomásmérés meg ilyesmik. Kapok influenza-elleni védőoltást is. Igen, igen, én védőoltás-párti vagyok, erről már volt szó korábban.

12. Fogászat - kötelező kontrollvizsgálat. Helyszín: Medconnexus Magánklinika, ahol mindenki nagyon kedves.

13. AFP-vizsgálat - ez első majdnem bekövetkezett ájulás. A vérvételt nem nagyon bírom és a nővérke nem találja a vénámat. Amihez nem kell műértőnek lenni, mert még én is eltalálnám. A vizsgálat szakmai körökben is vitatott. Az eredményt olyan sok tényező befolyásolja, hogy azok említésre sem méltóak. A mi országunk némileg konzervatív ebben a tekintetben és az AFP még mindig a kötelező vizsgálatok között szerepel. Ha egy tanácsot adhatok egy ide tévedő potenciális kismamának, soha semmilyen AFP-vel kapcsolatos dolognak ne olvasson utána.

14. 18 hetes genetikai ultrahang - Barnabás kegyesen megmutatja a fütykösét. Az ultrahang szerint egy héttel már idősebbek vagyunk, mint a számolt idő és ez alapján április 29. körül lesz a nagy esemény.

Ez tegnap készült. Kisfiam, ígérem, ez az első és utolsó kép, amit a szerszámodról közzé teszek.

15. Nőgyógyászati vizsgálat - 25 hetes ultrahang. Barnabás becsült súlya 650 gramm. Nagyfiú. Alig lehet megvizsgálni, annyira mozog. Szerintem nem szereti, ha kívülről ezzel az ultrahangos kütyüvel birizgáljuk.
16. Kötelező cukorterheléses vizsgálat - kórház, szülészet. 2 vérvétel is történik. Nagyon kedves mindenki, ellenben a 75 gramm 2 dl vízben feloldott szőlőcukorhoz szinte semmi gusztusom nincs. Nagy küzdés árán nem hányom ki és szerencsére cukorbeteg sem vagyok.
17. 4D ultrahang - helyszín Medconnexus magánklinika. Mindenki nagyon kedves. Ez nem kötelező, de nagyon alaposan megnézzük Barnabás testrészeit, megszámoljuk az ujjait és felfedezzük, hogy éppen a köldökzsinórt szopogatja. Újabb bizonyosságot szerzünk afelől, hogy Barnabás nem bírja az ultrahang-vizsgálatot. Nem is csesztetjük ezzel többet, már csak az van hátra, ami kötelező. Mellesleg a súlya 682 gramm, egy hét alatt 30 grammot hízott.

(Most nincs időm újraolvasni, mert jött egy vendég, de majd utólag javítom a hibákat - csak az újévi fogadalom kedvéért...)

Értékelés - 2010. évi újévi fogaldalmak és néhány újabb 2011-re

2011-01-09T16:21:00.005+01:00

Tavaly valamikor még az első negyedévben olvastam a kedvenc női magazinomban, hogy az újévi fogadalmaknak leginkább akkor van értelme, ha folyamatosan nyomon követjük és legalább negyedévente felülvizsgáljuk őket. Folyamatos utánkövetésről aligha beszélhetünk az én esetemben, de szóljon mellettem, hogy valamennyire betartottam őket és készítettem egy önkritikus, kimerítő elemzést a megvalósulásról és a meg nem valósulásról is.

Legnagyobb tanulság, hogy nekem talán nem is újévi fogadalmakra lenne szükségem, hanem inkább három, öt vagy tízéves tervekre. Bizonyos dolgok ugyanis igenis kultúra- és gondolkodásmód-váltást igényelnek - csak hogy éljek ezzel a csodálatos vállalati terminológiával. Amit az elmúlt egy évben megtanultam -ha már szóba került a vállalat - az az, hogy egy-egy változás foganatosításához bizony idő kell. És már bekövetkezik, akkor is még nagyon hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ez a mindennapjaink szerves részévé váljon.

A tavalyi évre megfogalmazott fogadalmaimnak csaknem az 50%-át magamévá tettem. Hogy ezt sikernek vagy kudarcnak minősítem-e, az csak nézőpont kérdése. Jöjjön az elemzés és aztán egy pár helyesbítő intézkedés 2011-re. És ígérem ez volt az utolsó vállalati fogalom, amit ma használtam.

~~1. Soha többé nem dobok ki a hűtőből ételt.~~

Nagyon sajnálom, hogy ezt nem sikerült 100%-ig teljesítenem. Teljesítenünk. Ám határozottan fejlődőképesek vagyunk.

2. Anyukámat rábeszélem arra, hogy soha többé ne pakoljon annyi ételt, amit egy napon belül nem tudunk megenni.

☺

~~3. Mindig időben tankolok a verdába és soha többé nem várom meg, hogy kigyulladjon a benzinlámpa.~~

Határozottan kevesebbszer fordult elő 2010-ben, mint korábban, de volt néhány eset, amikor nagyon kérdéses volt, hogy odaérek-e a benzinkútra.

4. Ha mégis eljutnék addig, hogy kigyullad a benzinlámpa és nem tankolok és esetleg vészesen villogni is kezd, soha többé nem hívom fel a gépjárműosztályt afelől érdeklődvén, hogy vajon hány kilométerre elegendő még az üzemanyag.

☺

5. Minden erőmmel és akaratommal törekedni fogok arra, hogy ne csesztessem Gábit azzal, hogy "nyugi, még 70 kilométerre elegendő a benzin", ha az ő autójában ülünk és az ő benzinlámpája gyullad ki.

☺- egyetlen egyszer utaltam arra a lámpa kigyulladása után, hogy ezzel az adag benzinnel még simán elérjük az úticélunkat. Még szerencse, hogy Gábi sokkal fegyelmezettebb az ilyen dolgokban, mint én.

~~6. Soha többé nem várom meg míg kifogy az autómból az ablakmosó folyadék. Különösen nem télen.~~

Itt nagyon-nagyon sokat kell fejlődnöm. Ellenben elmondható, hogy a kocsi belterében, az anyósülés mögött elhelyezett ablakmosó-folyadékkal teli kanna többször is kifolyt, ordenáré bűzt hagyva maga mögött az autóban.

7. Ha mégis előfordulna, akkor soha többé nem kunyizok ablakmosó folyadékot a parkolóban kollégáktól vagy Gábitól.

☺

8. Minden erőmmel és akaratommal törekedni fogok arra, hogy evés után mindig elmosogassam az edényeket.

☺ - milyen ügyesen fogalmaztam meg ezt a passzust itt. A hangsúly a törekedésen van, így az simán nem számít, amikor a fáradtság vagy kedvtelenség győzött a mosogatási vágyam felett.

9. Minden erőmmel és akaratommal törekedni fogok arra, hogy már előző este kikészítsem a másnapi ruhakollekciómat annak érdekében, hogy minél kisebb teret hagyjak a reggeli "nem-vagyok-jó-csaj" és"nincs-mit-felvennem" jelenetnek.

Nahát, erre még csak törekedni sem törekedtem és mondhatom terhesen sokkal súlyosabb az egész problémakör tekintve, hogy egyre több ruha kezd itt-ott szorítani. És most akkor nagyon finoman fogalmazok.

~~10. Lehetőleg időben visszafizetem a hitelkártyámra a tartozásomat. De legalább akkor, amikor jön a banktól a felszólítás a minimumösszeg törlesztésére.~~

Jaj ebben vagyok a legrosszabb. A hülye Citibankos telemarketinges még egy buzi telekölcsönre is rá tudott beszélni, azzal a dumával, hogy láthatóan kevésbé vagyok sietős a felhasznált összeg visszafizetésével és így nekem sokkal jobban megéri egy ilyen féléves cucc, mert ez kedvezőbb kamatozású. Nagyon szégyellem magam emiatt és ez némi viszályt is szított amúgy teljesen harmonikusan működő párkapcsolatomban.

11. Sokkal, de sokkal több szépirodalmat fogok olvasni. De mindenképpen legalább azok a könyveket elolvasom, amiket első felindulásból megveszek egy gigaméretű könyváruházban.

☺Murakami, Tolsztoj, Karinthy, Vonnegut, Faludy stb. csak hogy neveket is említsek.

~~12. Időben befizetem a csekkeket. Ha mégsem, akkor legalább törekedni fogok arra, hogy ne halmozzak fel 2-3 havi hátralékot.~~

Ez szoros összefüggésben van a hitelkártyás sztorival.

13. Nem táplálok lelkiismeret-furdallást a véletlenül, lustaságból, hasfájás vagy bármi más egyéb indok miatt kihagyott edzések után.

☺ - itt persze nagyban közrejátszik, hogy menetközben lett egy Barnabás gyerek a hasamban, aki miatt az év nagy versenyeiről lemaradtam, így az edzés miatt sem kellett aggódnom. Látszólag, de erről majd később a "Testmozgás vs. várandóság télen" bejegyzésben.

~~14. Rendszeresen kidobom a szemetet az autómból.~~

Az autóm gyakorlatilag egy mozgó szemetes. De legalább külön helyre vannak dobálva a PET palackok.

15. Rendszeresítek egy fogkefét és fogkrémet a munkahelyemen is és lehetőleg minden étkezés után fogat fogok mosni.

☺

16. Rábeszélem Gábit arra, hogy igyunk sokkal, de sokkat több csapvizet és ne pazaroljunk pénzt palackozott víz vásárlására. így a környezetet sem terheljük PET palackokkal.

☺ - Valójában leszoktunk a palackozott vizekről.

17. Sokkal többet fogok jótékonykodni. Valószínűleg önkéntes munkával.

☺ - Ha sokkal többet nem is, de volt rá példa.

~~18. Sokkal hamarabb fogok válaszolni az e-mailekre.~~

Vannak dolgok, amelyek oly módon eresztetettek gyökeret, hogy változtatásukhoz legalább egy ötéves tervre van szükség. Utólag is elnézést kérek Ibitől, Kamillától, Anettől, Colintól, Orsitól, akik sokszor heteket várnak/vártak arra, hogy egy kedves válaszlevéllel örvendeztessem meg őket.

19. Gyakrabban fogok fodrászhoz járni.

☺

~~20. Lefogyok legalább négy kilót.~~

Jelentem híztam már hatot.

21. Visszaköltözök a lakásomba.

☺

22. Sokkal, de sokkal kevesebbet fogok pancsolni a fürdőkádban tisztálkodás gyanánt. Törekedni fogok a zuhanyzásra.

☺ - Nem pancsoltam fürdővízben augusztus óta!!!!!!!!!

23. Amennyire csak tehetem, leértékeléseken fogok ruhát vásárolni. Amit kétezerért is meg lehet venni, azért nem fogok 12 ezret adni.

Ó mennyi szép holmit szereztem így. Jobbnál jobbakat. Kizárólag 1000-2000 forintokért.

~~24. Nem csesztetem Gábit, hogy húzzon ki a külső sávba, ha szerintem túl lassan döcög a belsőben.~~

Már lényegesen kevesebbszer szólok be és Gábi is kevesebbszer gondolkozik el az élet nagy dolgain a belső sávban, de mindenkinek az lenne a legjobb, ha legtöbbször csendben maradnék.

25. A recepteket figyelmesen elolvasom, többször is, értelmezem őket és csakis ezután állok neki a főzésnek.

☺

~~26. Van egy forgatókönyv ötletem. Megpróbálom megírni.~~

Igazából azt hittem erre simán elég lesz egy év, de annyira alábecsültem és méltatlanul nem foglalkoztam az ötlettel, hogy magam sem hiszem el, hogy lehetett ennyire könnyelmű fogadalmat tenni és aztán ennyire elhanyagolni. Ez egy hosszabbtávú terv része lesz.

Az áthúzottak értelemszerűen áthúzódnak 2011-re és kiegészülnek néhány frissel.

2011 - (Majdnem) újévi fogadalmak

Időben kezelem/kezeltetem Gábival a csöpögő csapot.
Kitörlöm magam az iwiwről.
Nem káromkodok annyit a Facebook-on.
Egyáltalán nem káromkodok annyit, mint szoktam, mert félek, hogy Barnabásnak a buzi lesz az első szava.
Sokkal több rostos ételt fogok fogyasztani elkerülvén a kínzó székrekedést.
Megszüntetem az OTP-s bankszámlámat.
Kevesebb időt töltök el a Facebook-on.
Kevesebb időt töltök el a ~~buzi~~ Blackberryn.
Nemcsak Gábinak fogok háborogni, ha a majdnem süket felső szomszéd max. hangerővel hallgatja az Önök kérték-et vagy bármi más tévéműsort, hanem ténylegesen fel is megyek hozzá. Akár éjfélkor is.
Lényegesen több bejegyzést írok ebbe a blogba.
Megszerzem a Sheep Man minősítést a Haruki Murakami Reading Challenge-ben.
Gyakrabban szedem/szedetem ki a szemöldökömet.
Felszerelek egy jól világító kis lámpát a fürdőszobai tükör felé, hogy ne a próbafülke reflekor fényeiben kelljen rájönnöm, hogy megint nem szedtem ki a szemöldökömet.
Elkezdek pénzt gyűjteni Gábi 30. szülinapi ajándékára.
Kevesebb CSI-t fogok nézni, ezen belül is kevesebb CSI:Miami-t, különös tekintettel a csütörtöki napra, amikor három rész is van egymás után, amiből kettő premier.
Még szülés előtt megpróbálok bepelenkázni egy kisgyereket, természetesen az anyja felügyeletével és irányításával.
Készítek Bandikáról egy menő fotósorozatot.
Megtanulok muffint sütni.
Nem borulok ki munkahelyi dolgok miatt.
Nem csekkolom le a tesóm aktuális, még-be-nem-mutatott nőit az iwiw-en és/vagy a Facebook-on.
Mindig kijavítom a helyesírási hibákat a bejegyzésekben, még mielőtt közzéteszem őket.

Ha még nem mondtam volna, akkor boldog új évet kívánok mindenkinek. Kicsit megkésve.

Beneveztem!

2011-01-05T11:59:00.003+01:00

Most kivételesen nem egy futóversenyre, bár az is jó lenne már, hanem a Haruki Murakami Reading Challenge-be, Zsuzsival. Mármint ő is benevezett és én is. Nem ígérem, hogy lesznek itt könyvajánlók vagy vélemények, mert nem gondolom, hogy jó lennék ebben, de ha valami érdekesre akadok, akkor azt mindenképpen megosztom. Májusig mindenképpen lesz időm olvasni, utána meglátjuk Barnabás mit engedélyez.

Első: Norwegian Wood.

Jó olvasást mindenkinek 2011-ben is!

Programajánló a Millenáris Teátrumban

2011-01-04T13:10:00.005+01:00

A munkámról és szakmai dolgokról vajmi keveset szoktam írni ezen az oldalon, de most megragadom az alkalmat, hogy egy nagyszerű programsorozatra hívjam fel az olvasó figyelmét.

2o11 az Önkéntesség Európai Éve az Európai Unióban, amelynek soros elnöki posztját éppen Magyarország tölti be az év első hat hónapjában. Ebből az alkalomból a Millenáris Teátrum ad otthon az Önkéntes Turné elnevezés egyhetes rendezvénysorozatnak, ahol tulajdonképpen bárki közelebbről is találkozhat az önkéntesség fogalmával. Ha ez mindeddig ismeretlen dolog lenne számára. Meg persze akkor is, ha nem.

Az egy hét leforgása alatt megtudhatjuk, hogy mit jelent az önkéntesség a kultúra, a sport, az ifjúság, civil szervezetek vagy akár egy nagyvállalat életében. Találkozhatunk igazi, vérbeli önkéntesekkel és találhatunk kedvünkre való önkéntes programot is, ha már magunkévá tettük az önkéntesség szellemiségét.

Hogy hogy jövök én a képbe és miért írok itt erről?

Önkéntes munkáról szerintem akkor beszélhetünk, ha tudásunkkal, tapasztalatunkkal vagy fizikai erőnkkel saját elhatározásunkból, érdek nélkül segítünk olyan személynek vagy szervezetnek, aki/akik ennek a tudásnak, tapasztalatnak és fizikai erőnek híján vannak.

Magyarországon az önkéntesség, mint téma, mint fogalom, mint szabadidős-tevékenység még gyerekcipőben jár. Messze el vagyunk maradva az olyan országoktól mint Ausztrália, Egyesült Államok vagy bármelyik nyugat-európai ország, ahol az önkéntes munka, mint olyan a hétköznapok része és sok évtizedes hagyományokkal rendelkezik.

A mi cégünknél az önkéntesség népszerűsítése, önkéntes tevékenységek szervezése, munkatársak buzdítása arra, hogy kapcsolódjanak be ebbe a fajta vérkeringésbe, többek között én én feladatom. És nagyon örülök, hogy ilyesmi dologgal foglalkozhatok.

Persze még nekem is van tennivalóm az önkéntesség terén, annak ellenére, hogy az elmúlt két évben festettem már kerítést, játszóteret iskolaudvaron, szedtem szemetet a Tisza-parton Szegeden és fotóztam is olyan eseményen, ahol önkéntesek dolgoztak.

Az fent említett rendezvényen egyik leszek azon embereknek, akik a cégünket képviselik a vállalati önkéntes napon és a szervezők kérése - akikkel egyébként nap, mint nap együtt dolgozom különféle önkéntes projektekben - egy kerekasztal beszélgetésen is részt veszek más vállalatok képviselőivel és civil tanácsadókkal.

A rendezvénysorozatról megjelent egy Pesti Est különszám is, tessék lapozgatni:

Open publication - Free publishing - More rendezveny

A programokra pedig gyertek el, jó lesz!

2010 számokban

2011-01-03T17:20:00.004+01:00

51
bejegyzés, amit ebbe a blogba írtam

52
bejegyzéssel kevesebb, mint tavaly. Ezt most utólagos is sajnálom.

228
hozzászólás, ami ehhez a sokkal kevesebb íráshoz érkezett. Ezúton is köszönöm, minden kedves érdeklődőnek és aktív olvasónak.

60
külföldön töltött éjszaka

45
ebből Szófiában a Kempinskiben

13792
km, amit repülővel tettem meg

12
vendégszerző a "Ki az a Jenny?" c. íráson keresztül

26
érdekes kulcsszó, amivel rátaláltak a blogomra:

klebsiella ozaenae - halvány gőzöm sincs, hogy ez mi lehet
agyvíz orrfolyás
a kurva anyjukat pot kívánok - ez többször is előfordul, ékezet nélkül is és egybeírva is
bivalybasznád angolul
nyilvános pisilés
"lúdtalpam van" fodrász - szeretném jelezni, hogy lúdtalppal leginkább ortopéd szakorvoshoz kell menni, nem fodrászhoz
"szerettem volna mezítláb" - de mit???
anyós fuck - na, hát ehhez biztosan nem adtam fogódzót
amalgám máshova is került - jajaj, vajon hova?
basa laci szerelme - de ki az a basa laci?
chris cornell jóképű - kétség nem fér hozzá
elpattant idegszálak - vajon elpattanás előtt vagy után keresett idevonatkozó tartalmat
faszomat szeretném növeszteni - jó tanács: nem a méret a lényeg, legyen inkább játékos...
firkás edem - ő egy eddig ismeretlen karakter valamelyik Rejtő regényből?
guppi népliget - a guppi nem egy hal? vagy az guppie?
harisnyába pisilés - az olvasó majdnem 8 percet tartózkodott az oldalon, de szerintem ide vonatkozó információt nem talált
káposztásmegyer fogorvos - már bánom, hogy az a bizonyos írás nem tartalmaz konkrét nevet
könny és takony hollywoodban - hm...
langhetto benzinlámpa - sajnos ebben a témában sem tudok segíteni, de ezzel a kulcsszóval első vagyok a Google találati listában

lululu van egy kis almám - nem kérdés, hogy ez a kedvencek kedvence
mcleod lányai steve nyaklánca - pedig az én kedvenc sorozatom a CSI bármilyen verzióban
mit vegyek fel diszkóba - valami dögöset
olasz férfi szeretnék magamnak - akkor leginkább egy olasz blogon kellene olvasgatni
szem alatti táskák, aurobin - egy biztos, az aurobint még csak véletlenül sem a szem alá kell kenni, hanem valami egészen más helyre
takaró kalitkára
őrlőt hus recept képekel - egy picivel jobb helyesírással a receptkeresés is hatékonyabb lenne

4
futóverseny, amit terhesség miatt kihagytam

1
visszaköltözés az én lakásomba

12
valóra váltott újévi fogadalom a 26-ból

16
hányással töltött hét terhesség miatt

1
alkalom, amikor egy férfi arra kért, hogy legyek a felesége

1
alkalom, amikor igen mondtam ennek a férfinak

2
barát elvesztése szimpla hülyeség miatt :-(

10
kilogramm kenyér kb, amit az első trimeszterben magamba tolhattam a nap legkülönbözőbb időszakaiban

2
alkalom, amikor nem éltem állampolgári kötelezettségemmel és nem szavaztam bizalmat a jelenlegi kormányunknak

12544575643
alkalom, amikor azt gondoltam, hogy mindezt helyesen tettem

7
nap, amikor egyfolytában tüntetni akartam a forint gyengülése miatt

0
barát, aki ebben partner lett volna

9
kedvenc írás

10
új követő a Láb Blogon.

53
rajongó a Láb Blog Facebook oldalán

4.
helyezés, amit a Láb Blog elért a Goldenblog versenyben fotóblog kategóriában

6
katasztrofális, helyrehozhatatlan nap Franciaországban

16
vendég a blogtalálkozón a Városligetben

15
óra utazás egy Fiattal és Z-vel meg a gyerekével Olaszból

2
alkalom, amikor ismét körbefutottam a Balatont

és végül

1
azaz egy sikeresen megtermékenyített petesejt, akit ma már Barnabásban hívnak

Jön! Jön! Jön! 2010 újévi fogadalmak - az értékelés....

A munkahelyi stresszről

2010-12-28T13:40:00.004+01:00

Sajnálom, hogy mostanában nem volt időm írni, pedig igazán úgy terveztem, hogyha egyszer várandós leszek, akkor annak bizony minden mozzanatát megörökítem. Persze mentegetőzhetnék, hogy kevés megörökítenivaló van azon, ha a heteken keresztül csak hányunk és próbálunk békésen átvészelni minden napot, de ez egyáltalán nem lenne jó mentség. Már csak azért sem, mert a hányás hellyel-közzel elmúlt (néha még becsúszik egy-egy happening reggelente) és azért lenne is miről írni. Barnabás egyre aktívabb és figyelemreméltó, hogy micsoda rúgásokkal ad életjelet magáról, különösen akkor, amikor kap egy kis ennivalót a zsinóron keresztül. Kedvenc tornagyakorlata, amikor a hólyagomon szteppel és közben a fejét a gyomromba fúrja. Legalábbis gondolom, hogy valami ilyesmi pózban lehet néha a visszatérő terhességi reflux jelentétéből és hihetetlen gyakorisággal jelentkező vizelési ingerből.

Ráadásul még férjhez is megyek.

Szóval téma van, de egyszerűen csak nem volt időm, bevallom töredelmesen.
Előkészületben lévő témák:

éveleji újévi fogadalmak felülvizsgálata
2o1o számokban - hagyományosan már a tavalyi összegzés mintájára
a kismamaság és a mozgásgazdag/szegény életmód
Terhesség pro&kontra - rendhagyó formában
Programajánló január első hetére

Orvosi utasításra most Barnabással itthon leszünk egy pár hétig, tekintettel arra, hogy egy 150% százalékkal pörgő rendszerbevezetés a munkahelyen semmiképp sem kedvez egy kisbabának.

Ennek apropóján most megtöröm a csendet egy idevágó témával, amit a minden év végén megjelenő céges életmód magazinunkba írtam. Bár szokatlan bejegyzés ez itt, de hátha valakinek hasznos lesz egyszercsak. Jó olvasást, aztán ne tessék túl sokat idegeskedni!

Íme:

Megszüntetni nem tudod – optimalizáld!

A munkahelyi stressz korántsem a kedvenc témánk. Lehet szeretni vagy éppen nem szeretni, de létezését semmiképpen sem tagadhatjuk. Kialakulását rendkívül sok tényező befolyásolja – határidők, munkatársainkkal való kapcsolataink, a munka és magánélet egyensúlya stb. Jó tudni, hogy a kis mennyiségű stressz jótékony hatással lehet ránk, ám fontos, hogy idejekorán felismerjük, amikor ez már nem egészséges. Ahány forrása van a munkahelyi stressznek, annyi megoldási út is létezik.

Minden vállalat életében vannak stresszesebb és nyugodtabb időszakok és így van ez nálunk is. Az SAP bevezetése mindannyiunkra nehéz terheket ró: egy új rendszert kell megismernünk és használnunk zökkenőmentesen januártól, amely szinte minden munkafolyamatot és ezzel a mindennapi gyakorlatainkat is megváltoztatja. Bizonyára megterhelő az évvégi zárás és a jövő évi indulás, amely mindenkire hatással lesz.

Most néhány tippet és trükköt mutatunk be nektek, amelyet viszonylag gyorsan alkalmazhattok, ha úgy érzitek, hogy összecsapnak fejetek felett a hullámok.

1. Ismerd fel!
Ahhoz, hogy a stressz ne merítsen ki hosszú távon, fontos, hogy megtanuld felismerni és megoldani azokat a helyzeteket, amelyek szorongást vagy agressziót váltanak ki belőled.

2. Tervezz előre!

A stressz egyik fő oka a nem megfelelő időgazdálkodás. Gyakran nem gondoljuk át a ránk váró teendőket, így végül sok mindenre nem is tudunk időt szakítani. Ezt viszonylag egyszerűen elkerülhetjük, ha beírjuk a naptárunkba a fontos dolgokat, telefonunkban vagy a levelezőrendszerben emlékeztetőt állítunk be halaszthatatlan teendőinkhez.

3. Gazdálkodj okosan – az időddel és az energiáiddal!

Oszd be idődet, és kérd meg a főnöködet, hogy lehetőség szerint előre tájékoztasson az elvégzendő feladatokról: ha látod magad előtt, mely feladatra mennyi ideje jut, sokkal könnyebben birkózik meg velük. Ha ez kivitelezhetetlennek tűnik, akkor mindig koncentrálj az éppen elvégzendő feladatra és ne a jövő miatt aggódj!

4. Listázz!

Akár heti, akár napi rendszerességgel gondold át feladataidat és készíts listát róluk. Ugyanakkor ne próbáld magad görcsösen tartani ehhez a listához, inkább csak iránymutatásként kezeld. Ha menetközben elvégeztél egy olyan feladatot, ami eredetileg nem is volt a listán, gyorsan írd fel és húzd is ki. Elégedettséggel fog eltölteni.

5. Priorizálj!

Sokszor összecsapnak fejünk felett a hullámok. Bármennyire sok dolgod is van, próbálj meg egy időben csak egy feladattal foglalkozni. Kezdd a legfontosabbal vagy a legnehezebbel, így hamar túlleszel rajta és legalább emiatt nem kell majd aggodalmaskodnod a nap hátralévő részében.

5. Tarts szünet!
A nyugodt hangulat elérése érdekében tarts óránként 5-6 perc szünetet. Igyál egy teát munkatársaiddal vagy mozgasd meg hátizmaidat, nyakizmaidat az íróasztal mellett. Jó idő esetén, sétálj egy nagy kört a parkolóban.

7. Barátkozz!
Néha nem is gondolnád milyen kedves emberek vesznek körül! Ismerd meg jobban a kollégáidat, beszélgessetek időnként másról is, mint munkáról. Kérdezd meg milyen az új autója, nézegessetek nyaralós képeket vagy elemezzétek ki a tegnap esti meccset/Barátok közt-öt. Egy kis barátkozás oldottabb hangulatot teremt. Ha nincs témátok, válasszatok ki egy jó kis Testébresztő eseményt és sportoljatok együtt!

8. Békülj!
Ha még nem barátkoztatok össze vagy jól sikerült a barátkozás és problémád adódik valamelyik kollégáddal, igyekezz azonnal rendezni a helyzetet. Ismerjétek és értsétek meg egymás álláspontját, így a jövőben könnyebben el tudjátok kerülni a konfliktusokat.

9. Bambulj!
Nem is gondolnánk, hogy a bambulás az egyik leghatékonyabb stresszoldó eszközünk! És ez nem népi hiedelem! Kutatók szerint a bambulás egy nagyon rövid ideig tartó transzállapot, amikor néhány másodpercig vagy akár percekig csak és kizárólag önmagunkkal foglalkozzunk. Bambulás után gyakran azt tapasztaljuk, hogy megszáll bennünket az ihlet és csak úgy burjánzanak fejünkben a jobbnál jobb gondolatok! Roppant olcsó és bárhol alkalmazható megoldás!

10. Szerezz be szobanövényeket!
A szobanövények meghittséget, otthonosságot sugároznak, és közben az iroda levegőjét is frissítik. Gondozásukat vállalatunknál kertészek végzik, így e téren sajnos nem számíthatunk kikapcsolódósára, de mindenképpen gyönyörködhetünk bennük.

11. Lélegezz!
Ha már sikerült növényeket szerezned, lélegezz! Stresszhelyzetben tudatosan igyekezz lelassítani a légzésedet. Ezzel azt üzened az idegrendszerednek, hogy megnyugodhat, nincs vészhelyzet. Máris képes leszel higgadtabban szemlélni az eseményeket.

KONFLIKTUSKEZELÉS – TÉVHITEK ÉS IGAZSÁGOK

TÉVHIT

A konfliktusnak nincs funkciója.
A konfliktus kommunikációs rövidzárlatot okok.
Ha elkerüljük, akkor a konfliktus meg sem történik.
Minden konfliktus megoldható.
A konfliktusnak mindig van egy győztese és egy vesztese.

IGAZSÁG

A konfliktus elkerülhetetlen.
A legtöbb konfliktus kezelhető.
A konfliktusnak kapcsolatépítő ereje lehet.
A konfliktus előmozdíthatja a változást.

IDŐGAZDÁLKODÁS

Írsz napi listát a feladataidról?
Priorizálod a napi feladataidat?
Végrehajtasz minden feladatot a listádról?
Rend van az íróasztalodon?
Határidő előtt befejezed a feladataidat?
Leírod a céljaidait?
Teszel azért mindennap valami apróságot, hogy teljesítsd őket?
Időben belekezdesz és befejezed a feladataidat?

MIT TEHETSZ TE A STRESSZ CSÖKKENTÉSE ÉRDEKÉBEN?

Legyél tisztában a határaiddal, ismerd fel a téged befolyásoló stresszfaktorokat és dolgozz ki megoldásokat kezelésükre!
Strukturálj és priorizálj!
Merj nemet mondani felettesednek és kollégáidnak azokra a feladatokra, amelyekről úgy érzed, hogy meghaladják képességeidet!
Légy konstruktív és törekedj a megoldás keresésére, amikor az lehetséges.
Kérdezz és kérj segítséget közvetlen felettesedtől és kollégáidtól szükség esetén.
Oszd meg aggodalmaidat családtagjaiddal, barátaiddal vagy kollégáiddal.
Az életedet te irányítsd és fogadd el a megváltozhatatlant.
Folytass aktív és egészséges életmódot – figyelj oda a kiegyensúlyozott étrendre és a rendszeres testmozgásra.
Szánj időt a pihenésre és élvezd ki a kedvenc időtöltésedet! Tanulj meg relaxálni!
Tudatosítsd magadban, hogy mi az igazán fontos dolog számodra az életben.

Képzelj el egy lovat!

2010-12-10T11:38:00.004+01:00

Tegnap este a következőt játszottuk Gábival lefekvés előtt.

Gábi: Képzelj el egy lovat!
Én: Megvan.
Gábi: Most mondd el nekem hogy néz ki.
Én: Szürke. Vagy inkább szürkés. Hosszú sörénye van és farka és lobog. Mintha futna. Egy tengerparton. Van egy kis fehér a mellkasán. Vagy nem tudom, hogy hívják ezt a részt a lovon, de ott elöl fehér neki.

Gábi:Most képzelj egy egy embert!
Én: Ok.
Gábi: Hogy néz ki?
Én: Férfi. Szakállas. Barna hajú. Úgy 35-40 körüli. Kicsit köpcös.

Gábi tudományos kísérletét az a tény ihlette, hogy megtudtuk, hogy a hasamban egy kisfiú lubickol. Eddig egy picit absztraktabb volt vele kapcsolatot teremteni, mert nem igazán tudtuk, hogy hogyan szólítsuk. Legtöbbször csak simán kisbabának, néha bábunak vagy gólemnek, mert Gábi szerint mindkettő a kisbaba szinonimája.

Most azonban már tudjuk, hogy egy izgága kisfiúval van dolgunk és így sokkal egyszerűbb vele beszélgetni és elképzelni, hogy mit csinálhat odabent.

A játék azonban annyira tetszett, hogy tovább folytattuk.

Én: Na most te képzeld el...mondjuk...de nem ér sokáig gondolkozni..egy halat!
Gábi: Megvan.
Én: Milyen?
Gábi: Sima átlagos hal kopoltyúval és pikkelyekkel.
Én: Semmi több?
Gábi: Semmi.
Én: De hát annyiféle hal van. Aranyhal. Guppi. Tengeri. Folyami. Kicsi. Nagy...Na jó, most képzelj el egy tehenet.
Gábi: Megvan.
Én: Milyen?
Gábi: Sima átlagos tehén.
Én: Na nem már....
Gábi: Na jó, olyan rajzfilmszerű....

Remélem Barnabás az anyukája képzelőerejét örökli majd ;-)

Hogyan ne fossuk körbe a vécét a női mosdóban?

2010-11-09T18:47:00.007+01:00

Egy pár napja lamentálok ezen a bejegyzésen, mert mégiscsak elég bizarr téma, már csak azért is, mert az ilyen és hasonló témájú dolgok általában nem témái a hétköznapi beszélgetéseknek. Ám ma újabb ihletet kaptam és ráadásul rajongok a "hogyan-ne" cikkekért.

Akitől esetleg távol állnak az ilyen naturális témák, azt arra kérem ne olvasson tovább.

A téma gyakorlatilag a lábaink előtt hever. Nem szó szerint, hanem filozofikusan. A problémakörrel én szinte nap, mint nap találkozom - nem tudom más munkahelyek hogy van nak a ezzel - de már az első munkahelyemen is komolyan foglalkoztatott a dolog. Többnyire azért, mert nehezemre esik elképzelni, hogy nőtársaink, kontrollálatlan cselekedeteik nyomán, hogyan képesek oly mértékű kellemetlen perceket okozni az őket követők számára, mint aminek én szemtanúja voltam az elmúlt egy hétben háromszor is. Ma harmadjára.

Szeretném kinyilatkoztatni, hogy roppant kényelmetlen érzés naponta többször is szembetalálni magamat egy szinte deszkáig körbefosott vécével.

Hogyan ne fossuk körbe a vécét a női mosdóban?

1. Először is táplálkozzunk egészségesen! A folyadékban és rostban gazdag, napi többszöri táplálkozásnak köszönhetően beleink valószínűleg egészségesen fognak működni. Ennek következtében valószínűleg a napi székletürítésünk is zökkenő- és problémamentes lesz. Vagyis elkerülhető lesz, hogy a szar tekintélyt parancsoló módon elemi erővel törjön ki testünkből, így valószínűleg úgy távozhatunk a mellékhelyiségből, hogy a wc kagylót és a deszkát is tisztán bocsátjuk a bennünket követő rendelkezésére.

2. Az egészséges táplálkozás mellett ugyanakkor becsúszhatnak kisebb balesetek, egy gyomorrontás vagy hasmenés bármilyen okból kifolyólag, amikor bizony mi magunk sem vagyunk teljesen urai a bennünk zajló folyamatnak. Kulcsfontosságú, hogy ilyen hirtelen esetekben is szánjunk arra pár másodpercet, hogy vécépapír tekercsből letépjünk kb. 2 x 30-35 centit - dupla vastagságban - amellyel gondosan letakargatjuk a vécédeszkát. Szerencsések azok a munkahelyek, amelyek rendelkeznek mindenféle fertőtlenítő megoldással a vécédeszka sterilen tartására. Erre mindenféle higiéniai okokból van szükség, mert nem tudhatjuk ki ült előttünk azon a helyen és hogy vajon rendeltetésszerűen használta-e azt.

3. Az előző pontban említett intézkedésekre azért van szükség, különösen hirtelen jött esetekben, hogy elfelejtsük a síugró pozíciót. Ebben a helyzetben ugyanis - a kedvezőtlen elhelyezkedés miatt - szinte elkerülhetetlen, hogy körbeszarjuk az egész kagylót. Mindamellett fárasztó és gátolja az ellazulást.

4. Miután gondosan leterítettük a deszkát és meggyőződtünk arról, hogy bőrünk nem érintkezhet a felülettel, helyezkedjünk el kényelmesen. Ez némileg nehézkes lehet és közel sem biztos, hogy elsőre sikerül, mert a munkahelyi vécé egyáltalán nem az a hely, ahol átszellemülten lehet meditálni. Ha az ellazulással adódna némi gondunk, akkor képzeljük el azt, hogy a tevékenység, amelyet éppen végezni készülünk a világ legtermészetesebb dolga. Rajtunk kívül kivétel nélkül minden ember csinálja, hol megfelelő gyakorisággal, hol ettől eltérő módon. Egyben azonban biztosak lehetünk - munkatársaink is szarnak nap, mint nap, csak nem feltétlenül beszélnek róla két meeting között vagy az ebéd után a kávézás alkalmával.

5. Ha mégis megtörtént a baleset és sikerült körbefosnunk az egész kagylót, akkor vegyük a fáradtságot és hajoljunk le a vécé jobb vagy baloldalán található vécékeféért, ragadjuk meg és használjuk rendeltetésszerűen.

6. Ha ezt elfelejtenénk megtenni vagy egyszerűen csak nincs hozzá merszünk, akkor hívjuk fel az office managert, lazán kenjük másra mocskos kis bűnünket és kérjük meg, hogy intézkedjen helyiség rendbetételéről. Így a dolog rövid időn belül a takarítószemélyzet tudomására jut, akik, szegények, kénytelenek lesznek helyrehozni az eredeti állapotot.

7. Végezetül gondoljunk munkatársainkra, akikkel egymásra utaltan, napi 8-9 órában együtt termeljük a GDP-t és talán jókat is beszélgetünk cigi és/vagy ebédszünetben. Vajon mit feltételeznek majd rólunk, ha a mocskos kis akciónk után éppen utánunk toppanunk meg helyiségbe?

Ajánlom ezt a bejegyzést minden volt, jelenlegi és leendő munkatársamnak a békés egymás mellett élés érdekében.

A kisbabámat pedig megkérem arra, hogy ne haragudjon az anyjára, amiért annak ilyen mocskos a szája.

Első trimeszter - egyéni változók függvényében

2010-11-02T18:30:00.005+01:00

Az örökérvényű kedvenc mondásomat- amiből általában több is van és általában úgy kezdődik, hogy a világon kétféle ember van - most az árnyaltabb fogalmazás érdekében további részletekre bontom. A világon kétfajta kismama van: az egyik, aki rosszul van az első trimeszterben és a másik, akinek egyáltalán meg sem kottyan a dolog.

Ami engem illet, én az első csoportba tartozom és azon kismamák táborát gazdagítom, akik bizony cudarul viselik az első heteket. Korábban azt gondoltam, hogy amikor majd eljutok ehhez bejegyzéshez, akkor már minden bizonnyal kirobbanó formában leszek a nyugodt és energikus második trimeszterben, élvezem annak minden percét, átszellemülök, jókat eszem és félelmetes nyugalomban töltöm a hétköznapokat és persze múltidőben elmesélem az első 12 hét minden viszontagságát. Mert hogy ez már a második trimeszter a maga 14 hetével és egy hét centis kis izgő-mozgóval a hasamban.

Ám ez nyilván nem így lett, mert akkor mindezt nem írtam volna le.

A terhességben az a legszebb, hogy nem rendelkezik univerzális jellemzőkkel vagy olyan egyértelmű tulajdonságokkal, amelyek mindenkire egyaránt érvényesek lennének, hanem mindenki teljesen egyéni módon reagál erre a megváltozott helyzetre. Például ne higgyük el feltétlenül senkinek, hogy minden jobb lesz a 12. héttől, mert ez egyáltalán nem biztos, hogy a mi esetünkben is így lesz. Ellenkező esetben csak várjuk a 12. hét fordulóját, mint a Messiást és csalódottan tapasztaljuk, hogy mi bizony továbbra is csak hányunk. Annak se dőljünk be, hogy reggel, még az ágyban fekve elmajszolt kis gyömbéres keksz csillapítja hányingerünket, mert előfordul, hogy ugyanúgy hányunk tőle - vagy még jobban - mint az előző reggel. A reggeli émelygés elnevezésből még csak véletlenül se következtessünk arra, hogy ez csak reggel történik - bár bevallom az elnevezés tényleg nagyon megtévesztő - mert a nap bármely időszakában bekövetkezhet, sőt estére az émelygésből vaskos hányás is kialakulhat.

Ha nagyon egyszerűen szeretném szemléltetni ezt az elmúlt időszakot és hogy min megyek keresztül, akkor leginkább a másnapossághoz hasonlítanám a dolgot. Több hete állandóan olyan érzésem van, mintha félelmetes módon berúgtam volna az előző este és most mocskosul másnapos vagyok. Az a fajta másnaposság, amikor egy házibuliban a bort sörrel keverjük - csak mert jó a hangulat - és aztán éjfél körül valaki rábeszél, hogy igyunk már egy pálinkát a konyhában...a régi szép idők emlékére. És tudod, ott abban a pillanatban, hogy elvesztél, menthetetlen lesz a holnap. És a holnap menthetetlen, hasznavehetetlen és persze fogadkozunk, hogy ilyet aztán soha többé, bla..bla.

(Persze félreértés ne essék, a terhesség csodáját még csak véletlenül sem aljasítom le egy ilyen profán hasonlattal, de gondoltam így egyszerűbb elképzelni a dolgot mindazoknak, akik ezen még nem mentek keresztül.)

De lássuk akkor bővebben, hogyan hangzik ez szépen, egyszerű, illusztrálatlan kijelentő mondatok formájában.

Reggeli émelygés: mint ahogy arra az imént fentebb is hivatkoztam, oszlassunk el egy tévhitet az első trimeszterrel kapcsolatban, ami észrevehetetlenül talmi bizakodásra készteti az amúgy önmagát kereső kismamát a terhesség korai időszakában. A reggeli émelygés nem múlik el a reggel elmúlásával, bármeddig is tartson az a reggel. Van úgy, hogy már egészen kora reggel - jellemzően hajnalban - jelentkezik és álmunkból riaszt fel. Van úgy, hogy megmarad egész délelőtt, hol kisebb, hol nagyobb intenzitásokkal jelentkezik délután és egyre intenzívebbé válik estére. Nálam tízből kilencszer párosult hányással ébredés után, még reggeli előtt, de egyszer büszkén tűrtem és csak a reggeli után hánytam. Én csak az első öt hétben nem hánytam, de azóta is minden reggel - ami megdönti második tévhitünket, miszerint a reggeli émelygés az első trimeszter végével elmúlik egyik pillanatról a másikra.

Álmosság: az első trimeszternek minden bizonnyal ez az egyik legkedveltebb "mellékhatása". Legalábbis akkor, amikor van ágy a közelünkben és lehetőségünk is van szunnyadni egyet. Amikor az irodában vagyunk és koncentrálnunk kéne, akkor egyáltalán nem vicces, hogy gyakorlatilag vérben úszik a szemünk és folyik a könnyünk a félpercenként bekövetkező ásítások következtében. Kis testünk már érzékeli, hogy egy még kisebb testű lény pöffeszkedik odabent és mint egy ötcsillagos szállodában élvezi az all-inclusive ellátást. Mivel ilyenkor fejlődik ki mindene, hihetetlen mennyiségű energiát szív le az anyukájától, aki emiatt önfeláldozóan csak alszik és alszik, amikor lehetősége van rá. Kanapén, autóban, film közben, ebéd készítés helyett, kora délután, késő délután és kora este. A kora esti elszenderedés gyakran reggeli tartó alvássá fajul.

Gyakori pisilés: azt hinnénk, hogy ez csak a terhesség vége felé jelentkezik, amikor focilabdányi méhünk nyomja a hólyagot, de sajnos ez is önámítás. Az elején bizony a cuki kis terhességi hormonok miatt van - őket egyébként szeretni és tisztelni kell, mert védik a VIP vendéget a luxuslakosztályban. A nap világosabbik felében nincs is ezzel semmi baj, mert az ember rutinosan, szinte észrevétlenül végzi ezt a hétköznapi tevékenységet, ám a háromszori éjszakai ébredés már korántsem vicces. Szerintem ez azért van, hogy már az első trimeszterben felkészüljünk a harmadikra.

Éjszakai evés: az éjszakai evés a gyakori éjszakai pisiléssel van összefüggésben és legtöbbször hajnal négykor következik be a túl korán jelentkező reggeli émelygés miatt. Én legalábbis erre a következtetésre jutottam. A rizikó ezzel a tünettel kapcsolatban az, hogy vajon az étel bent marad-e vagy lendületesen távozik miután visszafeküdtünk békésen szundikáló, a történésekből mit sem észlelő párunk mellé. Tízből ötször bent maradt. Szerencsére ez a tünet alábbhagyott egy-két hete.

Étvágytalanság: azt hihetnénk, hogy ez ellentmondásban van az éjszakai evéskényszerrel, de igazából nincs, mert éjszaka sem jó kedvünkből eszünk, hanem a hányinger csillapítása céljából. Mindezzel együtt legtöbbször szinte egyáltalán nem vagyok éhes - illetve nem érzek éhségérzetet, csak hirtelen rámtörő hányingert és gyengeséget, amiből arra következtetek, hogy ennem kell.

Gyomorsav-túltengés: minden fent említett tüneten túl azonban a hab a tortán a váratlanul megjelenő gyomorsav. Nekem ilyenem ugyanis sosem volt korábban. Eleinte azt sem tudtam, hogy mi ez, csak valami baromira feszítette a mellkasomat és szinte elviselhetetlenül égett a nyelőcsövem. Ez a második legkevésbé kedvelt tünet, mert komoly fegyelemre késztet az étkezési szokásokkal kapcsolatban: meghatározó, hogy mikor, mit és hogyan eszem. A junk food-ról már magamtól is lemondtam a kisbaba javára, de nehezen dolgoztam fel az olyan ételek elvesztését, mint a paradicsom vagy káposzta.

Terhességi reflux: a dobogó legtetején a legkevésbé kedvelt tünet. Ha a gyomorsav-túltengés a hab a tortán, akkor a reflux a csokireszelék a habon - csak hogy ezzel a nagyszerű hasonlattal éljek a tökéletes ALDI reklámból. A reflux megjelenése okozta a hányás reneszánszát az első trimeszter derekán - egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy mi ez. Kínomban utánaolvastam, pedig kizárólag a kisbaba fejlődésével kapcsolatos heti rövid szösszeneteket vagyok hajlandó olvasni a terhességgel kapcsolatban. A szeretni való terhességi hormonok okozzák, akik galád módon elgyengítik az emésztőizmokat, így a gyomor nem a bélrendszer felé küldi a táplálékot, hanem vissza a nyelőcsőbe. Ez a legnagyobb cukiság az egész terhességgel kapcsolatban, amely a már eleve szárnyaszegett étkezési szokásainkat csak tovább tépázza.

Mindezek ellenére persze boldog vagyok és ezt sem panaszkodásnak szántam - remélem nem hatott annak - csak szerettem volna megörökíteni ezeket a fantasztikus élményeket az utókor számára, hogy amikor kezdetét veszi a második trimeszter energikus és átszellemült szakasza - amire már nagyon várunk - vagy legalább akkor, amikor a gyerek elmegy egyetemre, legyen min röhögni.

Breaking news!

2010-10-29T17:45:00.003+02:00

Na végre elő lehet állni a nagy sztorival.

Tessék olvasni ezt is és ezt is és hamarosan újabbak jönnek.

Ősszel a Népligetben

2010-10-21T20:11:00.001+02:00

"Itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig énnekem, tudja Isten, hogy mi okból, szeretem, de szeretem. "

Ezeket ma fotóztam.

Népliget ősszel

Na akkor lássuk a medvét

2010-10-06T19:00:00.003+02:00

Több napja, hete készülök ám arra, hogy adok hírt magamról. A hallgatásnak van most több oka is, amit szépen lassan el fogok mondani, de talán visszamegyek először oda, ahol kezdődött. A Goldenblog versenyhez.

Én nem ismertem korábban ezt a Goldenblog dolgot, kivéve a fotós részét, mert egyszer egy fotós barátom mesélt róla. Illetve a Best of Semmiről. Az egyszerű, de nagyszerű ötleten felbuzdulva, vettem a bátorságot és beneveztem a Láb Blogot. Aztán el-el tévedtem a blogverseny oldalán és rátaláltam a komplex blogok kategóriájára. Beleolvasgattam a blogokba és rendre végigfutottam a hozzászólásokat is.

Annak ellenére, hogy ezek számomra ismeretlen emberek hozzászólásai voltak, legtöbbször minősíthetetlen formában, elkezdtem gondolkozni. Kicsit megrázott az, hogy micsoda "elvárások" vannak a blogokkal kapcsolatban és az emberek mennyire nem értékelik az én-blogokat. Gondolat gondolatot követett a fejemben és alapvetően kishitű emberként megmagyaráztam magamnak, hogy alapvetően tök érdektelen dolgokról írok, legtöbbször magamról (vagy alapvetően középpontban önmagammal). Ezen az oldalon nincs tematika, nem szervezem az írásokat egyetlen téma köré. Nincs benne struktúra. Semmilyen jó (köz vagy nemes) ügyet nem szolgál, persze azontúl, hogy az elmémnek jót tesz, de ez azért mégsem "ügy". Nincsen jól körülhatárolt célcsoportja az oldalnak és nem szervezek/propagálok semmilyen underground mozgalmat sem. Nem adok tanácsokat és szakérteni sem szakértek semmit. Attól meg aztán felettébb távol állok, hogy valaha is író, publicista vagy firkász váljék belőlem valamilyen B kategóriás magazinnál.

Ráadásul arra sincs időm, hogy rendszeresen írjak.

Így eljutottam először is oda, hogyha ez az egész pusztán az én pszichémnek tesz jót, akkor miért csinálom mindezt ilyen nyilvános helyen, hiszen gondolataim megfogalmazására tökéletesen alkalmas lenne a Moleskine is.

Innen pedig egyenes ágon jött a következtetés, hogy miért terhelem az olvasókat a személyes gondolataimmal, problémáimmal, sokszor sarkalatos véleménynyilvánításaimmal, érzéseimmel.

És pillanatok alatt belém ragadt a szó.

Belém ragadt a franciaországi élménybeszámoló.
Belém ragadt egy nyílt levél Nicolas Sarkozynek arról, hogy hogyan lehetne a franciákat némi vendégszeretetre tanítani.
Belém ragadt egy nyílt levél Rogán Antalnak.

Ez a dolgok egyik része.

Vannak elraktározva történetek, de ezeket még egy picit csiszolgatni kell.
Illetve előkészületben van egy nyilvános bocsánatkérő levél és egy nyilvános köszönőlevél - de mindenről a maga idejében.

Most pedig szerfelett kíváncsi lennék arra, hogy más bloggerek hogyan viszonyulnak ehhez az egész blogírásos dologhoz?

Mindenkitől elnézést kérek, akinek hazudtam az előző két napban és azoktól is, akiknek még fogok is a következő hetekben

2010-09-06T19:17:00.005+02:00

Az elmúlt két napban szinte minden második embernek hazudtam. Megállás nélkül. Azt ugyanis nagyon nehéz elhallgatni, hogy egy szemmel láthatóan jó formában lévő és alapvetően edzett futó - ez lennék én - miért hagy ki egy félmaratont. Különösen egy közelgő maraton előszobájában.

A hazugság viszonylag egyszerű volt. Elsőre. Azt találtam ki, hogy megfáztam és legyengült a szervezetem. A legtöbben így reagáltak: "Ugyan már, emlékezetből is lefutod!" "Neked ez csak bemelegítés a maraton előtt!"

Így hozzátettem azt is, hogy lázas voltam és még nem erősödtem meg. "Nem baj, majd hozok neked akkor egy kis pálinkát, az helyre hoz! :-)"

Még ezt is kidumáltam, mondván Gábi fut és én vagyok a sofőr, köszönöm szépen, nem ihatok.

Státusz - kicsivel később

Hazudok arról, hogy miért nem futok. Hazudok arról, hogy miért nézek úgy ki, mint a kétnapos hulla. Hazudok arról, hogy miért nem megyek dolgozni. Amiről nem hazudok, de mélyen hallgatok az az, hogy miért nem írok. Miért is nem. Mert az egyik okot már megmagyaráztam.

Hazudok fűnek-fának, ha tetszik, ha nem. Többnyire nem tetszik, mert ez egy örömteli állapot és babona ide vagy oda, jobban esik, amikor erről lehet beszélgetni.

Nagyon sajnálom a sok hazugságot, még akkor is, ha némileg kegyes volt és saját érdekünkben történt - hamarosan mindent magyarázok és remélem mindenki megértő lesz.